POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Több alkalommal is beszéltünk már, sőt vitatkoztunk is a tandíjról. Az elmúlt hetekben nyilvánvalóan a hazugság-igazmondás fogalompárjai körül forgott a szó, és mai nap is erre módot adott a belügyminiszter asszony hét végi kijelentése. Ön talán emlékszik arra, hogy a diákok okkal meghívták a parlamenti pártok képviselőit, mondanák már el előre, hogy mit terveznek e tekintetben. Február vége felé volt ez. Ott Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője elmondta, hogy pártja nem akar tandíjat bevezetni.
(15.10)
Az ön államtitkára, Arató Gergely szocialista politikus szintén nemet mondott a tandíjra. Sőt, azt is elmondta, hogy az új felsőoktatási törvény azt rögzíti, hogy 12 félév ingyenes lesz mindenkinek.
Tehát még a választások előtt, láthatóan - utólag most már azt kell mondjam - kampányszempontból elfogadott törvény ingyenességet ítélt mindenkinek, a választásokat követően pedig, hétről hétre változó módon hol az tűnt egyedül és kizárólagosan igazságosnak, hogyha utólagos képzési hozzájárulást vezetnek be, majd egy hétre rá a felsőoktatási részhozzájárulást, fejlesztési részhozzájárulást nevezték ilyennek. Nyilvánvalóan nem mondtak igazat.
Nem olyan egyszerűen siklunk át ezen, de szögezzük le: miért vállalták a hazugság bűnét, mi volt az a nyomós ok, ami miatt becsapták az embereket, a diákokat? Van-e ilyen az önök érvei között? Az igazságosságot halljuk sokszor, a hatékonyságot, illetve a költségvetés szorító helyzetét.
Nézze, miniszter úr, az elmúlt 16 évben Magyarországon az emberek közötti társadalmi különbség radikálisan nőtt. A legszegényebb és a leggazdagabb 10 százalék között, ön is tudja, 8,5-szeres a különbség. Nem a legszegényebb ember és a leggazdagabb ember, a kéregető és, mondjuk, Csányi Sándor között milliárdszoros a különbség; egymillió ember és egymillió ember között 8,5-szeres - ezt nehéz elviselni. Európai, nyugat-európai országokban 50-100 év alatt jött létre ez a különbség, Magyarországon másfél évtized alatt.
Senki se veszi tudomásul szívesen, hogy az ő élete jól belátható, ennyi, belőle már nem lesz se miniszter, se milliárdos vállalkozó, a horizont (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Idő!) bemérhető. De azt, hogy a gyermeke nem lehet több, a gyereke se juthat előbbre, azt senki se fogadja el, fogcsikorgatva sem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Önök a tandíj bevezetésével ezt a röghöz kötöttséget bocsátják ránk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból. - Hangok az MSZP padsoraiból: Ó! - Jaj!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem