DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Állandósult a téma, és nem is lehet elszakadni tőle, hiszen a televíziókban, minden csatornán, önmagukat is állandóan ismételgetvén, ennek a botrányos és megszentségtelenített napnak az emléke, kísértésképei jelennek meg.
Valóban, ezek a képek aztán, televíziós beállítottságtól függően, úgy jelennek meg, hogy hol az a drámai kép, ami valóban elítélendő, amikor rugdosnak egy földön fekvőt, hol egy másik kép a tankkal és sok mindennel - ha más irányultságú a tévé szerkesztője, akkor természetesen azt domborítja ki. Leszerepeltünk, hölgyeim és uraim! Nem hiszem, hogy ezt szebben meg lehet fogalmazni.
Nem csoda, hogy országos tekintélyben a politikusgárda minden felmérésben mélyponton van, és megy lefele. Ezt mi teremtettük, nem azok az intézmények, hatóságok, szervezetek és egyebek, amelyek ilyenkor közreműködni kénytelenek, mert muszáj nekik.
Egy dolog azonban vigasztaló is lehet abban, hogy a világsajtó ezeket a képeket alakította rólunk, hogy nem voltunk egyedül, hisz Bangladesben ugyanez történt, ugyanezekben a napokban. Milyen bátorító dolog nem egyedül lenni ilyen botrányokkal! De szerencsére itt, nálunk nem járt olyan következményekkel, mint ott. Keserű és kellemetlen érzései és gondolatai vannak az embernek, ha ez egyáltalán napirendre kerül.
És én nem is ezt akarom folytatni, mert voltak azért olyan események is, amire ugyan nem nagyon érdemes felfigyelni, hisz nincs az a drámai hírértéke, mégis, legalábbis a jobb érzésűek, talán egy pillantást vetettek rá, hogy száz évvel ezelőtt hazahozták a nagy fejedelem hamvait, és ez alkalommal Kassán egy tisztességes, pátoszos, odaillő ünnepség keretében koszorúzták meg II. Rákóczi Ferencet és az ő emlékét. Ez egyáltalán nem grand guignol, erről minek annyit beszélni - engedjék meg, hogy elmondjam!
Amikor én kisdiák voltam, és valamely évforduló közeledett, és nem is olyan kicsi, dolgozatot kellett írni. Március 15-e előtt arról kellett kötelezően olvasni, hogy Damjanich vörössipkásai mit tettek, mi volt az a tavaszi hadjárat, Görgey milyen zsenije vezetett oda; ha dilemma volt, szabad volt-e Budánál megállni, vagy nem kellett volna, és erről folyt a szó a nemzeti ünnepen.
Miféle ördög bújt belénk, hogy nálunk a nemzeti ünnep pártpolitikai programok közzétételének a napja, minden oldalról? Pár szót, illő főhajtást imitál, és utána arról szól, amiről mostanában szólnak. Hölgyeim és uraim, ez igazi szocialista örökség! Mert április 4-én is jött a dicsőséges szovjet, és utána a kohászat hülye százalékaival meg egyebekkel kellett ünnepelni - már akiben ilyen hajlandóság volt - az ünnepet. Ugye, milyen ragály tud elterjedni valamely rossz gyakorlatból? Ugyanaz, ugyanaz történik ma, mint ami egykoron! Én úgy hiszem, hogy vagy kinőjük mindezt, vagy nagyon komolytalanná válunk.
Van egy másik probléma - tudom, mindig hadarni kell -, ami a jogértelmezésünk bravúrja volt az elmúlt években. Nem liberális jogértelmezésről van szó, hanem az anarchizmusnak egy enervált változatáról itt nálunk. A jogállamiságról én ennyit soha nem hallottam!
Ismeri valaki igazán a cselekvési lehetőségeket a jelenleg hatályos és érvényes gyülekezési törvény alapján? Elhiszi azt valaki, aki némi közjogi vénával rendelkezik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy nem lehetett volna megelőzni bizonyos dolgokat a jelenlegi gyülekezési törvény alapján? Tisztelettel javaslom az újragondolását még annak a bizottságnak is.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
