BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Országgyűlés! Én a társadalombiztosítási alapok számainak alakulásával kapcsolatban szeretnék egy rövid elemzést mondani. De mielőtt ebbe belekezdenék, engedjenek meg egy általános jellegű észrevételt. Sokéves tapasztalatom, hogy a zárszámadás sokkal kevéssé izgalmas parlamenti téma, mint a költségvetés, tehát a valóság alakulása, a tényszámok alakulása általában kevéssé érdekli a képviselőket is, mint, mondjuk, a tervezgetés, amikor a jövőre vonatkozó adatokat alakítjuk. Üdítő kivétel volt, amikor az előbb Kóka miniszter úrra olyan élénken reagáltak többen.
Én pedig azt szeretném hangsúlyozni, hogy a tényszámok alakulása nagyon szoros összefüggésben van azzal, hogy a jövőre vonatkozó számokat hogyan lehet majd alakítani, szóval, az lenne helyes, ha egy folyamatosság, egy folyamatosságra való igény benne lenne a szemléletünkben, ahogy ez benne volt az ÁSZ gondolatmenetében is akkor, amikor a különböző számok alakulásában nem pusztán a 2005-ös évet tekintette, hanem legalább öt évre visszanyúlóan, 2000-től vagy 2001-től a számok alakulását, mert nagyon kevés olyan dolog van, ami kifejezetten ilyen rövid távon működik. Általában egy-egy költségvetési tétel alakításának kihatása, következménye van a következő évek számainak alakulására.
Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert mindaz, amit a Nyugdíj-biztosítási Alap hiányának az alakulásával kapcsolatban, illetve az Egészségbiztosítási Alap hiányának alakulásával kapcsolatban mondani tudok és mondani akarok, ebből a gondolatmenetből vezethető le.
Mind a két alapra jellemző, amit általában a zárszámadás megjegyzéseként az ÁSZ is leszögezett, és ismételten hallottuk ma is, hogy a bevételek rendszeresen egy kicsit alul vannak tervezve, a kiadások pedig túl vannak méretezve. Ez a tervezés idején egy szokásos... (Babák Mihály: Fordítva!) - bocsánat, fordítva, igen, a bevételek egy kicsit felül vannak tervezve, a kiadások egy kicsit alul vannak tervezve, ez a tervezés idején egy szokásos technika, hogy az egyensúly könnyebben kialakítható legyen. Igaz ez mind a két társadalombiztosítási alapra, a nyugdíjalapra éppúgy, mint az egészségbiztosításra.
Ami a nyugdíjalapot illeti, ha - még egyszer hangsúlyozom - nem csak a 2005-ös év adatát nézzük, ahol már többen említették, hogy 93 milliárdos hiányt tapasztalunk, és ez egy ijesztő nagyságrend, még akkor is, hogyha az egész alap költségvetése most már nagyon közel van a 2000 milliárdhoz, egészen pontosan 1888 milliárd az, amit a Nyugdíj-biztosítási Alap kiadási főösszegeként megtalálhatunk; ha nemcsak a 2005-ös évet nézzük, hanem az előző éveket is, akkor érthetjük meg, hogy hogyan jutottunk el ehhez a 93 milliárdos hiányhoz, hogy milyen előzmények mentén alakult ez. Azt látjuk, hogy a 2001-es évben még pozitív volt az egyenleg, még nem volt a Nyugdíj-biztosítási Alapban hiány. 2002-ben még csak 14 milliárdos hiány mutatkozott, 2003-ban ugrott ez már 39 milliárdra, majd következett még egy ugrás, 2004-ben 80 milliárd lett. Ha a 80 milliárdhoz hasonlítjuk, akkor ez a hiánynövekedés legalábbis egy lassuló mértéket mutat 2005-ben.
Egészen biztos, hogy a hiány számainak az alakulásában azok az intézkedések, amelyeket az előző kormány, a Medgyessy-kormány a ciklus elején bevezetett, hogy volt egy egyszeri 19 ezer forintos pluszkiegészítés a nyugdíjasoknak, hogy bevezettük a 13. havi nyugdíj ütemezett bevezetését, szerepet játszottak, nyilvánvalóan a volumene, ennek a kihatása, a nagyságrendje viszonylag kicsi, az igazán nagy mínuszok az öregségi nyugdíjra jogosultak ellátásának az emelkedésében mutatkoznak meg. Az előző évre, mint ahogy a korábbiakra is, az jellemző, hogy a törvényben előírt nyugdíjemelési mértéket betartotta a kormány, 2005-ben ez azt jelentette, hogy januárban 6,3 százalékkal, és aztán novemberben még egy kiegészítő 1 százalékkal emelkedett az ellátások összege.
De ha elkezdjük egy kicsit boncolni ezt a 93 milliárdot, akkor azt látjuk, hogy ebből 31 milliárd, közel 32 az elmaradt bevétel oldalán jelentkezik, és 62 milliárd, tehát, mondjuk, a kétharmad része jelentkezik többletkiadásként, többletemelésként.
Tisztelt Képviselőtársaim! Rendszeresen találkozom olyan cikkekkel, írásokkal ez idő tájt, amelyek azzal riogatnak, hogy ha ez a tendencia így folytatódik, akkor bedől a nyugdíjalap, hogy a kormány rákényszerül arra, hogy szigorításokat eszközöljön. Való igaz, hogy a konvergenciaprogram részeként is, máris lehet tudni arról, hogy ezek a szigorítások milyen irányba mutatnak.
(14.30)
Itt szeretném megjegyezni, hogy az indokolt mértékű szigorítással egyetértek. Ezeknek a számoknak az alakulásában, azt gondolom, jelentős szerepe van annak a körülménynek, amit újra kell gondolnunk, és újra kell mérlegelnünk, hogy hogyan is szabályozzuk az előrehozott nyugdíj megállapítását.
Hosszú idő óta, amióta a korhatáremelés elindult, azóta 2005-ben fordult elő először, hogy növekedett a nyugdíjasok létszáma. Ma ebből az alapból 2 millió 345 ezer ember kap ellátást, merthogy máshonnan is lehet költségvetési finanszírozással is nyugdíjszerű ellátásokhoz jutni, azért szoktunk bruttó 3 millió nyugdíjasról beszélni.
Ha odafigyelünk arra, hogy az előttünk álló 93 milliárdos hiány egyharmad része abból ered, hogy elmaradt bevételek keletkeznek, ha odafigyelünk arra, amit az ÁSZ is kiemel, amikor a Nyugdíj-biztosítási Alap adatait elemzi, hogy tudniillik milyen nagy, milyen volumenű a nyilvántartott, az APEH-nél nyilvántartott járulék-kintlévőségek aránya, akkor azt kell mondanom, hogy ez a 93 milliárd nem olyan ijesztő. Az ÁSZ elemzéséből idézem, hogy 2005-ben az APEH által nyilvántartott járulék-kintlévőség könyv szerinti értéke 110 milliárd forint. Tudom, hogy ennek a pénznek a nagy része behajthatatlan. Ez a magyarázata annak, hogy évről évre ennek a kintlévőségnek jelentős volumenét értékvesztésként eleve elszámolják, több mint 60 százalékát elszámolják ennek a kintlévőségnek. De ha a maradékot tekintem, akkor is 35 milliárd olyan kintlévőség van, ami, ha sikerülne javítani a jövőben a járulékfizetési fegyelmen, a járulékbeszedési gyakorlaton, akkor egészen bizonyos, hogy javítani tudná az egyenleget.
