DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az orvoslás a legősibb emberi tevékenység, több évszázados szabályok vonatkoznak rá. És ezt a modern orvoslás sem változtatta meg. Ilyen a beteg számára a hatékonyság, a jótékonyság, a beavatkozást végző autonómiája, az egyenlő hozzáférhetőség. A klasszikus szabályok között a törvényben unos-untalan szereplő költséghatékonyság itt nem szerepel. Nem akarván erről vitát nyitni, elmondom, hogy az a gyógyszer, amelyik a leghatékonyabb, a legköltséghatékonyabb.
Az előttünk lévő törvény a jótékonyság próbáját sem állja ki; mert maga is elismeri, hogy piacnyitás ürügyén olyan szolgáltatói jogosultságokat ad, ami növelheti a polipragmáziát és a kedvezőtlen mellékhatások számát. Jelentősen csökkenti az orvosi beavatkozás autonómiáját is, hiszen orvosilag esetenként el nem fogadható keretekbe szorítja vissza a gyógyszerrendelést, jelentősen növeli az orvosi adminisztrációt. Annak ellenére, hogy jogosnak tartom, hogy az orvosok gyógyszerrendelési szokásait ellenőrizzék, ennek az adott betegen keresztül és nem a számítógépes költségelszámoláson keresztül kell történnie. Sérül az egyenlő hozzáférhetőség elve is, hiszen még inkább előtérbe kerül a betegek közötti vagyoni különbség. Hiszen a fix támogatottságú szerek esetén a költségeket álló páciens az általa hatékonyabbnak tartott készítményhez fog ragaszkodni.
Hogy mi a méltányos a betegek számára, amit a törvény külön definiál, nem társadalmilag jóváhagyott elvek, hanem maga a törvény határozza meg. A gazdaságos gyógyszerellátás és -forgalmazás nem lehet a méltányosság alapelve. Az egész törvényre a túlszabályozottság jellemző, mélyen beleszól azoknak a szereplőknek a kapcsolataiba, akik a gyógyszergyártás, -forgalmazás, -elosztás és a gyógyítás alanyai is. Behatol az orvos és a forgalmazók közötti minden kapcsolatrendszerbe. Eleve feltételezi, hogy itt csak arról lehet szó, hogyan lehet növelni az államháztartás költségkiadásait.
A reklámtörvény módosítása kapcsán az orvosilag nem ellenőrzött, a szakma szigorú szabályai alapján nem is gyógyszernek minősíthető készítményeknek nyit teret. Az általános indoklásban igen sokszor említi, hogy pozitív példák vannak erre Európában. Én mondok egy másik példát: Franciaországban az elmúlt években több mint 200 hatástalan gyógyhatású készítményt, immunstimulánst vontak ki a forgalomból. A törvény maga is elismeri, hogy egyenletes, arányos, jól működő kiskereskedelmi gyógyszerellátás alakult ki az elmúlt években. Homályos európai példákra hivatkozva mégis változtatni akar, olyan európai bírósági ítéleteket citálva, amelyek egyedi esetre vonatkoznak. Nem beszélve arról, számunkra az tűnik ki, hogy a törvénynek immanens célja a pénzbevételi szándék. A törvény szellemiségéből sejthető, hogy igazából a törvényalkotónak ez az egyetlen minőségileg jól definiált szándéka.
Gondolnunk kell arra, hogy valóban új korszak határán vagyunk-e. Én nem szeretem az egészen új korszakokat. Orvosként számtalan új korszakot éltem meg, és ezek az új korszakok nem vezettek el sehová, nem adtak számunkra megoldást. Új és jó csak hagyományokra, tradíciókra alapulhat; különösen a magyar gyógyszerellátás, a magyar orvoslás, a magyar gyógyszerészet európai, jól megalapozott hagyományokon nyugszik. Ennek fejlesztése vezethet el abba az irányba, hogy valóban eredményes, hatékony és minden szereplő számára megnyugtató megoldás szülessen ebben a kérdésben.
A törvény, amely például a kiemelt társadalombiztosítási támogatást igénylő betegségeknél a pénzügyminiszter jóváhagyását rögzíti, kvázi meghatározó szereplővé teszi a pénzügyminisztert, hihetetlen hatással van a napi orvoslásra. Gondoljuk el, a betegtársadalom legsúlyosabb, legkiszolgáltatottabb része szorul ilyen gyógyszerre. Az elmúlt években szomorú példa volt, hogy ezek valamilyen költségvetési okból nem kapták meg a szükséges gyógyszert. Elképzelhetetlen számomra, hogy a pénzügyminiszter determinálja azt, hogy egy hemofíliás beteg számára jusson-e készítmény, vagy ne. Egyszerűen érthetetlen, és nem hiszem, hogy bármilyen nemzetközi elvvel egyezik, ha egy-egy gyógyszer, amelynek az értéke akár a 100 ezer forintot is meghaladhatja havonta, és ez egy kis családnak magasabb lehet, mint az egész havi jövedelme, behatárolódik azáltal, hogy a Pénzügyminisztérium diktál, és megállapít olyanfajta határokat, amelyikbe bekerülve a beteg megkapja a szükséges gyógyszert, illetve, ha nem kerül be, nem. Ez az esélyegyenlőtlenség tipikus esete, méghozzá a legsúlyosabb formátumban.
A törvény szellemiségéből az sejthető, hogy a végrehajtási utasítások még számtalan bevételi szándékot fognak takarni. Gyakorlatilag minden szereplőtől pénzt kér a törvény, még a betegtől is, megszüntetve annak illúzióját, hogy a családján kívül az adott közösség szolidaritást vállal vele. Ugyanakkor a visszafizetés esetén már nagyon hatékonyan használja a szolidaritás szót, ugyanis a törvény a visszafizetéssel kapcsolatosan már egyértelműen azt mondja, hogy mindenfajta szereplőnek szolidárisnak kell lennie a beteggel. Kérdezem azt, ha egy beteg számára, akinek olyan súlyos betegsége van, hogy kénytelen olyanfajta szolidaritást kérni a társadalomtól, miért kell ezt a szolidaritást nem regulázott, burkolt, álságos formában juttatni. Miért kell a zsebéből három darab fémszázast kivetetni? Azzal mi oldódik meg?
Nehezményezhető, hogy hogyan szól a gyógyszerészek számára az engedélyezés a továbbiakban. Ki vezethet egy gyógyszertárat? Van egy jól felépített rendszer, amelyben egy demokratikus szisztéma önmagát minősíti. Ez kikerül ebből a szisztémából, mind az orvosok, mind a gyógyszerészek vonatkozásában, és a gyógyszerészek vonatkozásában egyértelműen sejthető, hogy ez nem lehet szakmailag egyértelműen, direkt módon megalapozott.
Lezárva hozzászólásomat, tisztelt képviselőtársaim, ezzel a törvénnyel nem jön el egy új világ a gyógyításban. Nem képes semmiféle határkövet letenni. Hasonló központosítás törvényben rögzítve már született másutt is a világon, mégsem vezetett eredményre. Úgy érzem, hogy az orvoslás, a gyógyítás minden szereplőjével történt közmegegyezés; egy jobb felügyeleti rendszer inkább előrevinné a gyógyítás hatékonyságát és a gyógyszerellátást.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(11.00)
