GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! Az országban rendnek és nyugalomnak kell lennie. Ennek nincs alternatívája. A rend, az nem a hatalom rendje, a rend a köztársaság rendje; ha úgy tetszik, a demokrácia rendje. A rendnek feltételei vannak, legalább három feltétel:
Az első a népakaratot kifejező parlamentáris demokrácia elfogadása, a parlamentarizmus tisztelete. Aki elutasítja a parlamentarizmust, az a rend helyett rendetlenséget akar.
A második feltétel a köztársaság intézményeinek, az intézmények önállóságának és függetlenségének tisztelete. Aki pusztán politikai céllal, indokolatlanul támadja az intézményeket, az támadja és gyengíti a köztársaságot, gyengíti a rendet; nem rendet, hanem rendetlenséget akar.
Harmadsorban: a törvények tisztelete, nemcsak a jogoké, hanem a kötelezettségeké is. A rendet a kötelezettségek, a kötelességek teljesítése tartja fenn, és a jogok széles körű biztosítása pedig a rendet demokratikussá teszi.
Ezek azok az alapelvek, amelyekből kiindulunk akkor, amikor az elmúlt napok vagy az elmúlt hetek történéseit elemezzük, és magunk számára következtetéseket vonunk le. Merthogy nincs kétségem afelől, hogy a mai viták alapvetően a rendről, a demokráciáról, a szabadságról szólnak.
A kormány a rend pártján áll, a rend és a nyugalom pártján. Szeretném világossá tenni, hogy kormányunk határozottan visszautasítja a rendőrséget érő politikai természetű vádakat. (Taps a kormánypárti oldalon.) Elfogadhatatlan, ha a demokratikus Magyarország rendőrségét alaptalanul rendőrterrorral vádolják, ha a diktatúra rendőrségéhez hasonlítják. Aki ezt teszi, az indokolatlanul gyengíti a rendőrséget, a köztársaságot, az nem a rend, hanem a rendzavarók pártján áll. De hozzáteszem, elfogadhatatlan az is, ha a rendzavarókat szabadságharcosoknak hívjuk, vagy békés tüntetőknek tituláljuk őket. Kétségtelen, elfogadhatatlan lenne az is, ha a békés tüntetőt vagy tüntetést rendzavarónak vagy rendzavarásnak állítanánk be. Aki ez utóbbiakat teszi, az indokolatlanul védi a védhetetlent, és mondom akkor sokadszorra: az nem a rend, hanem a rendzavarók pártján áll.
A kormánynak az az álláspontja, hogy a rendőrség fellépése október 23-án összességében törvényes, indokolt és arányos volt. Joggal kérdezhetik, hogy igaz-e ez a rendőrségi fellépés minden egyes részletmozzanatára. Nyilvánvalóan erre a kérdésre is válaszolni kell. Világossá kell tenni, hogy mit gondolunk a rendőrségi fellépés egészéről, annak indokoltságáról, annak törvényességéről, és mit gondolunk a rendőrségi fellépés minden egyes részletmozzanatáról. Aki csak az egyikről vagy csak a másikról beszél, az a politikai hazugság hibájába esik; azon politikai hazugságok egyikének hibájába, amelyről pár héttel ezelőtt itt a parlamentben, a bizalmi szavazást megelőzően szóltam, amikor is összetett eseményeknek, tényeknek csak az egyik felét mondjuk el.
Szükséges hát határozottan, egyértelműen, de árnyaltan fogalmazni. Tegyük világossá: akit a rendőrségi intézkedések bármelyik eleme jogszerűtlenül érintett, azoknak panaszt lehet, és azt gondolom, hogy panaszt is szükséges tenniük úgy, ahogy ezt a törvény megengedi és előírja. Szükséges panaszt tenni nemcsak azért, mert az ő jogaik sérültek - ha sérültek -, hanem azért is, hogy aztán majd újra feltehessük magunknak azt a kérdést, hogy helyes-e, amikor azt mondtam, és amiben ma mélyen hiszünk, és ezt képviseljük, hogy összességében a rendőrség fellépése törvényes, indokolt és arányos volt. Azt a jogot, hogy valaki panaszt tegyen, a törvény garantálja. A rendőrségnek pedig kötelessége, hogy a panaszt kivizsgálja, és erre a panaszra érdemben válaszoljon. A kormány és a rendőrség bízik a rendőrségben. Ezért megvédjük mi ezt a rendőrséget. Védjük azzal is persze, hogyha minden panaszt kivizsgálunk, és azok eredményét, tanulságait elemezzük, abból következtetéseket vonunk le.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Önök jól tudják, illetve tudhatják, hogy a kormány az elmúlt napokban annak érdekében, hogy megértsük, vajon a ma hatályos gyülekezési jog kellőképpen biztosítja-e minden más kapcsolódó, helyenként vele vitatkozó alkotmányos jog érvényesülését, és vajon a jelenlegi szabályozás, illetve annak alkalmazása minden tekintetben megfelel-e a mai igényeinknek, társadalmi elvárásainknak és mindeközben az alkotmányosság kritériumainak, három köztiszteletben álló és közismert jogászt, közjogászt, alkotmányjogászt kért fel, hogy ezt a kérdéskört megvizsgálják; a vizsgálatot követően pedig a vizsgálatok eredményét, annak következtetéseit nyújtsák át a kormánynak, és hozzák nyilvánosságra. A felkértek a megbízást elfogadták, a munka a napokban elkezdődik.
De teljesen nyilvánvaló az én számomra, hogy ez több mint egyszerűen jogi kérdés. Nem egyszerűen arról szólnak az elmúlt hetek, elmúlt napok történései, hogy egyik vagy másik jogforrásunk pontosan fogalmaz-e. Az is kérdés, azt is meg kell vizsgálni. De itt, azt hiszem, hogy sokkal összetettebb és bonyolultabb hátterű jelenségek vannak: történeti, tömeglélektani, átfogóbb társadalmi összetevőkkel rendelkező jelenségek. Szükségesnek gondolom, hogy mindamellett, hogy folyik természetesen, szinte magától értetődően a politikai vita - és mondhatom, hogy magától értetődően ez a politikai vita nemegyszer felszínes és egyoldalú -, eközben próbáljunk mélyebbre hatolni, hogy értsük meg, mi is zajlik itt. Mert bár tudom, hogy politikusok azt mondják, hogy: hát egyszerű a dolog, távozzon a miniszterelnök, és azt is sejtem, hogy vannak, akik erre azt válaszolják, hogy: egyszerű a dolog, az ellenzék teszi rosszul a dolgát, gyanítom, hogy ennél talán bonyolultabb összefüggések vannak. És ha nem akarjuk ezzel beérni, ha többet szeretnénk tenni, mint hogy kígyót-békát kiabálunk, hogy vívjuk a megszokott, szokásos politikai harcainkat, akkor érdemes mélyebbre ásni.
A kormány ezen a héten egy olyan szakértő testületet fog kiküldeni, amelyben nagyon sokfajta szakma képviselői lesznek jelen. Nem csak jogászok, jogászok is; szociológusok, kriminálpszichológusok, tömeglélektannal foglalkozók, a nemzetközi tapasztalatok megismerését, azok tanulságainak levonását lehetővé tevő szakértők, akiktől azt kérjük, hogy ha már nekünk, politikusoknak időnként olyan nehezünkre esik megpróbálni megérteni a lényeget is, a valót is, nem csak a jelenséget, segítsék hozzá az országot és annak részeként bennünket is, hogy ezt jobban lássuk.
(13.20)
Arra fogom kérni valamennyi állami szerv képviselőjét, hogy az általa lefolytatott vizsgálat eredményét, összefoglaló jelentését nyújtsa majd át ennek a bizottságnak. Nem egyedi eseteket fog ez a testület vizsgálni. Az általánosan levonható, értékelő tapasztalatok és az abból levonható következtetések, ajánlások fogják majd munkájának célját képezni. Természetesen úgy van rendjén, hogy a munka eredménye nyilvános lesz.
Nem politizálni szeretnék a szó legegyszerűbb pártpolitikai értelmében, hanem jobban érteni. Mert azzal, őszintén szólva, nem fogunk sokra menni, hogy a parlament egyik fele hibáztatja a másikat, az pedig viszont; ha mindenki csak politikai riválisának felelősségét hangoztatja, ha senki nem lát messzebb az orránál, ha mindenki csak a hirtelen jött politikai konfliktusra és azok érzelmeire tekintettel kíván megválaszolni - az félre fog vinni. Ennél több a felelősségünk, nemcsak azért, mert láthatólag sokakat a hétköznapok normális, ésszerű vitelében is megvisel a jelenlegi konfliktus, hanem az országnak nem ez az érdeke. Az országnak rendre és nyugalomra van szüksége. Ha megbillen a rend és a nyugalom, akkor érteni kell az okokat. A kormány érteni kívánja az okokat, és azt gondolja, hogy kötelessége hozzásegíteni Magyarországot, hogy az aggodalommal élő milliók hasonlóképpen lássák ugyanezeket az okokat.
Természetesen, miközben mindez zajlik, és mindezek a politikai viták folynak, nagyjából erre figyel a nyilvánosság, de a háttérben kormányozni kell és dolgozni kell. Még akkor is kormányozni kell, ha a figyelmet ma elvonják ezek a napi konfliktusok. Kormányzunk, tesszük a dolgunkat. Az elmúlt négy és fél hónap alatt, mióta ez a kormány letette a hivatali esküjét, határozott és egy irányba mutató intézkedések sokaságát hozta annak érdekében, hogy Magyarországon egy olyan világot építsünk, ahol kevesebb az előjog, kevesebb a privilégium, ahol közös ügyeinkben nagyobb a hosszú távú felelősség, ahol rövid távon is megteremtjük az egyensúlyt, ahol a napi viták mellett van elég erőnk arra, hogy a következő 7-10 év fejlesztési programját is összerakjuk.
Csak hogy azért világos legyen: ebben a négy és fél hónapban az egyensúly megteremtésének a programját fogadtuk el. Ebben a négy hónapban a következő évek reformjának fő irányait is tartalmazó konvergenciaprogramot fogadtunk el. Ebben a négy hónapban elkezdődött a közigazgatás átfogó átalakítása, a központi államigazgatás átszervezése, intézményi, szabályozási változtatások sokasága, a közszféra alkalmazási viszonyainak átalakítása és szolgáltatásközpontú, teljesítményközpontú közigazgatás megteremtése érdekében. Elkezdődött az államigazgatás regionalizációjának munkája, amely a következő évben fog nagy ütemben megtörténni, és befejeztük az Új Magyarország fejlesztési program összeállítását, és elindultak a részletes programok társadalmi vitái.
Aki körülnéz Európában, a velünk nagyjából azonos időszakban hivatalba lépett kormányok teljesítményét megnézi Németországtól Olaszországig, az azt mondhatja, hogy bár túlzott önbizalomra nincsen szükség, de mindaz, amit elkezdtünk, az hatalmas teljesítmény. Mindaz, amit elkezdtünk, azok jó irányba visznek. Hányan és hányan pöröltek velünk itt, ebben a Házban is és nyilvánosan is, hogy nemcsak az egyensúlyteremtés programjának szerkezetével, hanem várt eredményével is vitáik vannak. Azok, akik annak idején pörlekedtek, akik azt mondták, hogy majd a választást, az önkormányzati választást követően új kiigazítások következnek, most, amikor a világ már nemcsak érti, hanem egymás után visszaigazolja, hogy ennek a programnak van hatása, hogy megérte megtenni, hogy tudjuk, hogy nem könnyű, de a magyarok megcsinálták, megcsinálták, aminek az olaszok még a közelében sincsenek egy jóval kisebb kihívás mellett, azok ma nem mondják azt, hogy miniszterelnök úr vagy hölgyeim és uraim, nem volt igazunk, amikor júliusban vagy augusztusban magukat rémisztgettük, meg az országnak azt mondtuk, hogy nem fog sikerülni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van.)
Ma, amikor azt mondják a tengerentúlon vagy Európában, hogy a magyar államháztartás és költségvetés nemcsak hogy elindult az egyensúlyi pálya irányában, hanem ha minden igaz, akkor az idei és a következő évi számok még talán annál is jobbak lehetnek, mint amit az új kormány jelzett, akkor azok, akik azt mondták az országnak, hogy nincs ok arra, hogy bízzanak ebben a programban, nincs ok arra, hogy elvállalják ennek mindenfajta terhét, azok most nem mondják azt, hogy: miniszterelnök úr, tévedtünk, és tudja, lehet, hogy a mi tévedésünk is hozzájárult ahhoz, hogy az országban nyugtalanság van; miniszterelnök úr, nekünk is van felelősségünk, mert rosszul ítéltük meg. Azt nem várom, hogy azt mondják, hogy hazudtak, mert nem gondolom, hogy hazudtak. De azt magunk között úgy csendben talán elismerhetjük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint legalábbis tévedtek. Oktalanul és indokolatlanul riadalmat kívántak kelteni.
Sok munka van még előttünk. Az a költségvetés, amelyet holnap be fogunk nyújtani az Országgyűlésnek, nem állítom, hogy az ország legegyszerűbb költségvetése. Ez egy feszes, kemény költségvetés, de abba az irányba visz, ami mindegyikünknek jó. Abba az irányba visz, amely nem egyszerűen rövid távon tart egyensúlyt, hanem már támogatja a reformokat, és támogatja az építkezést.
De nem csak költségvetés van. Elindulnak mások mellett olyan nagy átalakítások is, amelyek a nyugdíjrendszert érintik. Bizony, mert az igazgatás, az egészségügy mellett, a felsőoktatás reformjának második szakasza mellett elindul a teljes nyugdíjrendszer áttekintése. Mondhatnák, hogy minek azt. Csak egyetlenegy számot hadd mondjak! Ma a munkaképes korú lakosság, 15 és 61 év közötti lakosság minden 10 főjére 3 olyan esik, aki 62 évnél idősebb; 10 munkaképes korúra 3 nyugdíjas korú. 2050-ben ennek éppen a duplája lesz ez a szám: 10 munkaképes korú lakosra 6 nyugdíjas korú fog jutni. A mai magyar nyugdíjrendszernek az a sajátossága, hogy az éppen dolgozók fizetik a nyugdíjban lévők nyugdíját. Ma már hiánnyal küzd a nyugdíjrendszerünk úgy, hogy 10-en finanszírozzák 3 nyugdíjaskorú nyugdíját. Képzeljék el, mi lesz majd 2050-ben! Akkor 10-nek már 6 nyugdíjaskorúnak a nyugdíját kell majd finanszírozni.
Folynak a viták a tereken meg az utcákon, de aki felelős, akit valóban az ország dolgai érdekelnek, az kell hogy ezzel foglalkozzon, annak kell hogy legyen erről programja, hogy mit kell akkor csinálni. Vagy azt mondjuk, hogy az nem érdekes, az messze van, akkor már nem mi fogunk kormányozni, vagy nem mi leszünk ellenzékben? Ez ilyen egyszerű lenne? Azt mondanám, hogy nem így van ez: felelős kormány és felelős ellenzéke, miközben nyilván megvitatja, hogy mi a tanulsága az utcán történteknek, legalább ennyi erőfeszítést tesz arra, hogy megértse, hogy mi a tanulsága ennek a három-négy számnak, mi a felelősségünk.
