NÓGRÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

NÓGRÁDI LÁSZLÓ
NÓGRÁDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A kezemben lévő kormányprogramról a napi történések alapján az az érzése az embernek, hogy önök vagy elfelejtették, vagy egyre kevesebbet lapozgatják, ezért engedjék meg, hogy néhány gondolatát idézzem.
Hogy ne veszhessen el egyetlen többre érdemes sors, tehetség, hogy nemzeti-társadalmi létezésünk közepében ne az állam, hanem a törekvő polgárok, a tenni akaró családok legyenek, változásra van szükség, s a változást az államon kell kezdeni, hogy az állam ne akadályozó terhe, hanem segítő partnere legyen életünknek. Nézzük meg, milyen irányú tervek, milyen irányú parlament elé benyújtott törvényjavaslatok vannak!
Közlekedés; egy globális mondat: utakat, vasutakat építünk. Igen, a nemzeti fejlesztési tervben valamikor öt-tíz év távolában, valóban, a nyugat-dunántúli régióban, szűkebb pátriámban tervezve van egy észak-dél irányú közlekedési csatorna. De mi, akik ma éljük ott napjainkat a szárnyvonalak személyszállításának szüneteltetése, többszöri kérésünk ellenére, elkerülő utak, településeken áthaladó főútvonalak percenként két-három kamionnal, évi egy-másfél millió kamionnal és a prognózisok szerint egyre növekvő számú kamionnal terhelve, erre még csak ígéretet sem kapunk, sőt elutasítást, pedig a közlekedési infrastruktúra visszafejlesztése az egész gazdaság számára káros.
Aztán a kormányprogram szerint intézmények, szervezetek szabályozott, egymásért felelősséget viselő partnerségére van szükség. Ennek jegyében megindult az intézmények - APEH, tb, munkaügyi hivatal, ÁNTSZ - fokozatos átszervezése vagy ennek terve régiószinten. Elődeink még tudták, hogy a járás azért van, hogy a polgároknak egynapi járásra lehessen az ügyeiket intézni. Most már a megyét is túl közelinek tartjuk. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy az intézmények átszervezése rövid távon nagyon sokba kerül az államnak, hosszú távon pedig az állampolgárok fogják ezt is megfizetni.
Oktatás, egészségügy - írja a kormányprogram -: a magyar egészségügy, oktatás egyre nehezebben birkózik meg azzal az alapvető feladattal, hogy szolgáltatásait egyenlően, átláthatóan, hatékonyan nyújtsa. Egészségből, tudásból és kultúrából igazságosan részesedhessen mindenki, hogy a közöttünk lévő társadalmi különbségek csökkenjenek. Ennek jegyében vizitdíj bevezetéséről hallunk a háziorvosi ellátás, járóbeteg-szakellátás, fogászati ellátás területén, és a normatívák alakításával településeken, kistérségekben a kisiskolák megszüntetése van napirenden. Az egészségügy területén nincs pénzünk a rohamkocsik túlórájának kifizetésére, ezért sokkal drágábban megyeszékhelyről, megyei nagyvárosból kell fél óra, háromnegyed óra, óra, hogy az állampolgárok kórházba jussanak.
Aztán kiszámolta-e valaki, hogy mennyibe került október 23-án egy több ezres rendőrséget szinte hadsereggé szervezni, vidékről felszállítani, luxus sörétes puskákkal felszerelni? (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiból.) Mindezt a “Szabadság és szolidaritás” alcímet viselő kormányprogram jegyében.
Szintén a kormányprogramból idézek: bátor igazságok helyett féligazságok és alig leplezett hamisságok formálják az államélet bántóan nagy részét. Erre most azt mondom: bár így lenne! Ma már bátor hazugságok teszik tönkre a vidéken élő egyszerű magyar emberek reményeit és jövőbe vetett hitét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem