DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Az elhangzottakra szeretnék reagálni, elnök úr. Az egyik, amit már elmondtam, de még egyszer felhívnám rá Gusztos képviselő úr figyelmét: a tanácsadó testület nem hatóság. A hatóság jogi fogalma az, hogy jogot és kötelezettséget állapít meg. Ez a szervezet a törvényjavaslat szerint ilyet nem végez. Tanácsot ad, és ez nem hatósági tevékenység. Valami ahhoz hasonló, talán egyetlenegy jogkör, hogy a jelentésekhez az egyetértési joga szükséges.
A másik, hogy amikor emlékeztetett rá, hogy az eredeti törvényjavaslat vitájában Szabó Erika azt mondta, hogy a hatóságra sincs szükség, mert ezt a feladatot lássák el az ombudsmanok, ez tökéletesen megfelel annak a kívánalomnak, amit ön idéz, hogy a nemzeti intézményrendszerben már kialakult intézményekhez is telepíthető e feladatok ellátása.
A harmadik: miért vitattuk, és miért vitatom most is ezt a megoldást, hogy egy ilyen absztrakt törvényt alkossunk? Ez nem jó. Azt gondoljuk, hogy az emberi méltóság védelme, mert hiszen az egyenlő bánásmód mögött végül is ez van, sokkal inkább megoldható az egyes jogágakban elhelyezett speciális szabályokkal, mint olyan, általános szintű szabályokat tartalmazó rendelkezésekkel, amelyek annyira általánosan vannak megfogalmazva, hogy még az ellenkező értelem is benne található és kihámozható. Emlékszem, annak idején a vitában Kósáné Kovács Magda - ugyanarról a rendelkezésről vitatkoztunk - teljesen ellentétes értelmet tulajdonított a szövegnek. Ezért szerintünk ez a megközelítés szakmailag nem szerencsés.
Végül nem azt mondjuk, hogy ne legyen taxáció. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Egyébként, amiről ön, képviselő úr, beszélt, nem is taxáció. A taxáció zárt felsorolás. Itt egy olyan formula volt, hogy minden felsorolást az a kitétel zárt, hogy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés, vagyis minden benne van. Azt is mondhatnám, ha egy jogalkotási megoldásban az egyéb helyzet mint ilyen megjelenik, akkor az összes előtte lévő felsorolás stílusgyakorlat…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem