DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Gondolom, lehetséges, hogy innen a helyemről szóljak hozzá, sok jegyzetet készítettem ki.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy mondattal kellene jellemezni ezt a törvényjavaslatot, amely előttünk fekszik, akkor sajnos azt kell megállapítani, hogy a kormány ezzel egy több mint egy évszázada jól működő rendszer szétverését kezdeményezi.
Béki Gabriella hozzászólásában azt mondta, hogy ne a megszületés körülményeit nézzük, hanem azt, ami itt előttünk fekszik. Gondolom, egyetértünk abban, hogy azért különbség van aközött, ha harmonikus házasságban fogant gyermek születik meg, vagy egy szkinhedcsoport által megerőszakolt - áldott - állapotból kialakult gyermek születik meg. Jelen esetben az utóbbiról van szó. S habár azt mondják, hogy ne nézzük a közjogi kérdéseket, abban egyetértek Béki Gabriellával, hogy valóban szereplője az egész rendszernek a Magyar Országgyűlés akkor, amikor törvényt alkot egy adott, a társadalom minden tagját érintő téma működését illetően. Ezért nagyon fontos, hogy közjogi kérdésekről is beszéljünk.
Mikola miniszter úr már említette az alkotmány 4. §-át, mely szorosan kapcsolódik a jogalkotási törvény 20. §-ához, de lehetne a jogalkotási törvény 27. §-át - egyeztetési kényszer -, a 31. §-át idézni, de idejön lényegében a jogalkotási törvény 18. §-a, amely kimondja, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.
Ugyanis elmondható - és némi utalás azért történt erre -, lehet, hogy nem is egy önálló jogszabályról, hanem egy minta szolgalelkű lemásolásáról, eléggé hibás fordításáról van szó. Hiszen a javaslatban szereplő fogalomrendszer csak részben áll összhangban a hatályos jogszabályokkal, és sok esetben olyan fogalmakat használ, amelyek nem ismeretesek a magyar jogszabályokban. Például nem egészségügyi miniszterről beszél több helyen, hanem egészségügyért felelős miniszterről, nem földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterről, aki felelős az állategészségügyért, hanem az állategészségügyért felelős miniszterről. Ez is azt bizonyítja, illetve felteszi a kérdést, hol született ez a jogszabály.
Miniszter úr expozéjában utalt rá, és államtitkár asszony - sajnálom, hogy elment - az elmúlt napokban egy napilap egészségügyi mellékletében nyilatkozta, hogy két kis ugrással nem lehet a szakadékon átjutni. Csak nem árt előtte lendületet venni, mert ha lendület nélkül futunk neki a szakadéknak, nagyon könnyen a mélyébe zuhanunk. És nem árt, hogyha nemcsak a törvényben előírt egyeztetéseket folytatjuk le, hanem a politika szereplőivel is egyeztetéseket folytatunk, elsősorban a koalíciós partnerrel; mert nagyon furcsa metamorfózisnak lehettünk tanúi az elmúlt hetekben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság tagjai azért emlékeznek rá - nem oly régen volt -, augusztus 29-én tárgyalt az egészségügyi bizottság a Zöld könyvről, mely Zöld könyv is érinti a gyógyszerforgalmazás kérdéskörét. Hadd idézzek a jegyzőkönyvből! Schvarcz Tibor alelnök úr azt mondta: “Frakciónk egészségügyi munkacsoportja és maga a frakció is kialakított egy állásfoglalást, amit eljuttattunk a kormányhoz, eljuttattunk a minisztériumokhoz, eljuttattunk a koalíciós partnereinkhez. Nem értem, hogy miért aggódik a gyógyszerellátás biztonságáért, hiszen ez az egy, ami Magyarországon jelenleg még tökéletesen működik, és nem is szeretnénk a gyógyszerellátás biztonságát megzavarni és megváltoztatni.”
Keller László: “A patikák területén nincsen valódi verseny. De azt is látni kell, hogy ez a kialakult helyzet egy tisztességes ellátást biztosít a gyógyszerfronton, és egy jól működő rendszert. Annak, hogy nincsen versenyhelyzet, egyébként az én meggyőződésem szerint vannak olyan előnyei, hogy ez az egyébként nem versenyhelyzet éppen korlátozza a gyógyszerfogyasztást és a gyógyszerfelhasználást, mert megítélésem szerint egy kinyitott, liberalizált patika helyzete biztosan elősegíti a gyógyszerforgalmazás növekedését.”
Tisztelt kórházi kollégám, Czinege Imre: “A gyógyszer-liberalizáció ellen vagyok. Az Amerikai Egyesült Államokban a halálozási statisztika harmadik helyén a gyógyszertúlfogyasztás halálok van. Ha kinyitjuk a piacot és összevissza árulunk, akkor óhatatlanul is megnő annak a lehetősége, hogy olyan gyógyszerek is a lakossághoz kerüljenek, amelyek ártalmasak lehetnek.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindhárom véleménnyel az első szótól az utolsóig egyetértek. Csak kérdezem én, hogy akkor mi történt itt az elmúlt két hónapban. Hogyan járulhattak hozzá, hogy ilyen formában egy ilyen törvényjavaslat kerüljön a magyar parlament asztalához? Egyetértünk abban is, hogy változtatásra van szükség. Azonban akkor, amikor egy ilyen nagy rendszerhez nyúlunk, hihetetlen módon vigyázni kell arra, hogy a megfelelő egyeztetések lezajlódjanak, s ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül konszenzusra kell törekedni, de azt mindenféleképpen jelentheti, hogy illik a másik oldal, illetve több szereplő esetén mindegyik szereplő véleményét meghallgatni. Ez nem történt meg, és csak utalok a közjogi kérdésre: bízom benne, hogy ez a törvény úgyis annullálásra kerül, és fogjuk fel ezt a mai általános vitát - meg majd a részletes vitát - mintegy előzetes szakmai vitának a későbbi kodifikáció szempontjából.
Abban mindenki egyetért, hogy változtatásokra szükség van, azonban nem feltétlenül biztos, hogy ezeken a pontokon, amelyeket alapvető célként tűz ki a törvényjavaslat; és ebből a szempontból is nagyon fontos, amit Mikola miniszter úr és mások is említettek, hogy bizonyos hatásvizsgálatok nem ártottak volna. Ezért sajnálom, hogy az államtitkár asszony elment, mert a bizottsági vita során ezek felvetődtek, az államtitkár asszony megnyugtatott minket, hogy vannak ilyen háttér- meg egyéb tanulmányok, és természetesen azonnal a bizottság tagjainak rendelkezésére bocsátja. Sajnos, ez idáig nem történt meg, eddigi tapasztalataim alapján vélhető, hogy azért olyan nagy tanulmányok nem születtek ebben a témakörben, pont a törvényjavaslat megszületésének a körülményeit figyelembe véve. Pedig jó lenne ténylegesen tudni azt, hogy az a bűnös gyógyszerkassza - mert lényegében a konvergenciaprogram, az egész egészségügyi költségvetés szempontjából alapvetően a gyógyszerkasszával van problémánk, most már mondhatom, több mint egy évtizede - miért fut el. Jó lenne ezt alaposan körüljárni.
Az emberben óhatatlanul felmerül, hogy talán - ahogyan itt elhangzott - a betegek üptre veszik a gyógyszereket, valaki mondta, hogy 70 milliárdot spájzolunk odahaza, és ez az oka a gyógyszerkassza elszaladásának. Úgy gondolom, e gyógyszerek nagy része OTC-szer, támogatást nem élvez, de bizonyára van olyan része is, amely vényre felírt - itt alapvetően antibiotikumokról van szó -, ez viszont egyéb kérdéseket vet fel, hogy az az egészségkultúra, az az oktatás megfelelő-e ma Magyarországon, ami itt szerepel. Erről is lehetne beszélni.
(11.10)
Okként fölmerülhet - és ez is elhangzott -, hogy kinyílt a gyógyszerpiac ebből a szempontból, az elmúlt években ezt a kormányzati oldal eredményként kommunikálja, és ez így van: sok új originális készítmény került be a rendszerbe, és lehet, hogy tulajdonképpen, miután jóval drágábbak, ezek viszik el a gyógyszerkasszát.
Előttem van az egészségügyi bizottság részére az OEP által készített tájékoztató a gyógyszerbefogadással kapcsolatban. Nagyon érdekes megállapítások vannak ebben. Annak idején a bizottság ezt tárgyalta, tehát a bizottság tagjainak csak emlékképpen hozom föl. Az új originális készítmények befogadása lényegében a nyugati országokkal való összehasonlítás szempontjából nem emelné a gyógyszerkasszát, ezt mintegy 1 százalékra taxálja az előterjesztés.
Amit azonban mindenkinek a figyelmébe ajánlok, az az, hogy egyértelműen leszögezi a kormányfelügyelet alatt álló OEP által készített tanulmány: az egészségügyi kiadások - és itt természetesen a gyógyszerkiadások - növekedésének okai között a lakosság egészségi állapotának romlása talán sokkal hangsúlyosabb, mint ezt eddig feltételeztük. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Magyarországon jelenleg közel 4 millió nyugdíjas, idős ember él, továbbá az 1950-es évek nagy demográfiai hullámának szülöttei, a Ratkó-gyerekek - rólunk van szó - jelenleg az ötvenes éveik közepén járnak, abban a korban, amikor a morbiditási mutatók hirtelen emelkedni kezdenek. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg a kérdést, akkor lehet, hogy nem ezek a változtatás irányai.
Számos tanulmányt tudnék önöknek itt idézni azzal kapcsolatban - az idő nem teszi lehetővé -, hogy az alapvető gond a befogadási rendszerrel van, ami lényegében kormányzati szinten rendezhető lenne. Azzal teljes mértékben egyetértünk, amit eddig is már az uniós csatlakozásunk óta meg kellett volna tenni a transzparenciakövetelmények miatt, hogy ez minden szempontból átlátható és igazságos legyen, és lehet, hogy ott lenne valami keresnivalónk.
Ami a törvényjavaslat kényes pontjait illeti, nagyon nehéz helyzetben van az ember, mert itt elhangzott, hogy Mikola miniszter úr csak a patikusok érdekei szempontjából szólalt meg. Kérem, ha valaki a gyógyszerészek szempontjából szólal meg, az a betegek szempontjából szólal meg, mert maga ez az etikus gyógyszer-kiskereskedelem a betegek érdekét szolgálja.
De még kényesebb helyzet - amire utalt az egyik kereszténydemokrata képviselőtársunk - a gyógyszergyártók szempontjából megvizsgálni ezt a kérdést. Nem veszem magamnak a bátorságot, nehogy az a vád érjen, hogy “kilóra megvettek”, de azért azon el lehet gondolkozni, hogy az a Bogsch Erik, aki a kormányfő által felkért konvergenciabizottság - vagy nem tudom, milyen bizottságnak hívják - egyik tagja és a szakmának egyik elismert, korrekt képviselője, levelet ír a kormányfőnek a törvény benyújtását követően, melyben ezt írja a miniszterelnök úrnak: “Meggyőződésünk, hogy a parlament elé benyújtott törvény alkalmatlan a gyógyszerkassza tartós egyensúlyának megteremtésére, és olyan károkat okoz a hazai iparnak, amellyel készítői sem számoltak.” Fölajánlja segítségét egy olyan megoldás megtalálására, ami egyszerre biztosítja a gyógyszerellátás finanszírozhatóságát és az egész gazdaság érdekét szolgáló hazai gyógyszeripar fejlődését. Tájékoztatja a miniszterelnök urat arról - amit többé-kevésbé mi tudunk -, hogy a magyar betegek még mindig a magyar gyógyszereket fogyasztják, tehát az általuk fogyasztott készítmények fele magyar készítmény, de érdekes módon a tb-támogatásnak csak mintegy 30-31 százalékát kapják ezek a készítmények. Levelét azzal zárja: “A jelenlegi tervezet a hazai gyógyszergyártókra a multinacionális gyógyszercégekhez képest aránytalanul magas terhet ró, hisz a hazai gyártók jóval alacsonyabb árfekvésű és ezért kisebb árréssel rendelkező készítményeit ugyanolyan mértékű elvonás sújtaná, melynek következménye, hogy az olcsó gyógyszerek eltűnnek a piacról.” Azért legalább el kellene gondolkozni ezen! (Dr. Molnár Lajos felé fordulva:) Miniszter Úr! Tájékoztatom, a vezérszónoki felszólalások között kétperces lehetőség nincsen. Ennyit tulajdonképpen a magyar gyógyszeriparra gyakorolt esetleges hatásáról ennek a törvényjavaslatnak.
Még egy dologról hadd beszéljek részletesebben, ez pedig a gyógyszerforgalmazás liberalizálása. Amikor úgy fogalmaztam, hogy több mint egy évszázados rendszert verünk szét, akkor engedjék meg, hogy hivatkozzam azokra a korábbi törvényekre, amelyek Magyarországon ezt a kérdést szabályozták, és idézzek ezekből. Az egyik az 1876. évi XIV. törvénycikk, amely kimondja: “Szem előtt tartatott, hogy a gyógyszerészet tudományos szakismeretet feltételezvén, közönséges iparüzletek közé annyival kevésbé sorozható, mert a közegészségüggyel szoros kapcsolatban áll.” Két sor, plasztikus megfogalmazás, mindent közérthetően tartalmaz.
Vélhetőleg erre alapozva alkották meg eleink az 1948-as XXX. törvénycikkelyt a gyógyszerészetről, melynek preambuluma azt írja: “A gyógyszerészet Európában kétféle rendszeren, a szabad letelepedési és a koncessziós rendszeren épül fel.” Majd a kettő közötti lényeges különbségeket fölsorolva egyértelműen kimondja azt, hogy a szabad letelepedés mellett a gyógyszerbiztonság csökken; nem igaz az, hogy árverseny alakul ki, és ezért a készítmények olcsóbbak lesznek; nem igaz az, hogy azokon a településeken, ahol most nincsen gyógyszertár, lesz gyógyszertár, mert a szabad verseny alapján nyilvánvalóan a gazdaságosság határozza meg alapvetően ezt a kérdést, tehát bolond lesz odamenni. Nagyobb városokban, Budapesten lehet, plázákban, repülőtéren, ahol még nincs, miniszter úr, biztos, hogy jönne új gyógyszertár, de ez nem a betegek érdekét szolgálja.
Az meg, hogy az OTC-szereket kivisszük, egyenesen merénylet a gyógyszerbiztonság ellen. Ugyanis a biztonság és az olcsóság egymást kioltó fogalom ebben az esetben. Ha én egy kereskedelmi egységben az elvárható gondosságnak megfelelően, külön megfelelő csomagolást, megfelelő szakképzettséggel bíró árusító személyzetet biztosítok, akkor ez nem garantálja azt, hogy olcsóbb lesz a szer, mint amit a patikában be tudnak szerezni, és nincs erre társadalmi igény.
(11.20)
Vagy ha el is fogadjuk ezt, hogy mondjuk, ha valakinek fáj a foga vagy a feje, éjszaka erre ébred, hozzájusson, mindenki tudja, ha valaki nagyon akar, hozzá tud jutni. Ha óvszert vagy tampont lehet automatából árusítani, akkor az is megoldás lehet, hogy megkérjük, kötelezzük a patikusokat arra, működtessenek ilyen jellegű automatát, amelyből maximum egy-két gyógyszerhez, minimális dozírozásban, de mégis szakmai felügyelet alatt hozzá lehet jutni. Többféle megoldás van. Ha vették volna a fáradságot, lehetőség lett volna arra, miniszter úr, hogy az érintettekkel leüljenek korrekt módon tárgyalni. Igaza van Béki képviselő asszonynak abban, hogy nem tudtak volna megegyezni. Nem történt volna meg az, hogy a végén felállnak, és azt mondják, hogy na, erről álmodtunk mindannyian, ez az optimális megoldás, hiszen itt érdekek ütköznek. De legalább olyan durva hibák nem kerültek volna bele a törvényjavaslatba, amik most benne vannak. És a kormányzat elgondolkodhatott volna azon, hogy amit a többi szereplő mond, annak van-e alapja vagy nincs. Mert a nyilatkozatháború során a patikaalapítással kapcsolatban nyitottnak bizonyult az érdekképviselet, illetve a Magyar Gyógyszerész Kamara, tehát lehetett volna egy olyan konszenzushoz közeli megoldást találni, ami annak a reményével kecsegtetne, hogy meghatározott időn belül törvény lesz ebből, és hatályosulni is fog. Mert egy ilyen áterőszakolt törvényjavaslatnak a hatályosulása komoly kétségeket vet fel.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
