DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy mondat, így visszatérve a magisztrális készítményekhez: megállapodást köthet, úgy szól a törvényhely. De mindezek ellenére a jelenlegi maradjon.
(21.00)
Fenntartva azt, hogy nekünk is az a véleményünk, nagyon rossz döntés az, hogy megnyitjuk az OTC-szerek előtt a patikák ajtaját, és kiengedjük ezeket az ajtón, mert ettől a pillanattól kezdve eléggé nehézzé válhat a későbbiek folyamán az ellenőrzés. Hisz az valós dolog - és ezt, gondolom, a miniszter úr sem cáfolja -, hogy azért ebből, mondjuk, a világ más részein vagy Európa más országaiban szoktak problémák lenni; most nem akarom az általános vitában elmondott érveinket sorolni. De ha már és amennyiben a parlamenti többség vállalja a felelősséget és így dönt, akkor mi azt javasoljuk a 151. ajánlási pontban, hogy - nyilvánvalóan a kereskedelmi egységek kezdeményezésére - csak az OGYI határozata alapján kerülhessen ki. Úgy tudjuk, hogy az OGYI fogja meghatározni azt a kört, amelyik kikerülhet, de ennek a paragrafusban vagy a törvényjavaslatban is meg kell jelennie.
A másik: itt a gyógyszerbiztonságról már szó volt. A 153. ajánlási pontban arra teszünk javaslatot, hogy ezt a biztonságot fokozzuk. A 66. § (2) bekezdése azt mondja: az üzlet nyitvatartási ideje alatt folyamatosan rendelkezésre álló, a fogyasztók részére a gyógyszerek biztonságos alkalmazásához szükséges tájékoztatást nyújtó minősített információs rendszert működtet, vagy már működő elektronikus információs rendszerhez díjmentes hozzáférést biztosít. Gondolom, mindannyian olvastunk már gyógyszerismertetőt, ami a dobozban benne van. Én nem nagyon szoktam olvasni, mert attól csak elrémül az ember, miután nyilvánvalóan a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban a jogászok elleni védekezés céljából az elenyésző mellékhatások is felsorolásra kerülnek egy-egy ilyen gyógyszerismertetőben. Ha ezt egy laikus olvassa el, hát szerintem a minimum az, hogy nem meri bevenni a gyógyszert.
Tehát mi arra teszünk javaslatot, hogy ha már és amennyiben kikerül a patikából, ne lehessen azt megcsinálni, hogy mondjuk, ha a benzinkút - mindig a benzinkutat hozzuk föl, pedig bizonyára van számos más kereskedelmi egység - egy internetes portált ott megnyit, ez nem elégséges, és azt mondja, hogy na, akkor itt lehet keresgélni, hogy mire mi jó meg milyen mellékhatása van, hanem igenis felkészült, megfelelő felkészültséggel, ugyanolyan felkészültséggel rendelkező szakképzett, szakirányú képzettséggel rendelkező személy álljon folyamatosan rendelkezésre, ha már így döntött a többség. És támogatjuk, hogy szabad polcról ne lehessen árulni semmiféleképpen.
Úgyhogy kérjük a tárcát, hogy fontolja meg ezeket a javaslatokat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem