DR. PETRÉTEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PETRÉTEI JÓZSEF
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Teljesen egyetértek Salamon képviselő úrral, aki azt mondta, hogy a hatóság fogalma azt jelenti, hogy jogokat és kötelességeket állapít meg. Szeretném nyilvánvalóvá tenni ebből a szempontból, hogy az ombudsman nem hatóság. Az ő jogkörében ilyen lehetőség nincs. Az ombudsmannak nem is célja, hogy hatósági tevékenységet lásson el. Az alkotmányos rendszerünkben egy más funkció ellátására létrehozott szervről van szó.
A másik eset a tanácsadó testület. Valóban, a tanácsadó testület arra hivatott, hogy tanácsokat adjon, ezért nem tudom, hogy miért okoz az különösen komoly és többször visszatérő problémát, hogy a tanácsadó testület tagjait a miniszterek javaslatára a miniszterelnök nevezi ki. Azt hiszem, hogy az eddigi eljárás, saját tapasztalatomból mondom, úgy történt, hogy a civil szervezetek tettek javaslatot a miniszternek, és ezek közül a javaslatok közül választotta ki a miniszter azt a három személyt, akiknek a nevét a miniszterelnöknek továbbította. Erre pedig azért volt szükség, mert nyilván egy-egy civil szervezet is több jelöltet tarthat alkalmasnak arra, hogy a tanácsadó testületbe jelölje, illetőleg a civil szervezetek számát tekintve több civil szervezet is tehet ilyen jelölést. Nem hiszem, hogy a “függetlenség” érdekében valami rendkívül bonyolult eljárási mechanizmust kellene kialakítani arra, hogy minden civil szervezet esélyegyenlőségét biztosítva jelölhessen a tanácsadó testületbe tagokat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem