GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Talán nagyon jó, hogy ilyen sokan hozzászólnak, és a példa azt bizonyítja, hogy tényleg jó az ÁSZ-jelentés, egy jó jelentés kapcsán tudunk értelmes vitát folytatni, és tudunk véleményeket, nézeteket ütköztetni.
Az első: nem tudom szó nélkül hagyni, Tállai képviselő úr - és örülök, hogy itt van -, hogy miközben előadja kellő szenvedélyességgel, hogy óvjuk meg az Állami Számvevőszéket a politikától, amiben önnel mélységesen egyetértek, nemcsak én, hanem a frakciónk minden tagja, azért nem mulasztotta el rögtön hozzáragasztani a bizottsági struktúra kérdését. Tisztelt Képviselő Úr! Én ott ültem az ötpárti alakuló ülést előkészítő megbeszélésen. Ötpárti egyetértés volt abban, hogy milyen bizottsági struktúrája lesz ebben a kormányzati ciklusban az Országgyűlésnek. Szóval, azért ezt nem kellene belekeverni a dologba. De tovább folytatom.
Tisztelt Képviselőtársaim! Továbbvinném azt, amiről beszélt Ékes képviselő úr. Én magamnak azt írtam föl - és ez nem fért bele a bizottsági véleménybe, mert ez már nem volt egyhangú -, én úgy tenném idézőjelbe, hogy nem egészen új, de egyre erősödő veszély, amiről beszélt az Állami Számvevőszék elnöke is, ahol a közszféra és a magánszféra találkozik. Ez egy meglévő és egyre erősödő veszély, mert nemcsak a parlamentben, amikor mi egymást ostorozzuk, hogy hogy döntünk a közpénzek felhasználásáról, hanem a Házon kívül is nagyon sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ez egy viszonylag könnyen megszerezhető forrás.
Tehát ezért egyrészt nagyon örülök annak, hogy korábban megerősítettük, hogy az Állami Számvevőszéknek joga van utánamenni a közpénzeknek az államháztartáson kívüli körökben is, és a példájuk mutatja, hogy a vízi közmű területén már elértek eredményt, és bízom abban, hogy a Ház, a parlamenti patkó minden frakciója kellően szilárd és eltökélt lesz abba, hogy azokat a közpénzeket igenis visszaköveteljük az állami költségvetésbe, amelyeket csalárd módon próbáltak meg egyesek ebből kivinni.
(11.00)
A másik kérdés, aminél egy kicsit szeretnék elidőzni: az államháztartás alrendszerei és ezen belül a társadalombiztosítás. Én nagyon örülök Iván képviselő úr felszólalásának és Vas János képviselő úr felszólalásának is. Szóval, van némi előny is abban, hogyha az ember több ciklust végigül a parlamentben. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy vagy nagyobb oka van a szemét lecsukni, és azt mondani, hogy tényleg kevés, amit tettünk, mert van évtizedes ajánlása is az Állami Számvevőszéknek, tehát mondhatom azt nyugodtan, hogy több kormányzati ciklusra visszanyúló megállapítása. Tehát én itt megkockáztatnám azt némi iróniával, hogy talán mégiscsak igaza van Gyurcsány Ferencnek, amikor azt mondja, hogy ki-ki tegye a szívére a kezét, és vállalja a saját felelősségét abban, ami a mai helyzethez vezet.
És ezért örülök - ezt elmondtam a zárszámadási vitában is -, hogy a jelentés a zárszámadással együtt van a Ház napirendjén, mert azért, képviselőtársaim, amikor egy ÁSZ-jelentésben az szerepel, hogy 2001-ben a társadalombiztosítás bevételeit megkurtítják, de a kiadás csökkentéséről nem döntenek... - és innentől jön a mi felelősségünk, hogy bizony minekünk sem volt bátorságunk ahhoz, hogy hozzányúljunk. Itt hivatkozom arra, amit Iván képviselő úr mond, csak én hangosabban kimondom - de gondolom, hogy ön ugyanerre gondolt -, hogy miért van az, hogy ma Magyarországon az 54 évet nem éri el a nyugdíjba vonuló átlagéletkora, és itt igaz az, amit Horváth János mond, hogy hogyan interpretálja a média. Kint már, a Ház falain kívül mindenki azt mondja, hogy nyugdíjkorhatár-emelés. Nem! A nyugdíjba vonulók korhatárát kell tudnunk megemelni, mert az 54 és a 62 közötti időszakot is ugyanennek az alapnak kell finanszíroznia.
