GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a kérdést, képviselő úr. Legalább néhány félreértést tudunk tisztázni ennek kapcsán. A jelenleg a minisztérium által irányított szakigazgatási rendszer jelentős része 2007. január 1-jétől egy új szakigazgatási hivatalba olvad be, amely jogutódként folytatja az érintett szervezetek tevékenységét, reményeink szerint az erőforrások jobb felhasználásával.
Most nem sorolom végig az idő rövidsége miatt azokat a szerveket - a képviselő úr ezt pontosan tudja -, de szeretném azt az aggodalmát eloszlatni, hogy szó nincs arról, hogy a növény-egészségügyi szolgálat bármilyen módon az állat-egészségügyi szolgálatba olvadna bele. A központi hivatal részeként, önálló szervként fog mind a kettő tovább működni, viszont próbáljuk ennek a hivatalnak a felépítésénél azt elérni, hogy minél közelebb vigyük a döntési pontokat a termelőkhöz, és azt is szeretnénk, hogy miután reményeink szerint fizikailag is egy helyen levő megyei szervezetekről lesz szó, a koordinációjuk - főleg az élelmiszer-biztonság terén és a laborhálózatok működtetése terén - sokkal jobbá váljék.
Az elmúlt héten kapták meg a megyei FVM-hivatalok vezetői azt a megbízást, ami alapján a megyékben elkezdték ennek a szervezőmunkának a végzését. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy végérvényesen ők ennek az új hivatalnak a vezetői, viszont egy olyan koordináló funkciót fognak ellátni a következő időszakban, ami elsősorban alapjaiban a technikai kérdéseket kezeli, illetve azt, hogy fizikailag hogyan tudjuk legoptimálisabban és legjobban ezeket a hivatalokat felállítani. Ugyanez igaz a központi részére is a hivatalnak, hiszen az egy közel 8 ezer főt működtető rendszer.
Azt gondolom, hogy az a kormányrendelet, ami végső fázisában van, ami ennek a hivatalnak a felállítását szabályozza, kellőképpen megnyugtat majd mindenkit arról, hogy reményeink szerint egy jobb, egy hatékonyabban működő, a mai kor kihívásainak megfelelő hivatal jön létre, mégpedig úgy, hogy ez a hármas funkció, amit az Európai Unió is elvár tőlünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szétváljon egymástól.
Köszönöm szépen a kérdését még egyszer. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem