KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a kérdés felkiáltó mondatban is el szokott hangozni, hiszen a népi bölcsesség így vonta le a maga számára azt a következtetést, ha olyat látott, hogy amit valaki nagy hatalmasság megengedhet magának, azért a kisember ugyanazért a dologért talán bűnhődik. Azért adtam ezt a címet ennek a mai azonnali kérdésnek, mert azt tapasztalom, hogy bizonyos esetekben ezt a mondást visszaigazolják azok a döntések, amelyeket a hozzám forduló panaszosok elmondanak.
Így például parlagfűügyben többeket megbüntetnek azért, merthogy a földjüket nem megfelelően gondozták, és ezért bizony súlyos bírságokat szabnak ki; ez több esetben hektáronként akár a 40 ezer forint összeget is eléri. Jómagam elmentem az egyik panaszoshoz, aki hozzám fordult segítségért, megtekintettem azt a bizonyos földterületet, és azt láttam, hogy az a közút, egy közforgalmi út, amelyik éppen az ő földje mellett vezet, bizony legalábbis két-három méteres csíkban hosszan az ő földje mellett elnyúlva bőven utánpótlását biztosítja a magnak. Ez a konkrét földterület egyébként egy szójababot termelő terület, amit aztán fölvert a parlagfű, merthogy a szél odahordja az északi-nyugati széljárás miatt a magot a területre.
Az a kérdésem tehát, államtitkár úr tud-e arról, hogy mondjuk, az útkezelő kht. Bács-Kiskun megyében fizetett-e már büntetést példának okáért parlagfűirtás elmulasztásáért. Vagy tud-e olyan önkormányzatot mondani, mint például a sajátom, aki egyébként a dűlőutak karbantartásáért felelős, és - a tegnapi határszemlén pont erről győződtem meg - bizony az önkormányzat sem irtja ki a parlagfüvet a dűlőútról. Tehát amikor a gazdát joggal vagy kevésbé joggal megbünteti a növény- és talajvédelmi szolgálat, akkor az a kérdésem, hogy igaz-e ez a mondás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.
Várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem