DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Értesüléseink szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban nagy erőkkel dolgoznak a közalkalmazotti illetménytábla átalakításán, amely egyaránt érinti a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat és a kulturális alaptevékenységet ellátókat. Olyan hírek jutottak el hozzánk, amelyek szerint ki kívánják venni a közalkalmazotti körből az említett foglalkozási csoportokat, illetőleg bértáblájukat a foglalkozásuk sajátosságaihoz igazodó szakmai előmeneteli követelményekkel váltanák fel. Hallottunk a fizetési fokozatok számának csökkentéséről, ami a jelenlegi hároméves várakozási idő helyett öt évig tartó bérbefagyasztást eredményezne. Hallottunk arról is, hogy megszűnne a technikai személyzet közalkalmazotti jogviszonya, amit egy előnytelen közszolgálati szerződés váltana fel, valamint az önálló vezetői illetménytábláról, a prémiumrendszerről, az egyéni teljesítményekre épülő differenciálásról. Nem ismerünk ugyanakkor olyan működő értékelési rendszert, amely alkalmas volna az egyéni teljesítmények korrekt elemzésére, értékelésére.
Mindez meglehetősen ijesztőnek tűnik fel. A közalkalmazottak, köztük a 150 ezer pedagógus olyan pótolhatatlan munkát végeznek, amely nélkül a társadalom széthullana, ám ehhez nyugodt körülményekre és jó lelkiállapotra van szükségük. A kormány által váltig hangoztatott társadalmi béke megteremtése érdekében nélkülözhetetlen, hogy a reformok ne érjék őket váratlanul, és ne okozzanak számukra igazságtalan hátrányokat.
A szociális kérdéseket politikája előterébe helyező Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként meg kell tehát kérdeznem a következőket. Hol tartanak a közalkalmazotti illetményrendszer reformjának előkészületei? Igazak-e az iménti felsorolásban említett elképzelések? És ha igen, mi indokolja azokat? Mikor, milyen formában és kiket kívánnak bevonni az érintett hivatások képviselői közül annak érdekében, hogy ezúttal ne kirakategyeztetések történjenek, hanem valódi, demokratikus döntés-előkészítésnek lehessünk aktív résztvevői?
Várom a válaszát, miniszter úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem