DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nyitásként Vojnik Máriának a hatástalan gyógyszerre reagálnék. Hetényi Géza a Gyógyszertan és gyógyítás csodálatos bevezetőjében írta le azt, hogy az orvos használhat hatástalan szert is, ha tudja, hogy azt teszi, mert szüksége lehet rá, mert a gyógyszer nemcsak gyógyít, hanem utasítást is materializál. Ez volt az előző bólogatásomnak az oka. De kétségtelenül igaza van az államtitkár asszonynak abban, hogy hatástalan szerekre nincs szükségünk, hiszen vannak vitaminjaink, és vannak placebóink is. Ebben tehát egyetértünk.
A törvény, amely előttünk van, 85 szakaszból áll. Döntően a gyógyszerkérdésről beszélünk, a gyógyászati segédeszközökről furcsa módon nem, pedig az is egy 50 milliárdos kassza, és nem foglalkoztunk azzal sem, hogy diagnosztikumokat és profilaktikumokat, oltóanyagokat is tartalmaz. Ezeknek azért van jelentőségük, mert a rendszerbe kerülés szabályozottsága miatt egy gyors reagálást nem mindig tesznek lehetővé. Magam ennek ellenére, mivel az általános vitára való alkalmasságról és szükségességről van szó, azt jelezném, hogy a kormányzatnak igenis kötelessége korszerűsíteni a törvényi rendszerét, hiszen az alkotmány előírja azt, hogy az ellátás biztonságát, szerkezetét és finanszírozását a kormánynak kell meghatároznia adott feltételrendszer mellett.
Az is igaz, amit itt hallottunk, és gondolom, hogy ez a törvény célja, hogy növekedjék a rendszer hatékonysága, az esélyegyenlőséget végre javítsuk egy kicsit, és fenntartható maradjon a finanszírozás. Mindezt elfogadva első törvényként, ennek a törvénynek a beterjesztését nem tartom indokoltnak, azért nem, mert alapvetően nincs társadalmi közmegegyezés abban, hogy hogyan építsük fel a XXI. századi egészségügyünket. Mert amikor a ’90-es évek elején a társadalombiztosítást szétbontottuk egy egészségbiztosításra és egy nyugdíjbiztosításra, akkor az egészségbiztosítási rendszer felépítése valahol megbicsaklott a ’90-es évek közepén.
Ezt érezte a magyar társadalom, érezte a magyar egészségügyért felelős szereplők sokasága, és ezért az államelnök, a Tudományos Akadémia elnöke egy kerekasztalrendszert hozott létre, amely évek óta működik, havonta egy-egy megállapítását vagy egy megállapítássort nyilvánosságra is hoz. Ez az, amit másképp kellett volna elindítani, mert nincs közmegegyezés abban, hogy milyen a magyar egészségügy döntési rendszere. A döntési rendszernek egy eleme ez a gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, profilaktikum, diagnosztikum kérdése, kétségtelenül pénzügyileg egy nagyon nagy szelete, meghatározó szelete, de magát a rendszert nem tettük rendbe, nem tettük a bajmegállapítást, a megelőzést és a gyógyítást egy rendszerűvé. Itt látom megbicsaklani ennek a törvénynek az elsőként való beterjesztését.
A másik gondom az, hogy ha már azt vesszük, hogy a kormány felelős az alkotmány szerint az előbbiekért, a törvénykezését úgy kell összeraknia, hiszen az alkotmány az első törvény, amelyhez illeszteni kell a törvények hierarchiáját, és ennek az előkészítésénél különböző szereplőket von be a kormány. És ezeknek a szereplőknek a bevonása és a végrehajtásban való szerepének a kijelölése sem történt meg jól, mert hiszen a kormány felelősségét úgy osztja meg, hogy a törvényekkel és a rendeletekkel részben a finanszírozásáért felelős egészségpénztárat teszi rendbe, a működésért és a tulajdonlásért felelős önkormányzatok, állami vagy közszolgáltatást ellátó privát intézményeket szabályozza jól, de nem hagyja figyelmen kívül a szakma felelősségét, és nem csorbítja a szakma felelősségét, amit ez a törvény megtesz, és az ezzel együtt benyújtott másik törvény, a kamarákról szóló törvény pedig el is lehetetleníti.
