KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is arról tudok beszámolni, hogy ahogyan a bizottsági előadók elmondták, támogatjuk a benyújtott törvényjavaslatot.
Egy mondattal Herényi képviselőtársam, frakcióvezető úr megszólalására annyiban szeretnék reagálni, hogy az való igaz, az elmúlt öt évben, amikor persze sokszor volt közbeszerzési törvénymódosítás, és a kormány nem tett javaslatot ennek a problémának a kezelésére, de ha jól emlékszem vissza, akkor gyakorlatilag a parlament is távolról szemlélte ezt a problémakört, és mi magunk sem nyilvánultunk meg a probléma rendezése tekintetében. Más vonatkozásban pedig azok a számadatok, amelyeket mondott a frakcióvezető úr, azért csalókák, mert a problémakörnek csak egy meghatározott, szűk része az, amelyet ez most kezelni fog.
Azzal szeretném kezdeni a hozzászólásomat, túl a megjegyzéseimen, hogy gyakorlatilag mit is jelent a körbetartozás. Erről persze a vitában már volt itt szó, de azt mondom, a körbetartozás során felborul a gazdálkodók, a vállalkozók közötti kiegyensúlyozott pénzügyi kapcsolat. Normál esetben a gazdálkodók megállapodnak abban, hogy üzleti kapcsolatot létesítenek egymással, van egy megrendelő, van egy teljesítő, és teljesítenek a megrendelő igénye szerint, a megrendelő pedig kifizeti az ellenértéket, méghozzá időben, úgy, ahogy az szerződés szerint jár. Ha ez nem következik be, akkor normális esetben késedelmi kamatot kell fizetni. Ez így lenne rendjén, de a gyakorlatot figyelembe véve úgy tűnik, hogy ez még sincs így. Van teljesítés, de nincs fizetés, és azt kellett megtapasztalnunk, hogy ahogyan az időben haladtunk előre, egyre durvult a rendszer. Most már azt is lehet mondani, hogy tudatosan nincs fizetés.
(19.20)
Azt mondom, hogy a probléma nem most keletkezett. Szatmáry Kristóf úr behatárolta a probléma keletkezésének időpontját. Tudjuk nagyon jól, hogy a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején ez nagyon nagy problémaként jelentkezett a gazdaságban. Úgy gondolom, hogy az új csődtörvény, amit az akkori parlamenti többség fogadott el, gyakorlatilag akkor feloldotta ezt a problémát, megoldást kínált a problémára.
Azt gondolom, hogy ’94 után a kamarai törvény megalkotása egy rendezett viszonyok irányába történő haladást jelentett. Egyébként éppen a Herényi úr hozzászólása világít rá arra, hogy az IPOSZ, amely képes regisztrálni, és képes arra, hogy foglalkozzon a vállalkozásokkal, adott esetben hatékonyabban tudott fellépni ebben a kérdésben, mint mondjuk, az állam. Ezért én nagyon nagy jelentőségűnek tartottam a kamarai törvényt, a kötelező kamarai tagságot, mert akkor garanciák születhettek volna arra, hogy ilyen tartozások nem halmozódnak fel. Ezt sajnos 1998 után megszüntették, és ha már kijelöljük az ismételt felhalmozódások, a láncreakció időpontját, akkor 2000-2001 szerintem egy kulcsidőpont ebben a kérdésben, amikor állami segédlettel, éppen azokon a területeken, amelyekről most is beszélünk, hoztak működésbe olyan rendszert, amely soha nem tapasztalt biztatást adott a körbetartozások kialakulásának.
Emlékezzünk rá, hogy éppen a közbeszerzési törvény mellőzésével - amit most mi módosítani kívánunk - indult el az autópálya-építési program. Jól kidolgozott alvállalkozói hierarchia gondoskodott arról, hogy a közpénzekhez azok jussanak, akiket a politika arra érdemesnek tartott, és akiket nem, azok várhattak a pénzükre, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Közpénzügyi államtitkárként jártak nálam olyan vállalkozók, akik templomi építkezésen vettek részt, és például olyan helyzetbe kerültek, hogy az adóhatóság ment a vállalkozóhoz, az nem tudott fizetni, mert a templomépítési megrendelő - ami egyébként közpénzből valósult meg - és a vállalkozó közé beékelt vállalkozótól nem kapta meg a ténylegesen munkát végző vállalkozó a pénzt, és gyakorlatilag családok és vállalkozások mentek tönkre.
Mekkora az állam mozgástere? Elég szűk, azt kell hogy mondjam. Ahhoz képest, amit Herényi frakcióvezető úr is felvázolt, nagyon szűk a mezsgye, mert csak a közbeszerzések területére tud az állam valamilyen módon beavatkozni, hiszen magánjogi szerződésekről van szó, és a magánjogi szerződéseket nem illik nagyon piszkálni.
Az én véleményem szerint a kormány azt kereste, hogy ott, ahol közpénzt használnak fel, lehet-e befolyásolni a kedvezőtlen folyamatokat. Az ajánlatkérő és a fővállalkozó tekintetében, ott, ahol egyébként közbeszerzéssel lehet megrendelésekhez jutni, már korábban garanciát kapott arra az ajánlattevő, hogy teljesítés esetén hozzájut a pénzéhez. Az alatta lévő vállalkozók ilyen garanciában nem részesülhettek eddig.
A törvényjavaslat kísérletet tesz arra, hogy szélesítse azt a garanciális kört, amelyik a jövőben ugyanolyan helyzetbe fog kerülni, mint az ajánlatkérő alatt lévő fővállalkozó, mondjuk úgy - a közbeszerzési törvény fogalmaival -, az ajánlattevő.
Azt hiszem, hogy a kormánynak nehéz volt megoldani a feladatot, nem volt egyszerű. Ahogy a sajtómegnyilvánulásokat érzékeltem, a javaslat kidolgozása során mérlegelésre került az is, hogy lehet-e garanciát kapni az ajánlatkérőtől az alvállalkozó számára. Világosan be kell látni, hogy ez lenne a legnagyobb biztonság az alvállalkozók számára, tehát ez az út nem járható. Az alvállalkozó a fővállalkozóval áll szerződéses kapcsolatban, tehát csak ezt a szerződéses kapcsolatot lehet megerősíteni, a szerződéses pozíció erősíthető.
A törvényjavaslat értelemszerűen nem különböztetheti meg az alvállalkozókat. A fővállalkozó, alvállalkozó, teljesítési segéd viszonyában mindig olyan feltételeket kell lefelé teljesíteni - ha most elfogadjuk ezt a törvényt, és látom, hogy jó esély van arra, hogy konszenzussal fogadjuk el -, amelyek felülről is érvényesülnek. A törvény elfogadása után minden alvállalkozó bízhat abban, hogy az ajánlattevő részéről a fizetés meghatározott időn belül bekövetkezik, és erre, ahogy említésre is került - én is csak ismételni tudom, de az nem baj, ha sokszor mondjuk el, mert akkor a vállalkozók egyre jobban meghallhatják -, egyrészt a határidő kiszabása a szerződésben, másrészt az inkasszójog alkalmazása - persze itt rögtön hozzá kell tenni, hogy rögzíti a törvény, hogy csak klasszikus ajánlattevők esetében van erre lehetőség - és az okmányos meghitelezés szerepel, amelynek a problémájáról Kékesi képviselőtársam részletesen beszélt.
Természetesnek tartjuk azt, hogy miközben nagyobb garanciát nyújt a törvény az alacsonyabb szinten lévő vállalkozásoknak, aközben ne teremtsen méltatlan helyzetet annak számára, aki a fizetésre kötelezett. Ne fordulhasson elő az, hogy az inkasszó révén előbb hozzájusson a pénzhez az alvállalkozó - persze nyilván a fővállalkozók erre ügyelnek -, mint ahogy az egyébként megilletné, de erre törvényi garanciák is szükségesek. Fontosnak tartjuk tehát, hogy az inkasszó és az okmányos meghitelezés alkalmazása kellően szabályozott legyen, a törvény ezt meg is valósítja.
A közbeszerzési törvény az elmúlt évek alatt - mondjuk, 2004. május 1-jétől számítva - sokszor változott, erről is beszéltünk. Nem szerencsés, mert nehezíti a jogalkalmazást, ugyanakkor a változtatások indokoltak voltak, ezt el kell ismerni. Most sem csak a körbetartozások mérséklése miatt változik az alaptörvény, ezt is el kell mondanunk, tekintettel arra, hogy a tervbe vett módosítás az ajánlattevők, a vállalkozások számára egyszerűsítést jelent, a változtatást támogatjuk. Mint ahogy megértjük azt is, hogy ha már megnyílik a lehetőség a törvény módosítására, akkor tegyünk eleget az Európai Bizottság felszólításának, ezt tehát egy kötelező feladat végrehajtásának tekintettük. A módosításokkal kiállított igazolás több eljárásban is felhasználhatóvá válik, valamint azok a pályázók, akik nem tudnak részt venni az eredményhirdetésen, ők is időben információhoz juthatnak, és így adott esetben korábban megnyílik a lehetőség a jogorvoslatra.
Mindezekkel együtt a szocialista frakció is támogatja a benyújtott törvényjavaslatot, és üdvözli azt, hogy ez reményeink szerint konszenzussal kerül elfogadásra.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
