DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ahogy az expozéban is elhangzott, közismert és valós probléma a vállalkozói lánctartozások kérdése. Ennek a mértéke különféle becslések alapján ugyan eltérő, de jelen esetben egy részére, egy jelentős részére a közpénzekből, a közbeszerzések alapján történő ilyen típusú tartozások megakadályozásának céljára született a törvényjavaslat.
A törvényjavaslat tehát elsősorban azokban a vállalkozói, alvállalkozói viszonyokban érvényesül, ahol az állami, önkormányzati megrendelések fogalmazódnak meg. Azonban az köztudomású, hogy ilyenek jelentős mértékben olyan területeken is jelentkeznek, ahol monopol, oligopol vagy valamilyen tisztességtelen piaci magatartásra, erőfölényre okot adó körülmény felmerülhet. Azt hiszem, ilyet sokan tudnánk sorolni.
(18.50)
Ezzel együtt mindenképpen támogatandó, hogy legalább egy lényeges részterületen megoldást kínál a törvényjavaslat a lánctartozások megakadályozására, a sor végén állók, a likviditás, a finanszírozás szempontjából legkényesebb vállalkozók minél hamarabbi megfelelő, a jó teljesítés eseténi pénzhez, a munkájuk ellenértékéhez való jutására.
Ugyanakkor a törvényjavaslat által kínált megoldásoknál bizonyos óvatossággal kell közelítenünk ahhoz, amit leírva, megfogalmazva látunk. Bizonyos értékhatár felett az okmányos meghitelezés, az akkreditív kerülne bevezetésre, ezen értékhatár alatt pedig az azonnali beszedési megbízás, inkasszó, a conto, ki hogy ismeri ezeket a fogalmakat. Úgy gondolom, ezek önmagukban jó ötletek. A lényeges különbséget abban látom a kétféle eljárás között, hogy az egyik esetében a bank önmagában már garantálja a pénzügyi fedezet meglétét, tehát a bizonylatok benyújtását követően rendelkezésre is áll a pénz, azonnali beszedési megbízás esetén pedig csak az elsőbbség, a “mindent előzve ezt kell kifizetni” állapota áll fenn. Itt a pénzügyi fedezet megléte előre nem tudható, nem ismerhető, bár feltételezhető. A beszedések, a fizetések alapjai azonban - eltérően a korábbiaktól - már nem a fizetni szándékozó pénzindítási tevékenysége, hanem éppen a pénzt váró szolgáltató kezdeményezése.
Rendkívüli problémát jelenthet az, hogy amíg eddig a pénzátutalásnál lehetőség volt a játékra, addig most a dokumentumok esetében merülhet fel lehetőség ilyen játékra. Természetesen az akkreditívnél is megvan ez az eshetőség, bár jóval kisebb kockázattal, az azonnali inkasszónál azonban rendkívül kényes az, hogy a bank, a pénzintézet miként fogadja, miként vizsgálja, miként garantálja, hogy a benyújtott dokumentumok megfelelnek a követelményeknek, azok valódiak-e, illetve a rajta lévő aláírások, elismerések megfelelnek-e az adott gazdálkodó szervezet vagy más hasonló szervezet szabályzatában rögzített kötelezettségvállalásnak vagy kötelezettségelismerésnek.
Ezzel együtt úgy gondolom, talán érdemesebb lett volna végiggondolni a határidős beszedésnek mint rendszernek az e történet allegóriájára történő átdolgozását, ahol bizonyos nagyon szűk körű ellentmondási lehetősége van az ebben érintett cégnek, és akkor csökkenthető lenne a kockázat. Viszont a jelen törvényi javaslatok alapján majd a pénzintézeteket kell olyan helyzetbe hozni, hogy nekik olyan vizsgálati és ezzel együtt felelősségi körük legyen, amivel garantálható, hogy vállalkozótól alvállalkozó - vagy nem is alvállalkozó - ilyen címen pénzt jogtalanul ne hívjon le.
Ezzel együtt látjuk az előremozdulást, látjuk a hasznát ennek a törvényjavaslatnak, amelyet a költségvetési bizottsági többségi szavazattal általános vitára alkalmasnak talált.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)