Ami az előrehozott öregségi nyugdíjat illeti, itt őszintén kell beszélni róla, hogy kialakult egy olyan gyakorlat, amit valamikor, amikor ’97-ben a nyugdíjreformot elkészítettük, egyáltalán nem céloztunk. A cél az volt, hogy hozzuk arányba a járulékfizetéssel fedezett éveket és a járadékos éveket, hogy ne egy nyugdíjkorhatár legyen az a merev szabály, amely alatt nem mehet senki nyugdíjba, és amely fölött ez lehetővé válik, hanem ki-ki a saját egyéni életútja alapján dönthesse el, hogy mikor jelentkezik be a nyugdíjasok táborába. Ha valaki korán kezd dolgozni, lényegesen hosszabb periódust dolgozik, akkor mehessen el egy bizonyos korhatár előtti intervallumban - elsősorban a nőkre kell gondolnunk, akiknél a korhatáremelés hétévnyi emelést jelentett összességében -, tehát mehessen el egy ilyen először ötéves, aztán később három évre szűkített intervallumban attól függően, hogy megvan-e a nyugdíjhoz szükséges és elégséges munkaviszonya, szolgálati ideje.
Ma azzal kell szembenéznünk, hogy ki-ki ezt a lehetőséget nem feltétlenül szükségből választja, hanem mondjuk így, hogy praktikusságból. Nem azért megy el előrehozott nyugdíjba, mert, mondjuk, a munkaerőpiacon teljesen ellehetetlenült, és valóban megoldás számára, hogy nyugdíjassá válik, hanem nagyon sokan azt csinálják, hogy úgy mennek el nyugdíjasnak, hogy a régi munkahelyüket megtartva, a régi munkakörüket betöltve, csak már nyugdíjasként lényegesen kedvezőbb körülmények között, hiszen a nyugdíjas ez idő szerint nem fizet nyugdíjjárulékot, sőt a munkaadója sem fizet utána nyugdíjjárulékot. Tehát lényegesen kedvezőbb kondíciók közepette folytatja a munkáját. Részben ez a magyarázata annak, hogy nagyon népszerű lett az előrehozott nyugdíjazás lehetősége, hogy a tervezéshez képest 20 ezerrel is nagyobb az a létszám, akik az előrehozott nyugdíjat választották. Ez a magyarázata annak, hogy lényegesen magasabb átlagnyugdíjak keletkeznek, mint ami az országra úgy egyébként általában jellemző.
Engedjék meg, hogy néhány számot idézzek a kötetből! Azt gondolom, ezek talán nem annyira ismert számok. Az öregségi nyugdíj átlagos összege 2005-ben 62 700 forint volt. Természetesen a rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjátlag ennél érzékelhetően alacsonyabb, 55 ezer forintos nagyságrend. Igazán rossz helyzetben azok a hozzátartozói nyugellátásra jogosult özvegyek vannak, akiknek saját jogú nyugdíja nincs, mert itt az átlagos ellátási szint 35 190 forint. Ezekhez a számokhoz kell hasonlítani azt az adatot, hogy az előrehozott nyugdíjazás idején jelenleg keletkező átlag nyugdíjösszeg 82 ezer forint fölött van. Ezek azok a háttérkörülmények, amelyek - azt gondolom - mindenképpen indokolttá teszik, hogy a nyugdíjrendszer szabályozásához korrekciós céllal a közeli jövőben hozzányúljunk.
Ami az Egészségbiztosítási Alapot illeti, itt is, ahogy már mondtam, az a jellemző, hogy a bevétel egy kicsit felültervezett, a kifizetés pedig alultervezett. Itt a hiányok megint csak az elmúlt öt évre visszamenőleg a következőképpen alakultak. 2001-ben még csak 30 milliárdos hiányt mutat a táblázat, 2002-ben ez a hiány már 86 milliárd. Itt szeretném megjegyezni, hogy ebben a hiányban egészen biztosan szerepet játszik már az az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, amely az egészségügyi dolgozókat is pozitívan érintette, hogy aztán ennek a következő évre történő kihatása mentén 2003-ban már 310 milliárdos hiányt találjunk. Ha megnézzük jól ezeket a számokat, akkor innen kezdve már nem olyan dinamikus a növekedése a hiány volumenének. 2004-ben 343 milliárd, 2005-ben 375, tehát van, továbbra is tart egy ilyen eladósodási folyamat. Nő a hiány, de igazából ezt a nagyságrendet, ezt a volument, azt gondolom, az előző ciklus elejének a kormányzati intézkedései állították elő.
Az egészségbiztosítási kasszával kapcsolatban többen kiemelték már előttem - nem akarok hosszan beszélni róla -, hogy a gyógyszerkassza hiánya a legnagyobb gond, hogy úgy mondjam, itt keletkezett 2005-ben is az a több mint 60 milliárd, közel 65 milliárd forintos többlethiány, amely megjelenik az előbb idézett fő számokban.
Azt nem lehet mondani, hogy az egészségügyi kormányzat 2005-ben is, de már korábban is nem tett kísérleteket arra, hogy a gyógyszerkassza kiadásait féken tartsa.
(14.40)
Ma már a gyógyszerek hatóanyag alapú, fix összegű támogatása a főszabály a gyógyszertámogatásban, és ma már be van vezetve egy olyan technika is, hogy a gyógyszergyártók is járuljanak hozzá a hiány mérsékléséhez. Itt 2005-ben 23 milliárd forint van megemlítve, mint amit a gyógyszergyártók befizetnek pluszban a kasszába a kormánnyal kötött megállapodás jegyében, de kétségtelen, hogy az ÁSZ észrevételei, amik arra irányulnak, hogy ez egy máig nem elégségesen kezelt probléma, igazak, és egyúttal indokolják azokat a további lépéseket, amiket az egészségügyi kormányzat éppen most bevezetni készül.
A másik tétel, amire még röviden ki szeretnék térni, a gyógyászati segédeszközök kiadásainak alakulása. Ha a főszámokat nézzük, akkor itt a tervezett előirányzat keretén belül maradnak az adatok, sőt majdnem 1 milliárddal, 700 millióval kisebb is a kiadás, de én személy szerint például nem igazán tudok ennek örülni. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy azt látjuk a táblázatból, hogy a gyógyászati segédeszköz-kölcsönzési rendszer kiadása 0, azaz nulla forint. Ebből egyértelműen meg lehet állapítani, hogy ez a rendszer mind a mai napig nem indult be, pedig azt gondolom, hogy óriási szükség lenne rá.
A másik észrevétel, amit itt egyébként furcsa mód az ÁSZ jelentésével, megállapításaival kapcsolatban is vitatni szeretnék, a közgyógyellátottak által igénybe vett gyógyászati segédeszköz-támogatás. Az ÁSZ megjegyzi, hogy abból a 39 milliárdból, ami ilyen célú kiadás, 11 milliárdnál nagyobb összeget a közgyógyellátottak vettek igénybe, és azt írja, hogy ebből indokolatlan igénybevételre lehet következtetni. Én ezzel a megállapítással a magam részéről látatlanban vitatkozom, hiszen mindannyian tudjuk, hogy minél betegebb egy ember, annál rosszabbak az anyagi körülményei. Mindannyian tudjuk, hogy ha valaki fogyatékossággal él - és nyilvánvaló, hogy a gyógyászati segédeszközökre elsősorban a valamilyen fogyatékossággal élőknek van szükségük -, annál nagyobb valószínűséggel kerül, kerülhet bele a közgyógyos kategóriába, tehát én nem tartom valószínűnek, hogy ezen a szinten itt indokolatlan vagy jelentős volumenű indokolatlan igénybevétel előfordulhatna.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ott fejezem be, és azzal összegzem mindazt, amit mondani akartam, hogy nagyon jó lenne, hogy amikor a 2005-ös zárszámadást elemezzük, akkor ne csak a múltra, hanem a közeledő költségvetés tervezésére is gondoljunk, hogy folyamatában lássuk azokat a feladatokat, amik előttünk vannak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
