SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Talán néhányan még emlékeznek arra az aranyköpésre, amely szerint a német, a francia vagy a spanyol gazdaság is minket irigyelne. Mára tudjuk, hogy kevésbé sem dübörög annyira a gazdaság, mint azt ön volt kedves említeni az elmúlt időszakban; sajnos ennek most Győrött lehetünk szenvedő tanúi. Kétségtelen, hogy voltak sikertörténetek a magyar gazdaságban. Azon talán céltalan lenne vitatkozni, hogy melyik kormány idején érkeztek Magyarországra nagyobb beruházások, mert valószínűleg az értelmezési verseny keretében ki-ki magát győztesnek tekintené.
Azonban Győr és talán egész Magyarország, de legalábbis Nyugat-Magyarország egyik legtekintélyesebb és legnagyobb jelentőségű cége, az Audi Hungária Motor Kft. Győr és a régió szempontjából is rendkívül fontos szerepet játszik. Több mint ötezer, szám szerint nagyjából 5200 alkalmazott és rajtuk keresztül családjuk számára biztosít megélhetést ez a vállalatóriás és annak magyarországi vállalata. A győri és Győr környéki beszállítókkal együtt ez mintegy tízezer embert, tízezer családot jelent, akiknek elemi érdekük, hogy az Audi működjön, sikeresen működjön és fejlesszen Győrött, illetve környékén.
Az eddigi sikersztori azonban most megtorpanni látszik, hiszen ahogy az Audi Hungária Motor Kft. vezetői mondták, Magyarország, a magyar kormány számukra 2011-ig adómentességet garantált, ehhez képest a választási kampányban még meg nem ígért és a választási kampányban valahogyan a kampányüzenetek közé be nem kerülő szolidaritási adó bevezetésével az Audi ezt a Magyarország által biztosított ígéretet felrúgottnak tekinti. Az Audi Hungária Motor Kft. vezetői elmondták, hogy nem is a befizetett vagy a befizetendő összeg nagysága a probléma, hanem az, hogy ezek után hogyan bízzanak Magyarországban. A kérdés szerintük, hogy komolyan vehető-e ezek után Magyarország.
Tisztelettel kérdezem a gazdasági miniszter urat, mit tettek vagy mit tesznek annak érdekében, hogy az Audi mégse állítsa le nagy értékű fejlesztéseit Győrött, ne kerüljön veszélybe az Audi magyarországi működése (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ezen keresztül ne kerüljön veszélybe több mint ötezer győri...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem