DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem hozzászólók az alól mindenképpen felmentést adnak, hogy itt a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát egy az egyben én is külön, tételesen igazoljam. Magam is úgy gondolom, hogy ez fontos törvényjavaslat, mindenképpen általános vitára alkalmas, de abban is biztosak lehetünk, hogy ezt a jó ötletet még alkalmasabb eszközzé kell - és tudjuk is - formálni, ha így dolgozunk, mint ahogyan ez itt látszik például a mai vitán.
Azzal szeretném rögtön kezdeni, megköszönve ilyen irányú hozzászólásaikat, hogy bizony az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény óta akár ebben a Házban is már mindannyian tudhatjuk, hogy az agrárium nem egyenlő a mezőgazdasággal. Ennek megfelelően teljes mértékben támogatható az, hogy legyen a lehetőség teljes körű. Legyen a lehetőség teljes körű, és valóban, a címéhez méltóan, a két - nem jelentéktelen, sőt kifejezetten nagyon-nagyon jelentős - mezőgazdasági ágazaton kívül az agrárium többi szereplője is, nevesen az erdőgazdálkodók, illetőleg a tógazdák is a halastavak vonatkozásában élhessenek ezzel a lehetőséggel. Mert, hiszen erről van szó: lehetőségről.
Ennek a lehetőségnek és a lehetőség megteremtésének a szükségességét szeretném azért azzal is indokolni, hogy talán jó néhányan emlékszünk az idei elemi károk közül néhányra, de abban biztos vagyok, hogy mindenkit megdöbbentett, amikor a lillafüredi pisztrángost például hatalmas eső öblítette át. De talán többen emlékezhetnek arra, amikor Tolna megyében a dombvidéki tározók, halastavak esetében az elemi erővel törő víz gyakorlatilag a bennük levő teljes halállományt kiöblítette szántóföldekre. Természetesen volt, aki összeszedje, tehát valahogyan hasznosult az a hal, hála a jó istennek, de a gazdálkodók számára ez egyértelműen kár.
A 2003-as nagy aszálykárról tett említést Gőgös államtitkár úr is, így igaz, először a világtörténelemben, és eleddig egyetlen módon ez volt az az aszálykárrendezés, ahol elismerte a kormányzat, hogy igen, a halászat esetében is elemi kár és károsodás következett be. Azt gondolom tehát, hogy ezek a felvetések - merthogy lehetőség megteremtéséről van szó - mindenképpen javítják az előterjesztést.
Nem biztosítható elemi károkról beszélünk. Nem vagyok biztosítási szakember, de azt tudom mondani, hogy minden biztosítható, csak díjkalkuláció kérdése. Tehát azt nevezzük most mi nem biztosíthatónak, amire üzleti alapon - mondjuk úgy - az üzleti alapon működő biztosítók olyan magas díjakkal kalkulálnak, amely az üzletet nem teszi jövedelmezővé az azt igénybe venni szándékozók számára. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy magában a törvényjavaslatban is fel kell még használni a biztosítási gondolkodás néhány fontos tapasztalatát. Ebből pedig azért olyan dolgoknak is kell következniük, hogy a szakigazgatás számára fontos biztosítékokon meg a pénzfelhasználás szempontjából fontos törvényi garanciákon kívül, amit rugalmasan kell kezelni, azt nem biztos, sőt biztos, hogy nem a törvényben kell szabályozni.
Itt többen szóltak arról, meggyőződésem, hogy az általános vitát követő részletes vitában ki is kellene majdan gyomlálnunk a rugalmasságot ellehetetlenítő törvényi szabályokat. Emlékszem például arra, hogy ez a 30 százalékos hozamkiesés például komoly rugalmatlan elem volt a korábbi ilyen jellegű szabályozás esetén is. Azért itt a legtöbb, és még talán a legegzaktabbnak tekinthető növénytermesztésben is akadtak nehézségek, amikor a hozamkiesések dolgáról volt szó. Azt gondolom, azt is tolerálni kell, hogy ez egy sajátos önbiztosítási összefogás, ha úgy tetszik, a nonprofit biztosítás egy sajátos, állam által is felkarolt formájáról van szó, amiben meg kell teremteni az érdekeltséget. Ha 15 évig csak fizetünk, és nincs elemi kár - bárcsak lenne így, de ahogy nézzük, nem feltétlenül erre halad a világ -, és majd 15 év múlva talán, ha akkor bekövetkezik valami, és én is 30 százalékos hozamkiesés fölé esek, akkor majd kapok valamit, ez nem túl meggyőző a gazdák számára való elfogadhatóságot illetően. Tehát érdemes lenne az egyébként hajdani nonprofit biztosítók működési tapasztalatai alapján, igen, az évenkénti, adott esetben szükséges visszaosztás lehetőségét is megteremteni.
Tehát több rugalmasságot! Ezt az általános vita keretei között próbáljuk meg megfogadni, mind a befizetendő hozzájárulást, mind a hozamkiesés nagyságrendjét, technikáját, kiszámítási módját, mind pedig a hozzájutás lehetőségét illetően. Azt gondolom, a rugalmasság, az ilyen értelemben vett rugalmasabb szabályozás teszi ezt kiszámíthatóbbá. Én egyébként azok álláspontján vagyok, akik azt állítják: magad uram, mert szolgád nincsen. Tehát ne hitegessük a gazdákat arról, amire most sincs, és várhatóan a jövőben sem lesz lehetőségünk! Magyarán, ha ő maga nem próbál a saját biztosítási kockázataival valamit kezdeni, az állam ma sincs, és vélhetően a jövőben sem lesz abban a helyzetben, hogy neki ezt az ellehetetlenülését az ő számára is mindenkor megfelelő módon - adott esetben elemi kár esetén - helyette megoldja.
Magyarán, azt gondolom, hogy vagy ki kell mondani, vagy nem kell kimondani törvényben, ebben nem látok pontosan, de politikailag biztos vagyok abban, hogy egyértelművé kell tenni: ha részt veszel benne, akkor van esélyed arra, hogy elemi kár esetén valamelyest - félreértés ne essék, kárenyhítésről beszél a törvényjavaslat - kompenzálódik az, ami kár ért téged. Ha nem csinálsz semmit, nem tudsz üzleti alapon sem biztosítást kötni, és ebbe a rendszerbe nem lépsz be, emberek, akkor, ahogyan mondani szokták: térdre, imára, széjjeltárhatjuk a karunkat, abból semmiféle kompenzáció nem lesz. Biztosabb a kutya vacsorája, mint egy ilyen esetben annak a kárnak az enyhítése.
Tehát semmiféle kötelezettségről nincs szó, és egyébként ez is afelé mutat, hogy ezt a lehetőséget az agrártermelői kör szélesebb bázisának kell megnyitni. Én bizonyos értelemben jelentős többletet látok a veszélyközösség nagyságrendjében, ezért azt gondolom - nyilván ezzel nem foglalkozhattak az előterjesztés készítői, hiszen ők a szántóföldi növénytermesztéssel és a kertészettel, szőlészettel, gyümölcskertészettel foglalkoztak -, hogy ez a veszélyközösség egy alap, és szerintem ez egy alap akkor is, ha ez a bővítés megy. De azt gondolom, hogy ez megint csak annak a megbeszélésnek is tárgya - és örülök, hogy Gőgös államtitkár úr szólt az Európai Unió általam is pozitívnak értékelt szabályozási gondolkodása mellett -, mert ezt ne mi próbáljuk eldönteni. Ott ugye a mezőgazdaság egy kalap. Időnként ideszámolják, időnként hasonlóan rendezik az erdőgazdaságot. Ma már tudjuk, hogy az európai halászati alap korábbi pénzeszközök mentén a halászatra külön alapot hozott létre, lényegét tekintve majdnem azonos szabályokkal, mint az agrárium egyéb szereplőire. Tehát ott is vannak formai értelemben vett elkülönítések azonos szabályok mellett. Nálunk mások ezek az ágazati súlyok, nem lenne érdemes egy jó kezdeményezést adott esetben a veszélyközösség túl apróra szűkítésével ellehetetleníteni, ha kisebb ágazatokról van szó. De ezt nyilván csak jelzem az általános vita keretei között mint megoldandó nehézséget, amelyet szerintem döntően és elsősorban a végrehajtási szabályok között lehet rugalmasan elrendezni.
(20.50)
Befejezésül, fontosnak érzem, hogy tényleg támogassuk, és ha tényleg komoly a szándékunk, hogy elfogadjuk, akkor az embereket győzködjük arról, hogy emberek, ezt csinálni kell; te adod, az állam ugyanannyit hozzáad. Azt gondolom, hogy értelmes szóból és jó célokból értenek az emberek, ezért ezt akkor nemcsak hogy mi fogjuk elfogadni, hanem utána a ’96-os tapasztalatok után először végre használni is fogják ezt a jó eszközt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
