TELLÉR GYULA

Teljes szövegű keresés

TELLÉR GYULA
TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A médiaszerződések meghosszabbításának a kérdéséhez szeretnék röviden hozzászólni. A fő érv, amely a meghosszabbítás jelen módja, tehát a változatlan feltételek és a 2005. július 20-i dátum mellett újra és újra elhangzik, hogy az ismételt és súlyos szerződésszegés fogalma nincs eléggé definiálva, és az ebben lévő bizonytalanságba a szerződés ilyen meghosszabbításában érdekelt kereskedelmi médiumok nyilvánvalóan belekapaszkodnak, és nagyon valószínű, hogy egy peres eljárásban ők fognak győzni.
A fogalmi bizonytalanság nemcsak azért maradt fenn, mert Halász képviselő úr erre vonatkozó indítványát nem fogadták el, hanem azért is, mert a testület beszámolójával kapcsolatban a hatályos médiatörvény 43. § d) pontja azt mondja, hogy a beszámolóban az ORTT-nek különösen érintenie kell a műsorszolgáltatás gazdasági helyzetét és pénzügyi feltételeinek alakulását, kezdeményezi a törvény esetleges módosítását. A törvény módosításának a kezdeményezése irányulhat, sőt mindenféleképpen irányulnia kellett volna ezeknek a fogalmi bizonytalanságoknak - amelyek a szerződés módosított feltételek mellett való meghosszabbítását jelentik - a módosítására.
A másik dolog az időpont kérdése. Az is elhangzott, hogy nagyon jó időpont volt ez a meghosszabbítás, szerintem pedig nagyon rossz, a következő okból kifolyólag. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lejárt az időm?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem