ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elég érdekfeszítő vita alakult ki. Én eredetileg csak az ÁSZ-jelentés oktatási részéről szeretnék beszélni, és az ÁSZ-jelentéshez szeretnék visszatérni.
Annyit mindenesetre megjegyeznék, valóban komoly probléma az, hogy az Állami Számvevőszéknek immáron öt esztendeje nincs alelnöke. A Magyar Demokrata Fórum egyébként ezt a választási kampányban is többször kifogásolta, és azt gondolom, ez a két nagy politikai erő felelőssége, hogy nem született konszenzus ebben a kérdésben. Ha ez így folytatódik, akkor lehet, hogy tényleg a törvénymódosítás lesz a megoldás.
Annyit azért reagálnék Kovács Tibor képviselő úr szavaira, hogy szerintem ma Magyarországon szakmai alapon nem történik kiválasztás, csak politikai alapon, és ez mindkét félre, mindkét nagy politikai pártra igaz, hogy politikai alapon történik a kiválasztás. Lehet, hogy olyan irányba kellene elmozdulni az ÁSZ alelnökeinek vagy elnökhelyettesének a megválasztása kapcsán, ami a legfőbbügyész-jelölési folyamatot is jellemezte, ahol meg tudtak egyezni a politikai pártok. Igaz, kicsit hosszan ment, mert a köztársasági elnöknek van jelölési joga, de lehet, hogy ebbe az irányba kellene elmozdulni. Szerintem ez a magyar politika és az újkori demokrácia szégyene, és egyébként az ÁSZ - amelynek a működésével alapvetően mindenki meg van elégedve, a működését mindenki kielégítőnek tartja - munkájának a lebecsülése, hogy nem tudunk állami számvevőszéki alelnököt választani. Azt gondolom, a Magyar Demokrata Fórum ebben partner tud lenni, és remélem, meg fogjuk találni a megfelelő megoldást. Viszont minél gyorsabban kell megtalálni a megoldást, és remélem én is, minél hamarabb összehívásra kerül az a bizottság, amely ebben az ügyben lépni tud, mert szerintem ez az öt év a magyar politikai élet szégyene.
Amiről azonban eredetileg beszélni akartam, nem az Állami Számvevőszék alelnöki pozíciója, hanem itt komoly vita alakult ki a társadalombiztosítás kapcsán. Az ÁSZ-jelentésben azonban nagy örömmel olvastam azt az egy oldalt, amely az oktatásról szólt, és ez az egy oldal alapvetően a felsőoktatásról szól, viszont ebben az egy oldalban a magyar felsőoktatásnak minden problémája le van írva.
Négy pontot említ a jelentés: a felsőoktatási integráció, a felsőoktatási kutatóhelyek problémáját, a normatív finanszírozási rendszer átláthatatlanságát és a felsőoktatási feladatfinanszírozás téves voltát. Mind a négy passzus a szívemből beszél, és azokra a problémákra világít rá, amelyre az oktatási kormányzat nem találta meg a megoldást.
(11.50)
Hozzáteszem, hogy a felsőoktatási integráció problémája - amely az első pont ebben a jelentésben - nemcsak az előző ciklus kormányzatára tartozik, hanem sajnos a Pokorni Zoltán-Pálinkás József vezette oktatási kormányzatra is. Mert ki kell mondjuk, hogy elhibázott volt. Az integrációra szükség volt, azonban sajnos számos esetben nem volt szerencsés az integrációs folyamat végrehajtása. Amikor 2000-ben végrehajtódott a felsőoktatási integráció, ezt két-három év után felül kellett volna vizsgálni.
Ez nem történt meg. Olyan képződmények jöttek létre, amelyek teljesen életképtelenek, és nem látják el azt a feladatot, amelyet a törvény előírt nekik. Létrejött a Nyugat-magyarországi Egyetem, amelynek Sopronban, Székesfehérváron, Mosonmagyaróváron és Győrött van kara. El tudják azt képzelni, hogy van egy egyetemi város, egy új egyetem, a Széchenyi István Egyetem Győrött, amelynek nem tagja az a tanítóképző főiskola, az Apáczai Tanítóképző Főiskola, mert nem tudnak megegyezni a felek? Sorolhatnám a példákat, hogy a Debreceni Egyetem kara egy nyíregyházi egészségügyi főiskolai kar, miközben Nyíregyházán egészségügyi főiskola van. Az elmúlt évben az volt a cél, hogy csökkentsük a karok számát, csökkentsük az intézmények számát. Nos, 55 intézményre sikerült leszűkíteni a kört 2000-ben, amikor az integráció lezajlott, és ma már ott tartunk, hogy újra 80 intézmény körül lehetünk. Ez egyébként az oktatás, a felsőoktatás finanszírozhatatlanságát jelenti. Ha ezekről a kérdésekről beszéltünk volna, akkor talán a tandíj elkerülhető lett volna, mert szerintem, ha egy átlátható, átgondolt felsőoktatási stratégia kerülne kialakításra, és erre az állami számvevőszéki jelentés rendkívül okosan rávilágít, akkor talán a tandíj elkerülhető lett volna.
De folytathatom a sort a következő passzussal, a felsőoktatási kutatóhelyek arányával. Azt írja ez a jelentés, hogy 92 százalékban a felsőoktatásban zajlik a kutatás-fejlesztési folyamat, mégis egyébként eléggé alulreprezentált a kutatás-fejlesztés támogatása, már ami a felsőoktatásra jutó forrásokból látszik. Ma a felsőoktatási normatívák jó részének ugyan van kutatási-fejlesztési része is, ma azonban ezek a normatívák nem a kutatás-fejlesztésre kerülnek fölhasználásra, hanem ezek a normatívák bizony az oktatásra, arra, hogy legyen fűtés, hogy legyen kréta a tantermekben, és nem fordítódik a kutatás-fejlesztésre. Pedig ha valami kitörési pont lehet Magyarországon, az a kutatás-fejlesztés. Tudom jól saját példámból, hogy nem lehet új kutatóhelyeket létesíteni, nem lehet új, fiatal kutatókat a pályára állítani, mert megalázóan kevés fizetéssel tudnak elindulni a pályán. Aki kutatás-fejlesztésre adja vagy adná a fejét ma Magyarországon, az általában a legjobb képességű hallgató lenne, azonban azért nem marad a pályán, mert kezdő fizetésként, mondjuk, bruttó 144 ezer forintból nem nagyon hiszem, hogy megfelelő minőségű kutatás-fejlesztést lehet folytatni. Hozzáteszem azt is, hogy ez is egy komoly hiányossága a mostani kormányzatnak. A 2004-ben elnyert GVOP-pályázatokból az elmúlt két évben, már ami a kutatás-fejlesztésre az egyetemekre és főiskolákra került, ezeknek elenyésző hányada került csak kifizetésre. Így pedig nem lehet kutatni, nem lehet fejleszteni, nem lehet a berendezéseket beszerezni, és teljesen bizonytalanná teszi a kutatások helyzetét az a fajta politika, amelyet nemcsak az oktatási tárca, hanem a gazdasági tárca is egyébként az európai uniós forrásoknak az átláthatatlan és néha túladminisztrált rendszere miatt folytat.
A harmadik pont, ami ebből az anyagból kiderül, és szintén örömmel olvastam azt, hogy az Állami Számvevőszék a normatív finanszírozás rendszerét mindenképpen átalakításra javasolja. Hiszen azt írja ez a jelentés, hogy a bevezetett és alkalmazott normák kialakítása és a finanszírozás egyes elemeinek a gyakori változása ellenére nem sikerült a költségvetés hatékony eszközévé tenni a normatív finanszírozást. Valóban így van, semmi köze nincs a normatív finanszírozásnak a minőséghez. Mi megint csak azt mondjuk, konzervatívok, a Magyar Demokrata Fórum azt hangsúlyozza, hogy a felsőoktatási normatívákat úgy kellene átalakítani, hogy tükrözze a minőséget, tükrözze valóban azt, hogy milyen kutatás folyik az intézményekben, tükrözze azt, hogy mennyi minősített oktató van az intézményben, és mondjuk, nem feltétlenül kell egy adott hasonló képzési formát folytató főiskolai karnak ugyanazt a normatív támogatást megadni, hanem igenis súlyozni kell, hogy mennyi a minősített oktató, milyen kutatások zajlanak, és például hogyan tudtak elhelyezkedni a pályán a végzett diplomások.
A negyedik pont, amelyet említ az állami számvevőszéki jelentés, a felsőoktatási feladatfinanszírozás nem túl hatékony volta. Ez valóban így van, ki tudom emelni 2004-ből is, tehát gyakorlatilag 2002-től folyamatosan, hogy olyan célokra adott pótlólagos támogatást az oktatási tárca, amelyek nem feltétlenül voltak megfelelőek, és nem feltétlenül élvezték egyébként a szakmának, a felsőoktatási intézményeknek az álláspontját. Például kifejezetten azt kérték az egyetemek és főiskolák, hogy ha lehet, akkor már számítógép-vásárlásra és informatikai beruházásra több pénzt ne adjanak, ne adjon az oktatási tárca, mert kis túlzással, de már minden tanteremben, sok helyen van számítógép és korszerű informatikai rendszer. Azonban más célokra, más kutatás-fejlesztési célokra, más eszköz- és műszerbeszerzésekre jó lenne forrásokat nyújtani. Azt gondolom, hogy itt a megoldás az lenne, ha a felsőoktatási pótlólagos feladatfinanszírozás felhasználási köre kicsit szabadabb lenne, és az intézmények szabadabban tudnának gazdálkodni ezzel a pénzzel.
Nagyon remélem, hogy ezt az állami számvevőszéki jelentést, ami az oktatásra vonatkozik - és tényleg azt gondolom, abban megállapodhatunk, hogy nagyon igényes, színvonalas anyag az egész ÁSZ-jelentés, ami elkészült; az oktatási része nekem különösen tetszik -, remélem, hogy az oktatási kormányzat is megfogadja azt, ami ebben le van írva.
Különösen aktuális ez a kérdés a tandíj bevezetése kapcsán, különösen aktuális, amikor mi naponta elmondjuk azt, hogy az nem reform, ha tandíj kerül bevezetésre. Viszont ezek a problémák ezek szerint nemcsak nekünk, MDF-eseknek meg ellenzéki képviselőknek problémák, hanem az ÁSZ is látja, hogy ezek a problémák súlyosan nehezítik a magyar felsőoktatás működését, és ezekre a problémákra megoldást kell találni. Remélem, hogy ezt megtalálja az oktatási tárca, és valóban, ebben az évben, főképpen a tandíj kapcsán egy átfogó felsőoktatási új stratégia kerül letételre.
Azt gondolom, végezetül még egy szót mindenképpen szólnék, hogy az a gazdaságpolitikai vita, ami itt kialakult az MSZP és a Fidesz között, nagyon érdekes. Azt gondolom, hogy meghallgatni kell egymást mindenesetre; az egyiknek a gazdaságpolitikájával van baj, a másik pártnak pedig a stílusával. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MDF soraiból.)
