DR. VAS JÁNOS
DR. VAS JÁNOS
DR. VAS JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyek és Urak! Először szeretnék mindenkitől elnézést kérni a hangszálgyulladásom miatt, nagyon bízom abban, hogy mondanivalómat ez kevésbé fogja befolyásolni.
A most megtárgyalásra kerülő ÁSZ-jelentés az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ismét egy színvonalas anyag, egy jól működő hazai intézmény éves munkájáról, eredményeiről és az államháztartás szervezetének, munkájának, pénzügyi fegyelmének javítása érdekében tett konzekvens küzdelméről szól. Igen, mondhatjuk azt, hogy küzdelemről van szó, hisz nyilvánvalóan láthatjuk abból, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai gyakorlatilag majdnem hasonlóak az előző évnek a megállapításaihoz.
A jelentésben bemutatott munka elismerésre méltó, az államháztartásról bemutatott kép reális, tehát egyáltalán nem dicséretes sem a kormányra, sem az önkormányzatokra nézve. Ilyen kép mellett egyértelmű, hogy ennek a jelentésnek nem lehet örülni.
A jelentésből tudjuk, hogy az Állami Számvevőszék 2005. évi tervében 98 ellenőrzési téma szerepelt, és a közzétett jelentések száma 71 volt. Az ÁSZ a 2004. évi zárszámadás ellenőrzésén és a 2004. évi költségvetési törvényjavaslat előzetes kontrollján túlmenően egyéb 40 jelentést adott közre. Ezek között fontos szerepet játszik az önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzése, amelyet az MDF nagyon fontosnak tart többek között, hiszen a négyévente feltétlenül bekövetkezett ellenőrzések eredményeként az önkormányzatok szabályozottsága és a pénzügyi fegyelme javult.
Az ÁSZ ellenőrzési kapacitása nagyobb súllyal szerepelt az elmúlt évben, hiszen 75 százalékban szerepelnek rendszeres feladatok a tavalyi 61 százalékkal szemben. Az anyag bemutatja az ÁSZ kapacitásának kihasználását ellenőrzési területenként és ellenőrzési típusonként, ezekkel kapcsolatban nincs észrevételünk. Örvendetes megállapítása a jelentésnek - évek óta már így van -, hogy a költségvetés által biztosított források elegendőek voltak az ÁSZ tevékenységének finanszírozásához, sőt még fejlesztésre is jutott.
Az ÁSZ tehát jól működik, ami kevés fejezetre mondható el. Munkájának összefoglalása a jelentésben jól strukturált, áttekinthető, lényegre törő, kevés felesleges mondatot tartalmaz. Az ÁSZ kapcsolatépítését és kommunikációját csak dicsérni lehet, ennek a sikernek azonban az az ára, hogy éveken keresztül jól teljesít az ÁSZ.
Nem ilyen rózsás a kép az államháztartás egészéről. A jelentés hosszabb távon mutatja be az államháztartás trendjeit. Az elmúlt időszakban - és ebbe beleértjük az elmúlt nyolc esztendőt is - semmiféle kísérlet nem történt az államháztartás ésszerűsítésére és reformjára. Ezt a tendenciát, azt hiszem, jól lehet érzékeltetni a tb-n keresztül, hogy a tb hiánya 2001 és 2005 között 16-szorosára növekedett. Ez a példa azonban jól jellemzi nemcsak az államháztartás egészének, hanem a bevételi és kiadási politikájának hibáit is.
A hatékonyság romlása a közszférában aligha vitatható, ha elolvassuk mindazt, amit az ÁSZ jelentésében a GDP több mint 50 százalékát kezelő és újraelosztó állam működéséről és szabályozottságáról, illetve szabályozatlanságáról ír. Rossz kormányzati működés következtében az egész időszakot rendkívül magas hiány jellemezte, amire a kormány ésszerű gazdálkodás és hatékony kormányzás helyett a jövő gyorsuló felélésével reagált, növekedett az államadósság, növekedett a felélés az állami és az önkormányzati szektorban, és a rosszul megfogalmazott PPP-projektek keretében pedig jelentősen eladósodott a magyar állam.
Az anyag tanúsága szerint - és itt kapcsolódnék a Gegesy képviselő úr által elmondottakhoz - a vizsgálatban érintett szervezetek komolyan veszik az ÁSZ megállapításait, ezeket 80-90 százalékban meg is fogadják, illetve többnyire reagáltak is az ÁSZ jelzéseire. A baj csak az, hogy az államháztartás működésének és hatékonyságának javítása szempontjából azok a javaslatok, amelyek lényegiek voltak, pont az elmaradt 10 százalékba tartoztak. Ha ezeket az ismétlődő megállapításokat, amelyeket az ÁSZ tett - és néhány makrogazdasági szakértő és az MDF is -, megfogadta volna a kormány, meggyőződésünk, hogy lényegesen kisebb megszorító csomagra lett volna szükség. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ne lenne szükség a reformokra, de talán sokkal kevésbé lettek volna fájdalmasak a magyar társadalom számára.
Szeretnék idézni az ÁSZ-tól, ami nagyon jellemzi a kormányzat múlt évi munkáját: “Az elmúlt években szinte rendszeressé vált az egyes bevételi és kiadási előirányzatoknak - 2004-ben még magának a deficitcélnak is - évközi vagy év végi kormányzati, illetve törvényi szintű módosítása. Ez azzal járt, hogy fokozódó mértékben tapasztalhatók voltak az eredeti költségvetési előirányzatok és a teljesített előirányzatok közötti eltérések. Ez a gyakorlat nagymértékben rontja a költségvetési folyamatok és hatásaik átláthatóságát, szinte lehetetlenné téve a pénzügyi, gazdasági döntések nyomon követését, elemzését, hatásainak vizsgálatát.” - Mondja ezt az ÁSZ, amit magyarra lefordítva úgy mondhatunk, hogy a kormány nem érzékeli sem a makrogazdasági, sem pedig a társadalmi folyamatokat, és képtelen a megbízható és kiszámítható költségvetési tervezésre.
A következtetés nyilvánvaló, ezt az MDF és az ÁSZ is számtalanszor elmondta a tisztelt Háznak, hogy a kormánynak kezdeményeznie kellene a pótköltségvetés-készítési kötelezettségre vonatkozó államháztartási törvényi rendelkezés módosítását, mert pótköltségvetés hiányában a költségvetés jelentős hányada kikerül az Országgyűlés ellenőrzés-döntési köréből, vagyis a végrehajtó hatalom alkotmányos eszközökkel, de elvonja az Országgyűlés hatáskörét.
Az Antall-kormány idején, ha jól emlékszem, 1992-ben az államháztartási törvény meghozatalakor akkor kellett pótköltségvetést tenni, amikor az eltérés az államháztartás fő számaiban a 0,4 százalékot elérte.
(10.30)
Mára ez a szám, több módosítást követően, 5 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy a kormány a közpénzekkel szabadon gazdálkodhat. Úgy vélem, most már végképp időszerű lenne, hogy a pótköltségvetés kérdésében megegyezzen az Országgyűlés, és vissza kellene térni a normális szintre, hiszen a konvergenciaprogramnak azokat a célkitűzéseit, amelyekkel szinte valamennyien egyetértünk, azt kell mondanom, hogy a kormánynak ezzel a lezser költségvetési politikájával nem lehet teljesíteni.
Ugyancsak át kell gondolni az önkormányzatok helyzetét, feladatellátását és forrásszabályozását is, beleértve ebbe az állam szerepvállalását az önkormányzatok, illetve az önkormányzatoknál a finanszírozott feladatok forrásának biztosítása érdekében. Az Antall-kormány idejében született önkormányzati törvény is módosításra szorul, hiszen azóta tagjai lettünk az Európai Uniónak, másrészt az önkormányzati feladatok többszörösére bővültek, s a kormány és az ágazatok mindenféle fedezet nélkül újabb és újabb feladatokkal látják el az önkormányzatokat.
Hasonló a helyzet az elkülönített állami pénzalapokkal. Komplex felülvizsgálatra lenne szükség, hiszen nem biztos, hogy az újabban burjánzásnak indult alapok jelentik a megoldást az általuk megoldandó problémák kezelésére. Sok probléma merül fel a hatékonysággal és a források felhasználásával. Ez jellemzi a Munkaerő-piaci Alapot, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot is. A működési kiadásaik is igen magasak. A Wesselényi Ár- és Belvízvédelmi Alap csak formálisan tesz eleget az alapként való működés kritériumainak, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap értékállandóságának támogatása pedig nem a közép- és hosszú távú tervekben foglalt ütemezések szerint alakul, valószínűleg azért, mert a kormányzatok még nem érzik a radioaktív hulladék elhelyezésének fontosságát.
A társadalombiztosítási alapok pénzügyi helyzete a korábbi évekhez hasonlóan a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakult. Az Egészségbiztosítási Alapnál, függetlenül az egyensúly hiányától, a kormány a járulékkulcsokat csökkentette, a kieső bevételek pótlásáról pedig elfelejtett gondoskodni. A kiadás növekedésének egyik legfontosabb oka a gyógyszerkassza elszaladása, mert napjainkban a propaganda arról szól, hogy a lakosság nagymértékű gyógyszerfogyasztása okozza ezt, és az olcsó árak következtében mindenki több gyógyszert fogyaszt, mint ami szükséges. Az ÁSZ jelentése alapján a lakosság gyógyszerfogyasztása nyolc éve nem változott, viszont egyre drágább készítmények kerülnek felírásra. Itt valóban ésszerű változtatásokra, jobb ellenőrzésre lenne szükség, valószínűleg az árak és a hozzá kapcsolódó támogatások megállapításának kérdésében is lenne még tennivaló. A Nyugdíj-biztosítási Alap 2004. évi bevételeinek és kiadásainak tervezése is rosszul sikerült, és így van ez a 2006. évi költségvetési törvényben is. Ez annál elfogadhatatlanabb számunkra, mivel a tervezés szempontjából egy viszonylag egyszerű prognózisról lett volna szó.
Összefoglalásként megismételném, hogy az ÁSZ 2005-ben is színvonalas és jó munkát végzett, amely nagyban segítette az Országgyűlés és a Magyar Demokrata Fórum munkáját. Szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék vezetőjének és munkatársainak ennek a jelentésnek az elkészítését.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF soraiban.)
