DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! A miniszterelnök úr azzal kezdte a beszédét, hogy az országnak rendre és nyugalomra van szüksége. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak végezni kell a munkánkat, dolgozni kell, nem az utcán randalírozni, nem a tereket tönkretenni, és nem álvitákat folytatni.
Nekünk mint országgyűlési képviselőknek, az első és legfontosabb feladatunk a törvények alkotása, hogy ezzel tudjuk a Magyar Köztársaságban élők sorsát rendezni, jó irányba elvinni. Ezek a törvények, amelyek most előttünk állnak, tisztelt képviselőtársaim, ezek a reformok megvalósítására, a konvergenciaprogram végrehajtására szolgálnak. Ezek közül is, mint ahogy a miniszterelnök úr elkezdte, az egyik legfontosabb a nyugdíjakkal kapcsolatos intézkedések.
Elhangzott már, ugye, a miniszterelnök úr azt ígérte, hogy nem enged, és a szocialista képviselők ebben feltétlenül támogatták, hogy nem engedünk abból, hogy a konvergenciaprogram hatására a ma nyugdíjasainak kedvezményei megszűnjenek, nem engedünk a 13. havi nyugdíj intézményéből, és nem tekintünk el attól sem, hogy a törvényben rögzített ötéves nyugdíjkorrekciós programot megváltoztassuk, mert ezekre mind szüksége van a nyugdíjasainknak. (Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm. Tudniillik nekünk, országgyűlési képviselőknek, fokozott felelősségünk van a ma nyugdíjasaiért. De ugyanakkora felelősségünk van azokért is, akik majd a jövőben fognak nyugdíjba vonulni. Sok helyen beszéltünk már a demográfiai helyzetről, nem kívánom megismételni. De azt feltétlenül tudnunk és éreznünk kell, hogy a mindenkori kormánynak szüksége van arra a lehetőségre, hogy ki tudja fizetni a nyugdíjakat, mindegy, hogy az most, öt év múlva, tíz év múlva következik be, felelősséggel tartozunk az akkor nyugdíjban lévőkért is.
Ha pedig a törvényalkotásról beszélünk, akkor nem téveszthetjük szem elől, hogy a nyugdíjrendszernek van egy sajátossága, méghozzá az, hogy minden intézkedés, minden változtatás, amelyet megteszünk, annak eredménye csak később, esetleg évek múlva jelentkezik. Viszont nagyon hosszú időre, akár évtizedekre meghatározza több millió ember sorsát.
Ezért van hát szükségünk arra, hogy most minél hamarabb tegyük meg ezeket a lépéseket, a nyugdíjrendszer reformjához nélkülözhetetlen intézkedéseket, amelyek hamarosan a képviselőtársaim elé kerülnek, és részleteiben meg is tárgyalhatjuk azokat, merthogy a nyugdíjrendszer állapota az egyik legfontosabb közügy, mert egyaránt fontos az időseknek, akik most nyugdíjasok és a fiataloknak, akik most aktívak, és mindenkit érint, munkavállalót, munkaadót egyformán.
Szerencse, hogy a nyugdíjrendszerünk ma már több pilléren áll, hiszen az 1997-es nyugdíjreform óta már nemcsak a kötelező társadalombiztosítás a lehetőség, hanem most már a nyugdíjbiztosítások különböző formái, az egyéni nyugdíjbiztosítás is bekerült a képbe, és hamarosan előfordulhat és elérkezik az az idő, hogy állampolgárok több forrásból is megkaphatják a nyugdíjukat - reméljük, hogy meg is élnek belőle tisztességgel.
Ebben a folyamatban látjuk és tudjuk, hogy nagyon fontos és egyre fontosabb az öngondoskodás szempontja. Mindenki számára lényeges az, hogy olyan nyugdíjrendszerünk legyen, amely biztonságot ad, és eleget tesz annak a kívánalomnak, hogy hosszú szolgálati idővel, magasabb befizetéssel magasabb nyugdíjat kapjanak. Ez a biztosítási elv lényege is.
(14.10)
Mindannyian tudjuk, hogy a nyugdíjrendszerünk a mai állapotában hosszú távon nem tartható fenn, reformokra van szükségünk, és el kell kezdenünk a változtatást. Évek óta állandóan napirenden van, hogy miként lehetne korrigálni a meglévő nyugdíjak színvonalát, illetve miként lehetne korszerűsíteni a nyugdíjba vonulás, a nyugdíjazás rendszerét. Az előbbi problémára megoldást jelenthet az az egy éve meghozott törvény, amelyet már említettem, a nyugdíjkorrekciós program, de az utóbbi probléma megoldására bizony nagyon sok lépésre van még szükségünk.
Nem lehet tovább folytatni azt a politikát, hogy a nyugdíjrendszerrel oldjuk meg a foglalkoztatási problémákat. Nem lehet tovább folytatni, hogy a nyugdíjrendszer ma már aránytalannak tűnő előnyöket nyújtson egyes emberek számára, miközben egyre növekszik azoknak a száma, akik nyugdíjba vonulnak. Sokszor röppent fel az a hír, hogy tovább emelik a nyugdíjkorhatárokat, amely köztudottan mind a nők, mind a férfiak vonatkozásában most 62 év.
Ezzel szemben a valóság a következő, és most néhány számadattal kell hogy untassam önöket: 2005-ben a nyugdíjba vonulók 6 százaléka igényelte a nyugdíját a rá irányadó korhatár betöltésekor vagy afölött - 6 százalék! -, 82 százalékuk igényelt előrehozott nyugdíjat, 12 százalékuk pedig egyéb szakmai foglalkoztatási kedvezmény alapján ment korábban nyugdíjba. Tehát összességében a nyugdíjba vonuló emberek 94 százaléka a nyugdíjkorhatár betöltése előtt vonult nyugdíjba, átlagosan, azt mondhatjuk, az 52-58. életéve között. Nem a nyugdíjkorhatár emelése tehát a cél, hanem annak elérése, hogy a tényleges nyugdíjba vonulás időpontja mind jobban megközelítse a már törvényekben meghatározott 62 éves kort.
Természetesen a nyugdíjreform intézkedései emellett még további célokat is kitűznek. Például, csak felsorolásszerűen: nem tartható, hogy a korhatár betöltése előtt nyugdíjba vonuló a nyugdíja kézhezvétele mellett változatlan feltételekkel tovább dolgozzon ugyanazon a munkahelyen, sokszor ugyanabban a munkakörben. Ezen változtatni kell, ez így korrekt, így igazságos. És mint minden változtatást, persze ezt is csak fokozatosan célszerű bevezetni. Így történik ez a nyugdíj kiszámításának módszerében bevezetni kívánt változtatással is. Ez azt a célt szolgálja, hogy a rendszer belső ellentmondásait feloldja, hogy ne legyen szükség néhány év múlva újabb ilyen nyugdíjkorrekciós törvény megalkotására.
Végül megemlíteném, hogy hosszú évek óta magunkkal cipelt probléma a rokkantnyugdíjazás, a rokkantnyugdíjasok kérdése. Nagyon itt az ideje, hogy ezt a rendszert is alapjaiban változtassuk, amelynek az a fő gondolata, hogy ne az elveszett munkaképességet tartsuk szem előtt, hanem a megmaradt munkaképességre építsünk, és vissza tudjuk vezetni azokat az embereket a munka világába, akik erre még képesek és hajlandók.
Ebben a munkafolyamatban nagyon fontos hír, amit hallottunk, hogy ezeket az elképzeléseket az Idősügyi Tanács, az OÉT, a munkavállalók, a munkaadók vagy támogatják, de biztos, hogy nem ellenzik.
Ezeket a célokat mindannyiunknak együtt kell megvalósítani, megoldani az előttünk fekvő problémákat, amelyekkel találkozunk. Tudjuk, hogy mindannyiunk jogos elvárása az, hogy biztonságos, igazságos, kiszámítható nyugdíjrendszerünk legyen. Ebben a törvényalkotási munkában, kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy működjenek együtt, működjenek közre.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
