DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy tűnik, hogy nincs új a nap alatt. Probléma van, meg kellene oldani. Ezzel az üggyel pontosan tíz évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az FM, ahol Gőgös úr elődjeként dolgoztam, és létrehoztunk egy agrár-kárenyhítési alapot - erre még Orosz Sándor bizottsági elnök úr is emlékszik - 200 kemény millió forinttal, azzal, hogy ez a 200 millió forint egy FM-rendeletben szabályozottak szerint képezi annak az összegnek a magját, amihez a termelők csatlakozhatnak, és a 200 millió forinton felül amennyit a termelő hozzátesz, ugyanannyit hozzápakol majd a tárca a saját költségvetéséből. Olyan sikeresen működött ez az alap, hogy 1996 decemberéig ehhez egyetlen fillér termelői befizetés sem jött, így az akkori pénzügyminiszter, Bokros Lajos ezt a 200 millió forintot nemcsak hogy átcsoportosította, hanem a tárcától is elvette, és áttette a PM költségvetésébe, mondván, hogy nektek erre nincs is szükségetek, hiszen ez az alap szép dolog, gesztusértékű meg akármicsoda, de igazából nem működik.
Aztán váltottunk, azt mondtuk, hogy próbáljuk meg a biztosítótársaságot rávenni arra, hogy ha a biztosítási díjhoz állami költségvetési pénzt teszünk hozzá, akkor ők nyissák ki a kockázati alapot, és olyan területeket is próbáljanak biztosítani - amit most itt úgy mondunk, mint passzív ellenállók -, amelyekre - egy csomó káreseményre - a biztosítótársaságoknak nincs biztosítási ajánlatuk. Mi ezeket elfogadjuk, és azt mondjuk, hogy ezek nem biztosítható károk, innentől állam bácsi meg a termelő oldja ezt meg.
(20.30)
Hát ez sem nagyon működött. Bár próbálkoztam azzal az elvetemült bolsevista módszerrel, tekintettel arra, hogy állami pénzekről van szó, hogy megversenyeztetni a biztosítókat, és azok a termelők fogják megkapni a biztosításidíj-kiegészítést, az 50 százalékot, akik olyan biztosítókkal kötnek szerződést, amelyek majd nyitják a biztosítható károknak a körét. No hát ezek szépen össze is zártak, egyetlenegy sem nyitott semmit, majd elindultak az úgynevezett önsegélyező biztosítási társasági kezdemények. Nem tudom, emlékeznek-e rá - most nem mondom meg a nevüket, mert nem a reklám helye -, két ilyen társaság is nagyon szépen elkezdett épülni. Több tízezer termelővel, akiknél meg azt mondtuk, hogy ott nem az 50 százalékot fogjuk adni, hanem 70-80 százalékot, de ott maga a termelő dönti el - és itt is majd ajánlom -, hogy mennyit fizet be ebbe, és ahhoz az önsegélyező biztosító ajánlja majd neki a többletbefizetés után a kárenyhítési kötelezettséget; mert itt nem kártérítésről van szó, itt kárenyhítésről van szó, hiszen a kártérítés egy jogellenes magatartás következménye, ez meg sajnos egy vis maior viszonylagos ellentételezését jelenti.
Majd 2000 táján itt, az Országgyűlésben tárgyaltuk a biztosítókról szóló törvénymódosítást. Itt kiabáltunk öten-hatan minden oldalról egyébként, hogy ez olyan hatalmas pénzügyi alapot követel meg a kereskedelmi biztosítóktól, hogy ki fognak esni az önsegélyező biztosítók, nem lesznek képesek a törvényi feltételeknek megfelelni, magyarul a tevékenységüket nem tudják majd folytatni. Ennek ellenére elfogadta az Országgyűlés ezt a törvényt, méghozzá elég nagy többséggel, és mit ad úristen, ezek a kis biztosítók beolvadtak a nagyokba, vagy megették őket, vagy egyszerűen megszűntek, mert nem voltak versenyképesek. Hiszen nem is az volt a profiljuk, ezek nem kötögettek életbiztosítást meg négy ászt, meg mit tudom, én micsodát, amiből mindenki óriási hasznot húz, csak éppen amikor a biztosítási esemény bekövetkezik, akkor vannak különböző viták. De nem akarok itt most rossz példákat mondani, nagyon sokan jól működnek, de bizony ezek a kis egzisztenciák, akikről mi beszélünk, nem ügyfelek ezeknek a biztosítóknak. Nem ügyfelek, nem érdeklik őket.
No, hát akkor nézzük meg, milyen elemi károk szoktak lenni! Van ez az úgynevezett időnként visszatérő árvízkár, amire ilyen-olyan biztosítások vannak. Tóth képviselő úr nagyon helyesen utalt a Wesselényi Alapra, megcsináltuk. Mennyi folyt be a Wesselényi Alapba az elmúlt évben? 12 millió. Nem milliárd - 12 millió forint! Ez, mondjuk, két víkendháznak, ha az árvíz eltakarítja, a kárenyhítését fedezheti esetlegesen, mert maguk az érdekeltek sem voltak annyira kötöttek ehhez.
Most előjövünk ezzel, amivel abszolút egyet kell érteni. Elő kell jönni adott helyzetben egy ilyen kárenyhítési alappal, csakhogy ehhez a kárenyhítési alaphoz, hogy működőképes legyen, két dolog kell. Az egyik: legyen egy érdekeltsége a termelőnek, hogy ebbe belép. A másik - itt némileg ellentmondanék Tóth képviselő úrnak -, hogy ha ez jól működik, akkor ne kapjon azonos kompenzációt politikai nyomásra az, aki nem száll be, mert nézzük meg, az árvíznél is így van ám! Most nem a szociálisan szerencsétlenekre gondolok, mert a vályogházak elmennek, és azoknak a kompenzálására próbálunk pénzeket szedni, hanem vannak komoly értékek. Ezt sem akarom nevesíteni, most volt nemrégen, egy falurészt elvitt egy hirtelen érkező víz, és a biztosított, aki szerencsétlen kifizette a pénzt, majdnem kevesebbet kapott, mint azok, akiknek politikai nyomásra - mert uraim, hölgyeim, hát itt vagyunk a parlamentben, segíteni kell! - fölépítgettük állami pénzen a házukat. Innentől miért lenne ösztönözve arra, hogy biztosítást kössön? Tehát ha ebbe az alapba valamit akarunk, akkor azt ki kell mondanunk, hogy aki ehhez nem csatlakozik, és ilyen elemi kár éri, az bizony ne menjen se az FM-hivatalba, se a miniszterhez, meg ide a parlamenthez se, mert nem fog ebből látni semmit, mert az öngondoskodásra szükség van.
De egyetértve itt a képviselőtársakkal, talán jó lenne, ha a végrehajtási rendelet irányába mozdulnánk el; mondjuk ki azt, hogy megcsináljuk, és mindazokat, amiket itt problémaként fölvetettek, hogy mennyi legyen a befizetés, mi legyen a térítés mértéke, milyen szántóföldi növénykultúrát érintsen, ezt az FVM-rendeletben szabályozzák le. És én, államtitkár úr, még ezt a megkötési határidőt sem írnám ide, hogy február 28-ig vagy meddig - menjen ez a rendeletbe, minden menjen a rendeletbe! Megcsináljuk ezt az alapot, a garanciákat kijelöljük, azokat a cövekeket lepakolásszuk, ami egy kicsit ösztönzi is a termelőt. Mert ha én, mondjuk, öt hektáron gyümölcsöst tartok fenn, akkor azt fogom mondani, hogy énnekem az az ezer forint, már bocsássatok meg, gyerekek, kevés ahhoz, mert azért az ezer forintért nekem majd a rendelet alapján nem ajánlanak a káromhoz képest annyit - főleg ha egy alföldi fagykárt bepakolunk, vagy egy aszálykárt a homokhátságon, ami soha nem zárható ki, akkor a gyümölcsösök bizony ott elég szépen kapnak a kárból, vagy nem is beszélek olyanokról, ami még ebben a kármechanizmusban megjelenik -, hogy nekem legyen egy olyan garancia, hogy érdemes befizetni.
Nagyon egyetértek azzal a fölvetéssel, amit többen mondtak, hogy terjesszük csak nyugodtan ki a halastavakra, az erdőre, és ezeket az alapokat is próbáljuk elkülönítetten kezelni. Aki a halastavas, az a halastavas, tehát ha érkezik egy olyan aszálykár, ami mindenkit érint, akkor a halastavasnak ne kelljen kuncsorogni abból a nagy alapból, hogy neki, mit tudom én, mennyi jut, mert arányosan csökkentjük, hanem a halastavasoké a halastavasoké, az erdősöké az erdősöké, a szántóföldieké a szántóföldieké, és azon belül meg nyilván a részleteket a minisztérium egy hónap alatt ki tudja dolgozni, hogy az működőképes legyen. És ne adjuk föl annak a gondolatát, hogy igen, az önsegélyező biztosítóknak is próbáljunk meg, maguk a termelők által létrehozott szervezeteknek valamiféle jogszabályi keretet biztosítani, ami most jelenleg nincs, mert a kettő így lenne talán egész és ép.
Egyben mi ezt az előterjesztést támogatjuk, és bízunk abban, hogy működőképes is lesz, dacára annak, hogy ’96-ban, amikor elindítottunk egy hasonló konstrukciót, az sajnos egy év alatt meghalt. S próbáljuk meg végigkövetni - ezt itt valaki ugyancsak fölvetette -, hogy a kistermelőhöz hogyan jut el ez a történet, és bizony az FM-hivatalokat, a falugazdászokat arra rávenni, hogy ennek minél nagyobb propagandát adjanak, fejtsék ki, juttassuk el ezeket a szórólapokat minden önkormányzathoz, minden falugazdászhoz, ajánlva étlapszerűen a gazdának. Nem buta ő, ki tudja választani, hogy neki melyik konstrukció a jó, de ha mechanikusan csak annyit lát, hogy ezer forint vagy háromezer forint, vagy kapok, vagy nem, akkor nem lesz neki vonzó.
Hangsúlyozzuk ki, hogy ez az alap tényleg az övék, és nem jut annak a sorsára, mint amikor volt itt parlagfűpénz is beajánlva az adófizetők egy százalékából, hogy ez az alap bonthatatlan, egységes, nem elvonható, és más területre nem irányítható át. Ez a törvényben benne van, csak ezt a szlogen és a propaganda oldaláról is meg kell oldani. Én látom itt a konszenzuskészséget mind a két oldalról, hogy ezeket a módosító indítványokat ha esetleg közösen is benyújtjuk, akkor ez egy kezelhető és nemcsak hangulatjavító, hanem valóban érdemben segítséget nyújtó törvényi alap lesz ahhoz, hogy a gazdáknak is az ilyen katasztrófaesetekben segítséget tudjon nyújtani.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
