DR. KATONA BÉLA
DR. KATONA BÉLA
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor Navracsics frakcióvezető úr azt mondta, hogy egy költségvetéstől néhány dolgot el lehet várni, például azt, hogy egy stabil pénzügyi helyzetet biztosítson az ország számára, egy stabil és a szükségesnél egyetlen fővel nem nagyobb államigazgatást és egy stabil közszolgáltatást, akkor például ez az a pont, amiben tökéletesen egyetértek frakcióvezető úrral, és azt hiszem, ha erről folynának itt a Házban viták, az nagyon jó lenne. Persze, most azért van még egy speciális helyzet a következő néhány évben, hogy az is abszolút közös érdek, hogy azt a 8000 milliárd forintot, amit a következő időkben az ország fejlesztésére fordíthatunk, a lehető legjobban hajtsuk végre, a lehető legjobban használjuk föl.
A konvergenciaprogramról úgy beszélünk sokszor, mintha ez egy uniós előírás lenne, és azért lenne szükség rá, mert egyébként az Unió nem fog szeretni minket. Szeretném mondani, hogy alapvetően az ország érdeke, a tízmillió magyar ember érdeke az, hogy ezt a hiánycsökkentési programot a lehető leggyorsabban végrehajtsuk. Amikor a költségvetési kiadásokról beszélünk, amikor majd azt a vitát le kell folytatni, amit a miniszterelnök úr az előbb említett, hogy 300 milliárd forintos túligény jelentkezik a minisztériumok részéről, és körülbelül 30 milliárdot lehet ezekből a túligényekből kielégíteni, akkor mindenkinek tudni kell, hogy nem a kormány pénzét osztogatjuk, hanem az állampolgárok adóforintjairól beszélünk, és ezért kutya kötelességünk a kormányoldalon elsősorban, de ha az ellenzéki oldalról ehhez majd a frakcióvezető urak megkérik az itt jelen nem lévő képviselők segítségét is, akkor várjuk a jó ötleteket, hogy hogyan lehet ezt a leghatékonyabban fölhasználni.
Én úgy gondolom, hogy manapság kicsit sokat beszélünk a reformokról, holott én azt hiszem, hogy ezek a reformok vagy ezeknek a döntő hányada nem más, mint visszatérés egy normális működéshez. Ha az oktatás szempontjából csak azt nézem, hogy állami támogatással az adófizetők pénzéből képeztünk egy csomó olyan diplomást, akikre semmi szükség nem volt az országban, és nem képeztünk olyanokat, akikre egyébként szükség lett volna, ha ezt kiigazítjuk, akkor az nem egy különösebb reform, az visszatérés egy normális működésre, mert egy normális ország olyan diplomákat ad a hallgatók kezébe, amivel később el tudnak helyezkedni, és az ország érdekében hasznos munkát tudnak végezni.
Ha arról beszélünk, hogy nyugdíjreformot akarunk csinálni, akkor nem azzal kell riogatni az embereket, hogy meg akarjuk emelni a 62 éves nyugdíjkorhatárt. De ugye, az sem teljesen természetes, hogy ha egy országban 62 év a nyugdíjkorhatár, akkor a nyugdíjba vonulók összesen 4 százaléka van, aki úgy megy nyugdíjba, hogy eléri a 62 évet, és 96 százaléka korábban? A tényleges nyugdíjba vonulás átlagidőpontja 53 év. Ezt az 53 év és 62 év közötti különbözetet pedig a többi adófizető polgár pénzéből kell kifizetnünk.
Ha az egészségügyről beszélünk, akkor vissza kell gondolni, és tudom, hogy ellenzéki képviselőtársaim, még talán a két frakcióvezető úr is gyakran mondogatja, hogy ne beszéljünk az elmúlt 16 évről. De kénytelen vagyok az elmúlt 16 évről beszélni, és felelősként is - mert én mind a 16 év alatt itt ültem ebben a parlamentben - láttam, hogy az egészségügyben két nagyon jellegzetes tevékenysége volt a mindenkori parlamentnek. Egyik, hogy kormánytól függetlenül megpróbált több pénzt a változatlan formájú egészségügybe belepumpálni, a másik pedig az, hogy különböző orvos- és területi lobbik olyan fejlesztéseket kényszerítettek ki a mindenkori kormányból, amire semmi szükség nem volt. Ezért jött létre az az egészségügyi ellátórendszer, ami ma óriási különbségeket tartalmaz attól függően, hogy valaki Szabolcsban lakik vagy Budapestben.
Ezért azt gondolom az egészségügyről is, hogy ha azt mondjuk, hogy normális, egyforma, azonos ellátást akarunk biztosítani minden állampolgárnak, függetlenül attól, hogy hol lakik, ez nem egy különösebben nagy reform, ez a normális élet helyreállítása. Ha azt mondjuk, hogy az kapjon ellátást az állampolgári jogon járó ellátásokon kívül, aki egyébként befizeti a járulékot, és aki nem fizeti be, az fizesse meg az egészségügyet teljes mértékben, ez nem egy különösebben nagy reform, ez egy normális, alapvető működéshez való visszatérés.
Ezért én nagyon kérem a parlament valamennyi képviselőjét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a normális helyzet helyreállítási munkájában dolgozzunk együtt, és legyünk együtt sikeresek. (Taps a kormánypártok soraiban.)