Ezért kezdődött el a nyugdíjrendszer apróbb kiigazítása, és ezért kell majd feltennünk azt a kérdést, hogy van-e szükség nagyobb, átfogó reformra a mai magyar nyugdíjrendszerben. Éppen azért kell változtatni, hogy a ma nyugdíjasai nehogy hátrányt szenvedjenek, hogy ki lehessen fizetni a nyugdíjukat és azért, hogy aki majd holnap lesz nyugdíjas, neki is biztonságban legyen a nyugdíja. Szeretném világossá tenni, hogy a változások nem érintik a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjjogosultságát, nem érintik a korábban meghirdetett nyugdíjkorrekciós programot, de nyugdíj, munkavégzés és rokkantnyugdíj dolgában az egymásnak sokszor ellentmondó szabályozások világában rendet teremt, és a munkavégzésre irányuló érdekeltséget teremt.
Tudják-e, hogy minden 100 olyan leendő nyugdíjasból, aki közeledik a nyugdíjkorhatár felé, 94 még azt megelőzően megy nyugdíjba, hogy elérné azt a bizonyos törvényes, törvényben leírt nyugdíjkorhatárt? 100-ból 94 vagy előrehozott nyugdíjba, vagy rokkantsági nyugdíjba megy. Magyarországon az a helyzet, hogy miközben, mondjuk, 62 év a törvényes nyugdíjkorhatár, az ötvenes éveiknek közepén járók sokasága, túlnyomó többsége megtalálja a módot, hogy nyugdíjba menjen.
Bonyolultak és időnként nem egymást támogatók a szabályok. Ezért kezdtük el az átalakítást. Ezt az átalakítást úgy kezdjük el, hogy közben párbeszédet folytatunk. Hogy legyen világos: az Országos Érdekegyeztető Tanács szociális bizottsága támogatja ezeket a programokat. Az Idősügyi Tanács támogatja ezt a programot. A munkaadói oldal támogatja, a munkavállalói oldal nem ellenzi - fejtették ki álláspontjukat az elmúlt napokban és hetekben.
(13.30)
A rokkantnyugdíj, a rehabilitáció területén az Országos Fogyatékosügyi Tanács támogatja az átalakítás programját.
Kell közben mondanunk - azért, hogy eloszlassuk a félreértéseket - világos és egyértelmű mondatokat is, azért, mert miután sokakat érdekel, természetesen nagy az érzékenység. A fegyveres testületek körében, a rendvédelmi erők körében nagyon sokan attól félnek, hogy a korábbi szabályt, hogy tudniillik 25 év szolgálati időt követően nyugdíjba lehetett menni, ezt most ripsz-ropsz megváltoztatja a kormány. Ugyan, dehogy! Hát hogyan tennénk ilyet?! Teljesen világos, hogy hosszabb átmenetet kell biztosítani, és a szerzett jogokat nem szabad csorbítani.
Biztos, hogy majd fel kell tennünk azt a kérdést, hogy akár a fegyveres, akár a rendvédelmi területen, akár más szakmákban hogyan kell átalakítani a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét, de csak úgy, hogy kellő bölcsességgel, belátással és csak olyan arányos intézkedésekkel, amelyek nem terhelnek rá az emberekre elfogadhatatlan változtatásokból következő konfliktusokat.
Ezért - hogy csak egyetlenegy példát mondjak - egészen biztosan nem sérülhet azoknak az eddig már remélt módon megszerzett joga, akik az idei év végéig, tehát 2006 végéig már legalább 20 éves szolgálati idővel fognak rendelkezni. Mert ezek olyan beavatkozások a jövőre vonatkozó várakozásokba, ahol hosszú átmenetet kell engedni. Teljesen világos, hogy nem lehet azt mondani valakinek, aki arra készült a pályáján, hogy 25 év szolgálati idő után nyugdíjba mehet, és még két év van hátra neki a 25 évig, hogy ripsz-ropsz akkor elvesszük ezt a jogot. Csak sok-sok évvel előtte lehet ezeket a beavatkozásokat megtenni.
Szeretném itt kormányunk álláspontjáról egyértelműen és visszavonhatatlanul tájékoztatni az érdekelteket. Tudjuk, hogy a nyugdíjrendszerbe való beavatkozás nagyon kellő előrelátással, az alkalmazkodás lehetőségének megteremtésével és csak nagyfokú empátiával lehetséges. Ugyanezt szolgálja az összes többi beavatkozás is. Éppen ezért a beavatkozások általában több évnyi ráhagyással lépnek életbe. Azok a legegyszerűbbek is, amelyekkel most ebben az időszakban nézünk szembe, amelyekről miniszter úr az elmúlt héten tájékoztatta a nyilvánosságot. De így fog ez történni akkor is, amikor ahogyan megyünk előre az időben, egyre több kérdés fog majd felmerülni a magyar nyugdíjrendszerben.
Ezek azok az ügyek, amelyek miután nemcsak egy vagy két kormányciklust, hanem 10-20-30 évet ölelnek át, ezekben érdemi, nyitott konzultáció kell. Konzultáció társadalmi partnerekkel, és nyugodtan elmondhatom, ezekben az ügyekben konzultáció a parlament két oldala között is. Tudniillik nem érünk el semmit, ha az fog történni, mint 1998-ban, hogy korábban megállapodtunk az 1997-es nyugdíjreform alapelveiről, aztán mikor az megtörtént, és utána egy kormányváltás következett, akkor pedig a kormányra került új politikai erők visszamenőleg átalakították a nyugdíjrendszert. Ez rossz irány. A nyugdíjügyek nem bírják ki a pártoskodást. Nyugdíjügyben nem szabad úgy dönteni, hogy ne lehetnénk abban biztosak, hogy amit eldöntöttünk, az hosszú távon is működőképes marad.
Amikor azt mondom, hogy muszáj visszatalálni a dialógushoz, muszáj visszatalálni a normális rendhez társadalompolitikában, gazdaságban és az utcán, akkor arról beszélek, hogy egy hosszú távon élhető országot kell teremteni.
Ami az utcán zajlik, abban mértéktartásra, határozottságra, a rend képviseletére van szükség. De ugyanerre a rendre van szükség gazdasági ügyeinkben, ugyanerre a rendre van szükség hosszú távú társadalompolitikai folyamatok tervezésében. Mindegyikben elvégezzük a dolgunkat. Ha kell, akkor bátorítjuk a magyar rendőrséget, hogy törvényesen, de határozottan tegye a dolgát, és felhívjuk a figyelmét, hogy minden részletében figyeljen oda a törvényességre. Ha kell, akkor határozott lépésekkel egyensúlyt teremtünk, és nem ijedünk meg attól, hogy átalakítunk egészségügyet, átalakítunk igazgatást, nem ijedünk meg attól, hogy folytatjuk a felsőoktatás reformját. Ez a dolga a kormánynak. És ha kell, akkor hozzányúlunk olyan kérdésekhez, amelyeknek a következő 10-20-30 évben lesz majd igazi következménye akkor, ha nem tesszük a dolgunkat.
Jelen és jövő. A máért visel felelősség és a holnapért visel felelősség így kapcsolódik össze a kormány munkájában. Letörni a privilégiumokat, nem engedni a pártoskodást, felelősséggel fordulni egymás iránt, tartani a törvény rendjét, és megteremteni a hétköznapok nyugalmát. Ez a dolga nemcsak a kormánynak, hanem az egész országnak. Eszerint tesszük a dolgunkat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