És engedje meg nekem, nem akarom önt bántani, nem volt itt két ciklussal ezelőtt, de Horváth János képviselő úr talán megerősít, az ön szavaiból is kiveszem: igen, az öngondoskodás az, aminek az irányába kellene mennünk. Vajon föltette-e valaha magának a kérdést Orbán Viktor vagy a kormányának bármely tagja, hogy vajon miért korlátozta ’98 és 2002 között a hatályos nyugdíjtörvényben az öngondoskodás rendszerét? Talán Tállai képviselő úr mint pénzügyi államtitkár tud erre válaszolni.
A lényeg az, hogy tényleg elindultunk ’95-ben egy irányba, nagyon fokozatosan, mert tudtuk, hogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett összeg hiányozni fog egy generáció nyugellátásából, és ezért a költségvetésnek kell majd helytállni. De ha valaki visszagondol, és előveszi abból az időszakból a számításokat, az mutatta, hogy ez évről évre növekszik, egészen addig, amíg nem kezd működni a magánnyugdíjpénztár rendszere. Tehát azt gondolom, hogy ilyen szempontból nagyon fontos az Állami Számvevőszék megállapítása, amit évről évre tesz, hogy gond van a társadalombiztosítás körül, külön az egészségbiztosítással és a nyugdíjrendszerrel, de ebben adósságunk van.
Szeretnék kiemelni még egy dolgot, ami szintén érdekes nekem mint az életem nagyobbik részét pénzügyi-számviteli területen és a vállalkozói szférában eltöltő embernek: én egy kicsit szomorú vagyok, hogy bizony mindig visszatér, hogy a beszámolónak a formai kötelmei szerint milyen kimutatások és mellékletek kellenek. Mert az, hogy a hitelesség megvan, az egy dolog, de az összehasonlíthatóság, az elemezhetőség - és erre most megint azt mondom, hogy én visszakerestem, a kilencvenes évek eleje óta jelenik meg az Állami Számvevőszék jelentéseiben ez a megállapítás a zárszámadásról, és ebben tényleg kellene érdemben előrelépni. Én bízom abban, hogy ebben a ciklusban a pénzügyminiszter úr erre fordít némi figyelmet.
És aztán szeretnék beszélni arról, hogy a költségvetés módosítása. Nekünk mint jogalkotóknak tényleg kellene ezzel a dologgal foglalkozni. Többen vannak, akik visszaemlékezhetnek arra, hogy milyen kísérletek történtek, hogy a zárszámadás keretében, és lehet, hogy egyszer le kellene ülnünk békésen beszélni arról, hogy a pótköltségvetésnek az eddigi tapasztalatok alapján körül tudjuk írni azt a feltételrendszerét, amit ide kell hozni a Ház elé. Mert ha ugyanazt a hosszú procedúrát akarjuk végigcsinálni, ami egy költségvetésnél van, akkor mindig lesz egy olyan kísérlet, hogy azért ezt nem, ez túl hosszú idő, meg kellene próbálnunk kitalálni kellő konszenzussal, hogy mi az, amit kormánypárt, ellenzék elfogad. A pénzügyben, a számvitelben nem ismerek kormánypártiságot és ellenzékiséget.
Engedjék meg, hogy hadd foglalkozzam néhány gondolat erejéig Kontur Pál úr gondolatával. Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondta, hogy autószerelő. Ha én beviszem a tízéves autómat önhöz, sosem voltam az ön műhelyében, de elfogadom, hogy öné az ország legjobb műhelye, ön a tízéves autómból nem tud újat csinálni, de tudja garantálni nekem újabb egy vagy két évre az üzemben tartás lehetőségeit, a jó állapotban tartást, működőképességet. Akkor most fordítsuk meg, amit ön mond!
Tehát a szavaiban nagyon furcsa ellentmondást érzek. Azt mondja, hogy stagnált a foglalkoztatás. Akkor tisztelettel kérem... (Kontur Pál közbevetésére:) - azért mondom, hogy jó a mondat, amit idéz, én is olvastam. Csak ahhoz, hogy stagnált, ehhez is kellettek erőfeszítések. Mert azért ha egy kicsit figyelmesen olvassa, akkor az is kiderül, hogy közben mennyi volt az elbocsátások száma. Tehát az, hogy stagnál, az nem így volt, hogy számoljunk háromig, és stagnál, ahhoz is komoly erőfeszítések kellettek, hogy egyáltalán stagnáljon. És azért annyit meg ön is elolvasott, hogy ha a foglalkoztatottak számát meg a munkanélküliek számát veszi, ez nem ilyen mérlegszerűen működött, hogy ez ennyivel változott, a másik nőtt. Érdekes módon ön mondta, hogy stagnál, és közben a másik növekszik.
Tehát talán mégiscsak igaz, amit Kiss Péter munkaügyi miniszter mond (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy valahonnan a rendszerbe bekerülnek olyanok, akik eddig nem szerepeltek a munkanélküli-nyilvántartásban. De mondok még egy másikat, és ezt szeretném...
