DR. BRAUN MÁRTON

Teljes szövegű keresés

DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Menjünk egy kicsit vissza a kamarai törvényről a közbeszerzési törvény módosítására, amelynek az a célja, hogy megszüntesse a körbetartozásokat. Az általános vitában van ideje annak, hogy beszéljünk egy kicsit a körbetartozások kialakulásáról is.
Elhangzott, hogy körülbelül 600 milliárd forintra teszik a körbetartozások mértékét. Olvastam én is azt a cikket, amit Herényi képviselő úr, és ott majdhogynem a duplájáról beszélnek, hiszen amikor a megrendelő nem fogadta be a számlát, a teljesítő számlázni sem tud, ezek az összegek tehát meg sem jelennek abban a bizonyos számban. Az látható, hogy a körbetartozás leginkább az építőipart érinti, de az élelmiszeriparban és a kereskedelemben is nagyon rossz ma a fizetési morál.
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke direktebben fogalmaz, és azt mondja, hogy nem körbetartozás van Magyarországon, hanem szabályos nemfizetési válság, ami a jogbizonytalanságnak, az állam példamutatásának egyszerre köszönhető. Vannak szándékos nem fizető beruházók a vállalkozók között is, és sok arra hivatkozik, hogy ha az állam megteheti, hogy nem fizet, mert például visszatartja az áfát, akkor nincs jogalapja fellépni a nemfizetések ellen.
Említettük a vitában az ipartestületek felmérését a körbetartozásokkal kapcsolatban. Valóban, a legérintettebbek az egyéni és családi vállalkozások a körbetartozások kérdésében, gyakorlatilag ők adják a károsultak háromnegyed részét, és az árbevétel tekintetében is azoknak a vállalkozóknak az aránya 50 százalék, akiknek az árbevétele nem haladja meg a 20 millió forintot. Tehát itt egy-két milliós tartozás már ellehetetleníti őket, gyakorlatilag az életükért küzdenek.
Az IPOSZ nemcsak egy felmérést készített, hanem javaslattal is él arra, hogyan kezeljük a problémát, amit javaslok megvitatni most, hiszen kicsit túlterjeszkedik a jelenlegi törvényen, de az általános vitába beleférhet. Azt javasolják, hogy pénzügyi garancia biztosítása, fedezet nélkül ne lehessen munkát megrendelni. Javasolják a Hankó Faragó Miklós képviselőtársam által is említett áfatörvény-módosítást, hogy csak a már befolyt összegek után kelljen befizetni az áfát. Nem engedhető meg, hogy a megrendelő az elvégzett munka után jogos indok nélkül ne írja alá a teljesítésigazolást, és a számlát se fogadja el, vagy befogadja ugyan a számlát, de csak részben vagy egyáltalán nem fizeti ki.
Azt javasolják, hogy a fizetési határidő 15 napon belüli nem teljesítése esetén az összeg nagyságára tekintet nélkül az adós kerüljön fel egy feketelistára, és a listára felkerült vállalkozás pályázaton ne indulhasson el. Meg kell akadályozni emellett azt is, hogy új néven más vállalkozást indítson. Egy országos pénzügyi alap felállítását javasolják, amely az önhibájukon kívül károsult cégek kintlevőségét meghitelezné, és a pénzügyi alap járna el behajtóként is ezekben a kérdésekben.
A tartozások behajtása érdekében egy új, gyorsított eljárásrend kialakítását javasolják a bíróságokon, rövid időn belül lehetséges lenne döntést hozni ezekben a kérdésekben, hogy ne maradjon idő az adósoknak a vagyon átjátszására, a cég eltüntetésére. Ehhez a gyorsított bírósági eljáráshoz egy gyorsított, hatékony végrehajtási szervezetre is szükség lenne. A legtöbb tisztességtelen fővállalkozó, megrendelő éppen azt a helyzetet használja ki, hogy a jelenlegi bírósági és végrehajtási rendszer alkalmatlan a gyors határozathozatalra, az adósságbehajtásra. Így elegendő idő áll rendelkezésre a vagyon kimentésére, átmentésére, a cégek fantomizálására.
Javasolják egy olyan jogi tanácsadó rendszer felállítását a kisvállalkozók, amely számukra könnyen elérhető a szerződés megkötését segítendő. Az elkészült beruházások ne kapjanak addig használatba vételi engedélyt, amíg az alvállalkozók a jogos követeléseikhez nem jutottak hozzá. Ki kell szűrni azokat az eseteket, amikor a közbeszerzési ajánlattevő láthatóan a megvalósítható kivitelezési érték alatt vállal el beruházást, volt erről is szó, mivel csak így szoríthatja ki versenytársait, mert ez garantáltan arra vezet, hogy nem jut fedezet a kivitelezésben közreműködő valamennyi alvállalkozó kifizetésére.
A T/842. számú törvényjavaslat, felismervén ezt a gazdasági problémát, a közbeszerzési törvényt éppen a vállalkozói körbetartozások mérséklése céljából kívánja módosítani, nagyon helyesen. A körbe-, illetve lánctartozások nagy része a közbeszerzési eljárások során a pályázat kiírója vagy a nyertes fővállalkozója felől szokott kiindulni, és a vállalkozói lánc végén lévő alvállalkozókat sújtja leginkább. Ezen alvállalkozók szinte minden esetben mikro- és kisvállalkozások közül kerülnek ki, lévén, hogy a közbeszerzési pályázatok kiírásai olyanok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a kisebb tőkével vagy gyengébb gazdasági háttérrel rendelkező vállalkozások azokat megpályázzák és elnyerjék. Így az ő sorsuk az, hogy az alvállalkozói szerepben reménykedjenek, hogy hátha csak három-hat hónapon belül megkapják munkájuk ellenértékét.
A közbeszerzési törvény módosítása, nevezetesen a végső teljesítési határidő előírása, a biztosítéki rendszer kiterjesztése, valamint az, hogy a szabályozást kiterjesztik a közbeszerzési érték 10 százalékát meghaladó alvállalkozáson túl valamennyi alvállalkozóra, alkalmas lehet arra, hogy enyhítsék a körbetartozások problémáját, legalább ezen a téren. De mint említettem, szükség lenne még a cégnyilvántartásról szóló törvény, a bírósági végrehajtásról szóló törvény, az államigazgatásról szóló törvény módosítására, és ezek szerint a kamarai törvény módosítására is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem