DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A kötelező kamarai tagsággal kapcsolatban elhangzott, ha jól működik a kamara, kevesen fognak kilépni belőle, és meghatározza a kamara minőségét az, hogy hány tagja marad, illetve hány tagja lesz. Arra szeretném emlékeztetni tisztelt képviselőtársamat, hogy a feladatok határozzák meg a kamarai tagság súlyát. Ha a hatósági feladatokat megkapja a kamara, és teljesen mindegy, hogy kamarai tag vagy nem tag a jelentkező, akkor nyilvánvalóan úgy érzi, hogy kamarai tagnak kell lennie azért, mert azt az előnyt, ami a kamarai tagsággal jár, ő is ki akarja használni.
A másik kérdés: én azt mondtam, hogy különösen fájónak érzem az etikai ügyekben a kamarai etikai bizottságok megszüntetését és az országos etikai tanács, majd a megyei etikai tanácsok létrehozását. Az a baj, hogy ez az ÁNTSZ felügyelete, illetve égisze alatt képződő intézmény. Ha egyszer az ÁNTSZ égisze alatt képződik, akkor nyilvánvalóan az államapparátus, tehát az állam felügyelete látszik rajta. A kamarai önállóság és az állami felügyelet szerintem nem fér össze. Ez volt az egyik fő kifogásom.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem