GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Csáky András képviselő úr a Magyar Demokrata Fórum nevében arra emlékeztetett, hogy ha egy vállalkozás, egy gazdasági társaság nincsen túl jó bőrben, és ott rendet kell tenni, őszerinte ott sem úgy kezdődik a rendberakás folyamata, hogy pénzt vonunk ki egy ilyen vállalkozásból.
Egyetértek a képviselő úrral. Hanem azzal kezdődik a folyamat, hogy az ember egy ilyen vállalkozásnál mélyreható szerkezeti-működési átalakítást kezdeményez, és természetesen újabb forrásokat csak ehhez a programhoz, illetve az ezen program végrehajtása nyomán létrejövő, már jobban működő társaságnak ad.
Kuncze Gábor frakcióvezető úr emlékeztette arra a tisztelt Házat, hogy 2002-ben az akkor hivatalba lépett szocialista-liberális kormány éppen azért, mert értette és érezte is, hogy milyen hihetetlen egzisztenciális feszültségek halmozódtak fel a magyar egészségügyben, meghirdette és végre is hajtotta az 50 százalékos béremelés programját abban az egészségügyben, ahol a költések túlnyomó többsége egyébként bérre és járulékaira megy el.
Ezen kívül más, a szerkezetet érdemben érintő lépést nem tettünk akkor. Hiba volt! Hiba volt, mert az derült ki, hogy bár hónapokra vagy talán másfél-két évre is javult a hangulat az egészségügyben dolgozók között, de az alapproblémája a magyar egészségügynek a benne rejlő igazságtalanság, például az, hogy képtelen úgy bánni a mi közös forrásainkkal, hogy mindnyájan azt mondhatnánk, hogy igen, jobban csinálják, mint bármelyikőnk tenné, ők a legjobbak, akik ezt teszik.
(13.50)
Ezt nem tudta teljesíteni. És azt láttam, hogy mindig újra és újra visszahőkölt a politika, amikor arról volt szó, hogy na de nyúljunk hozzá a lényeghez, nyúljunk hozzá ahhoz a struktúrához, amely minden évben, függetlenül attól, hogy ki kormányzott, mondjuk, a gyógyszerkasszában évente 15-20 százalékos kiadásnövekedést eredményezett. Miközben folyik egy politikai kampány, hogy az egészségügy nem üzlet, minden három közforintból, közforrásból egyet arra a gyógyszertámogatásra költünk, amely végül nagy hazai és multinacionális gyógyszergyártó cégek zsebében köt ki.
Ilyenkor nem hallom azt az ellenzéki pártvezetőt, aki egyébként minden alkalommal a multinacionális cégek ellen szólal fel és rajtuk köszörüli a nyelvét, ilyenkor nem mondja azt nekünk, hogy igen, miniszterelnök úr, meg kell változtatni azt a gyógyszer-támogatási rendet, amelynek teljesen nyilvánvalóan a legfőbb haszonélvezője a magyar és a nemzetközi gazdaság egyik legerősebb lobbija, a gyógyszergyártás. Miniszterelnök úr, most lehet, hogy mi vitatkozunk sok mindenben, még az is lehet, hogy időnként ez a vita méltatlan, de az én pártom - mondom ezt, azt várva, hogy egyszer meg fog szólalni az ellenzéki frakció vezetője ebben az ügyben is -, de az én pártom, aki egyébként azzal kel és azzal fekszik, hogy ostorozza a multinacionális cégeket, most ebben az ügyben az ön kormánya pártján áll. Mert igen, az nem lehetséges, hogy minden évben 30, 40, 50 milliárd forinttal többet költünk az adófizetők pénzéből, és minden három forintból, amit elköltünk egészségügyben, egy ma a gyógyszergyártókhoz megy. Be kell avatkozni, mert itt valami nincsen rendjén. Itt valami olyan spirálba került az ország, amelybe előbb-utóbb bele fogunk bukni, ha nem változtatunk. Ilyen politikai támogatást ma nem kaptam. Kaphattam volna.
Márpedig azt tudom mondani, hogy ezekben a küzdelmekben szükség van az önök támogatására. Ezekben a küzdelmekben a magyar kormány nagyon kemény ellenféllel kell hogy megküzdjön. Nem a maga érdekében, az adófizetők, a magyar emberek érdekében, akik így vagy úgy, de kifizetik a cechet. Ha van nemzeti ügy, ha valamihez érdemes támogatást adni, akkor ehhez igen, mert itt nem egyszerűen a kormányt támogatják. Ugyan, kérem! A kormány meg az ellenzék majd elvitatkozik ezen-azon. De ebben a kérdésben, hogy ne költsük el haszontalanul azt a pénzt, amit egyébként nyilván nem szívesen fizetnek be az adófizetők, szívesebben megtartanák maguknak, ebben nagyon jó lenne, ha kapnánk támogatást, kiváltképp attól a párttól, amelynek úgy látom, legalábbis a kommunikációban ez ott van a programjának a közepén.
Ugyancsak Csáky András mondja, hogy úgy tudja, a korábbi ígéretektől eltérően 2007. január 1-jétől nem fogjuk bevezetni az egyéni egészségügyi számlákat. Miközben a kormánypárti vezérszónokokat hallgattuk, egy gyors kérdést tettünk fel a pénzügyminiszter úrnak, hogy mit gondol, miért mondhatja ezt a képviselő úr, hiszen valamennyi eddigi program azzal számol, hogy 2007. január 1-jétől az egyéni egészségbiztosítási számlák alapján történő szolgáltatás-igénybevétel elindul. Talán emlékeznek rá, hogy az előző kormány időszakában a száz lépés programjának részeként a 21 egészségügyi lépésben 2005 nyarán döntöttünk arról, hogy ezt a feltételt kiépítjük. Bonyolult, nagy rendszer ez. Az APEH - fejből mondom, de - idén tavasz óta fogadja nagyjából az egyéni befizetések összes adatát, nagyjából a befizetések 80 százaléka már egyénileg jön. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azt tudjuk, hogy egy vállalat befizette az összes egészségügyi hozzájárulást, és csak neki van arról nyilvántartása, hogy kinek a neve alatt fizette ő ezeket be, vagy kinek az okán fizette be, hanem mi az APEH-ban, és majd később nyilván onnan átadjuk az adatokat az egészségbiztosítóhoz, mi is tudjuk, hogy kik vannak biztosítva. Ez egy bonyolult, nagy fejlesztés volt.
Mint minden ilyen fejlesztésben, nagyon sok a kockázat. Azt reméljük, hogy január 1-jétől a munka elindulhat. Most kell mondanom, hogy szinte bizonyosnak tűnik, hogy kisebb-nagyobb fennakadás az első hónapokban lesz, bizonyosnak tűnik. Itt 10 millió biztosítottnak kell nyilvántartani az adatait, mert hogy azokat is nyilván kell tartani, akiknek nem a munkáltatójuk vagy maguk fizetik a járulékot, hanem például a költségvetés fizeti a járulékot. Ez egy nagyon nagy fejlesztés volt. Azt remélem, hogy az első gyermekbetegségeket követően 2007-ben ezen túl leszünk, és a rendszer működni fog.
Nehezen tudok mit kezdeni Navracsics frakcióvezető úr kritikájával, mert egyik oldalról azt mondja, hogy nem csinál a kormány semmit, másik oldalról meg azt mondja, hogy egyeztessünk. Nyilván csak arról tudnánk egyeztetni, amit csinál, tehát az egyik szavával üti a másikat. Vagy az egyik állítása nem igaz, vagy a másik. Vagy az nem igaz, hogy nem csinálunk semmit, mert akkor természetesen nem lenne miről egyeztetni, vagy azt az igényét nincsen oka megfogalmazni, hogy egyeztessünk, ha az első állítás igaz, mert ha nem csinálnánk semmit, nem lenne miről egyeztetni. Úgy látom, hogy az ellenzéki frakcióvezető úr felszólalását semmi más nem ösztönözte, mint hogy ahány módon lehet, rúgjunk bele a kormányba. Szerintem ez ugyan lehetőség egy ellenzéki frakcióvezetőnek, csak nem biztos, hogy előreviszi a dolgainkat. Ismét azt mondom, hogy nem a kormány dolgát, a kormány teszi a dolgát, hanem a közös dolgainkat.
Inkább azt javasolnám, ráadásul, ha a stílus maga már ilyen tárgyszerű, mint amilyen most ebben a napirend előttiben, nyilván ennek is megvan az oka, kevesebb a bekiabálás, nyugodtabb a hangulat (Derültség a kormánypártok soraiban.), akkor talán a tartalmat is tegyük tárgyszerűbbé. Én megpróbálok tárgyszerűen reagálni az önök hozzászólására, elemző módon, önök megpróbálnak a miénkre, és esetleg el tudnak szakadni azoktól a politikai kijelentésektől, ami a Kossuth téren fölállított színpadon talán ahhoz jó, hogy támogatókat szerezzen, de ez a parlament, itt próbáljunk meg okosan beszélni egymással! Türelmesen, nyitottan, elemzően, ha kritikánk van, akkor tárgyszerűen, és időnként attól se féljünk, hogy merünk támogatni egy-egy jó ügyet. Szerintem még a Kossuth téri tüntetők is örülnének annak, ha azt látnák, hogy ilyen az ország vezetése. Magyarországért és a köztársaságért!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