(12.50)
Itt van felelőssége ennek a törvénynek is, és felelőssége a kormányzatnak is. Maga a rendszer, melyet ez a törvény megkísérel rendezni - és azt kell mondanom, hogy néhány elemében jól teszi ezt -, azt a folyamatot, amely a fejlesztés, gyártás, forgalmazás, felhasználás útját jelenti, próbálja rendezetten, tisztázottan megtenni. Egy különleges áruról és egy különleges szolgáltatási rendszerről van szó. Ez az, amiről megint megfeledkezünk, mert volt, aki az egyik bizottsági véleményben azt mondta, hogy nagyon jó ez a törvény, mert végre megtöri a monopolhelyzetet. Kérem, ez kicsit butaság, de nyilván egy szemléletet takar.
Sokkal inkább látom azt, hogy azért lett ez az első törvény - amit Podolák képviselőtársunk mondott -, mely a konvergencia-rendszerhez és annak a teljesítéséhez szükséges. Szükséges, és itt csatlakoznék miniszter úr bevezetőjéhez, amikor elmondja, hogy ez a magyar egészségügyre fordított költség belső arányait fogja rendezni, mert a finanszírozási rendszerben méltatlanul nagy a gyógyszerre fordított összeg. Kérem, ez csak akkor nagy, ha a magyar egészségügyre fordított összeggel számolunk. Ha egy lakosra vetített költségben nézzük meg, akkor Európában nagyon hátul vagyunk. Ennek az az oka, hogy a gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és társait világpiaci áron vesszük meg, néha talán kicsit drágábban is, de többségét inkább olcsóbban, de ez ennyibe kerül. Sokkal olcsóbb bérrel és rezsivel dolgozunk, ezért van ennek egy relatív többsége.
A fejlesztés és a gyártás végül is egy árban materializálódik, és a gyártók, forgalmazók ezt ajánlják fel a kormányzatnak, az OEP-nek. Ezt ezen az áron megvesszük, és valamilyen módon elfogadhatóan forgalmazni próbáljuk. A forgalmazásba beiktatódik egy nagykereskedelmi rész is; ez a törvény a nagykereskedőkig szabályozza a készlettartást, mennyiségileg és minőségileg is, de egy dolgot nem szabályoz: nem szabályozza a kiskereskedőt, tehát a patikát. Ebben a törvényben nem szerepel a patikák készletezési kötelezettségének mennyiségi és minőségi eleme, ami megengedhetetlen, mert azt gondolom, ez az, ami miatt mindig felmerül az árrés kérdése, és ezért ez a 14-17 százalékos árrés másutt, ahol a készletezést sokkal jobban szabályozzák és a rendelkezésre állást is előírják, 20 százalék fölé megy. Át kellene gondolni, hogy valóban jó-e ez így.
A következő kérdés a forgalmazás kérdésköre, itt vita van. Azt gondolom, az, hogy hozzáférhető legyen egy-egy fájdalom- vagy lázcsillapító, nagyon szűk, nagyon rendezett formában elképzelhető. De hogy a forgalmazás teljesen nyitott legyen, az elképzelhetetlen! Lehetséges, hogy nem ez lesz a gyakorlat, de ez vetítődik elő.
Van egy harmadik - vagy a végső - szereplő, a felhasználó. A felhasználó a beteg. A beteg, ha jó egészségkultúrában nőtt fel, jól választ gyógyszert. Segít neki a gyógyszerész, az orvos és a specialista. Kevéssé tudom elképzelni, hogy a benzinkutas fog neki segíteni. Hatalmas kockázat van itt! Néhányan már elmondták a világ adatait; magam a ’70-es években ezzel foglalkoztam, egy teljes intézettel és munkacsoporttal. Kérem, gyógyszermellékhatásban többen haltak és halnak meg, mint a vietnami háborúban! A kórházakban közel 10 százalék a gyógyszermellékhatások miatt intézménybe kerültek száma. A szabad fájdalomcsillapítás következménye lett - és nálunk is voltak ilyen szerek forgalomban - Svájcban a fenacetin-nephropátia. Önálló kórkép lett. De nem idegen, és orvoskollégáim olvashattak már a magyar Orvosi Hetilapban is arról a sárgaságról, amelyet gyógyszermellékhatásként írtak le, és halálos is volt. Ha halmozottan fordulunk lázcsillapítóhoz, akkor ezt elérhetjük, mert a betegnek nem mond semmit a név, és nem tudja, hogy azonos hatóanyagot takar.
Úgy gondolom, hogy törvényre szükség van, rendezett gyógyszerforgalmazásra szükség van. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy áttekintett egészségügyi reformra szükség van, de jelen pillanatban nem érzem, hogy ez egy áttekintett, átgondolt, társadalmi közmegegyezésre épülő reform része lenne.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
