DR. MOLNÁR LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR LAJOS
DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Ne leplezze, képviselőtársam, ön néhány száz üzletember üzleti érdekeit képviseli, azokét, akik ma patikatulajdonosok, azokét, akiknek a gyerekei örökölhetik a patikát akkor is, ha nem patikusok (Font Sándor: Szégyen!), és nem képviseli annak a több ezer gyógyszerésznek az érdekét (Font Sándor: Ezt a dumát elsütni miniszterként, szégyen!), akik közül nagyon sokan önálló egzisztenciára várnak és vágynak, de nem tehetik, és nem nyithatnak patikát.
Vajon nem azoknak a betegeknek kell az érdekeit képviselni, akik lázas gyerekkel hétvégén sorban állnak, vagy húsz kilométert utaznak azért, hogy egy lázcsillapítót tudjanak venni a gyereküknek? (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ön miért nem azoknak az érdekét képviseli, akiknek több száz vagy több ezer forintért otthon kell tárolni gyógyszert csak azért, mert nem lehetnek benne biztosak, hogy ügyeletes gyógyszertárat találnak? (Font Sándor: Bezárattátok őket 2004-ben!) Ön nem képviseli azoknak a betegeknek (Az elnök csenget.) az érdekeit, akik kistelepülésen gépkocsi nélkül próbálnak éjszaka gyógyszerhez jutni.
Kérem, ezeknek az érdekeit vegyék figyelembe! (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem