VÉGH TIBOR

Teljes szövegű keresés

VÉGH TIBOR
VÉGH TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Parlament! A költségvetési bizottság 2006. október 11-ei 13. ülésén a Közbeszerzések Tanácsának 2005. évre vonatkozó beszámolóját megtárgyalta. A megállapításokkal, amelyek az anyagban szerepelnek, és amelyek most szóban is elhangzottak, a bizottság javarészt és többségében egyetértett. A számokból azonban a kisebbség és a többség más és más következtetésre jutott. Volt olyan, aki a kormány 2005. évi gazdasági tevékenységére, teljesítményére vonatkozóan vont le megállapításokat, de a többség olyan megállapításokra és következtetésekre jutott, ami azt jelenti, hogy inkább feladatokat látunk ezen a területen, elsősorban saját magunkra, a bizottságra, a törvényhozásra, az ajánlatkérők és az ajánlattevők munkájának a könnyítésére vonatkozóan. Tudjuk azt, hogy a közpénzek felhasználásánál az átláthatóság és a tisztaság a legfőbb cél. Az anyag ezt jól szolgálja.
A beszámolót a bizottság ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta. A Közbeszerzések Tanácsának a munkáját megköszöntük és a beszámolót a parlamentnek elfogadásra javasoljuk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem