DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Azért, képviselő úr, lehet ám alkotmányjogi analógiákat találni arra, hogy mi az, hogy független vagy nem független szerv. Tudja, a magyar alkotmány szerint a bíróságok függetlenek, meg az Alkotmánybíróság is független minden más hatalmi ágtól. Mi ennek a függetlenségnek a kritériuma és biztosítéka? Az, hogy sem a bírák személyének a kiválasztásában, sem az alkotmánybírák személyének a kiválasztásában a kormánynak nem lehet szerepe.
Egyébként azért lep meg az ön véleménye ezzel kapcsolatban, mert a bírák függetlensége kapcsán, a bíróságok igazgatásával kapcsolatos jogosítványok vitájában éppen a Szabad Demokraták Szövetsége volt annak idején az, aki a legerőteljesebben vitatkozott még azzal a megoldással is, hogy a bíróságok igazgatását az igazságügy-miniszter lássa el, ami egyébként egy hagyományos és Európa-szerte elterjedt megoldás, és amiben egyáltalán nem látják a különböző európai országokban a bíróságok függetlenségét vagy a bírák függetlenségét veszélyeztetettnek.
Mégis elsősorban az önök érvelése érvényesült akkor, amikor a Horn-ciklus alatt egy olyan alkotmánymódosításra került sor, hogy megszűnt a bíróságok igazságügy-miniszter általi igazgatása, és az az Országos Igazságszolgáltatási Tanács keretébe került át. Nézze meg, képviselő úr, a bírák státusát szabályozó jogszabályokat, az alkotmánybírák helyzetét szabályozó jogszabályokat, nézze meg, hogy hogyan történik az előléptetésük, hogyan történik a fegyelmi jogkör gyakorlása, hogyan történik a felmentésük, és majd látni fogja, hogy mit jelent alkotmányjogi értelemben az, hogy valakik vagy egy adott szerv a kormánytól független.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem