DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Csak ebből a szabályból következik az a paradoxon, hogy lesz olyan készítmény, aminek ez a 300 forintos díja majdnem eléri - ha nem is haladja meg - a tényleges költségét. De ez egy másik kérdés.
A 160-163. módosításunk kapcsán a tulajdonviszonyokkal kapcsolatos álláspontunkat elmondtam. A 163-as az, ami arról szól, hogy a gyógyszergyártók és -nagykereskedők - csak mi még kibővítettük - ne kerülhessenek tulajdonosi, működtetési pozícióba. Kibővítettük azzal, hogy támogatott gyógyszer felírására jogosult személyek se kerülhessenek oda, tehát piacot ne vásárolhassanak maguknak.
Az volt a válasz a vitában is, hogy ezeket ki lehet játszani. Mindent ki lehet játszani, miniszter úr, ez még nem jelenti azt, hogy a törvényhozónak ezt törvényileg kell engedélyeznie.
Végül, de nem utolsósorban számomra három megfogalmazás furcsa volt, amikor két helyen úgy jelent meg a tárca vezetője, mint egészségügyért felelős miniszter, illetve egy helyen úgy jelent meg, hogy az állategészségügyért felelős miniszter, és az ember hirtelen nem tudta, hogy ez most mit jelent, hogy egy új kormányzati struktúrát próbálnak-e bevezetni. Ez nyilvánvalóan a bizalmi politizálás körébe tartozó kérdéskör; a 172., 175. és 194. számú módosító javaslatom, ahol megneveztem, hogy ki miért felelős, de elfogadom az álláspontot, úgyhogy vissza fogom ezeket vonni, csak furcsa így hirtelenjében.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem