KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Időnként kényszerűen bizonyos fogalmakat meg kell tanulnunk, jellemzően pont akkor, amikor ezek a fogalmak valamilyen problémás területet írnak le. Emlékezzünk a kilencvenes évek közepére, az infláció elszabadult, a 30 százalékot meghaladta. De ez most már a múlt, jelen pillanatban az árstabilitás idejét éljük, karnyújtásnyira a maastrichti követelmények teljesítésének a lehetősége ezen a területen.
Vagy vegyük a gazdasági növekedést: néhány éve élénk vita folyt arról, hogy lehetséges-e Magyarországon 7 százalékkal bővülni egy év alatt. Mire kikeveredtünk ebből a vitából, 3 százalék volt Magyarországon ez a mutató, és szerencsére az elmúlt évek 4 százalék felett stabilizálták az ország bővülését. Ez meghaladja az Európai Unió átlagát, folyamatosan és jelentős mértékben növekedéstöbbletet biztosít az eurózóna tagállamaival szemben. Így vagyunk lényegében a gazdaságot leíró minden lényeges mutatóval, mondhatjuk, a gazdaság jó állapotban van, egészséges szerkezetben, dinamikusan fejlődik.
Nem így a költségvetés szférája: itt a magas államháztartási hiány, a jelentős államadósság okozója, gyökere a problémának, ezért meg kell tanuljunk egy új fogalmat, ez pedig az egyensúly. Az államháztartási hiány tartós, további fennmaradása károsan visszahathat a gazdaságra, annak az állapotára, ezért a kormányprogram helyesen a következő időszak költségvetési politikájának a középpontjába az egyensúlyt helyezi - nem a fiskális szemléletűt. Rövid távon a ciklus közepéig a maastrichti kritériumok teljesítése, a 3 százalékot el nem érő költségvetési hiány biztosítása a cél, hosszú távon a valódi egyensúly, a kiadások és a bevételek azonos szintre hozása a feladat.
Ez egy szabályalapú költségvetési modellt feltételez, egy új államháztartási, államszámviteli kerettel és az alkotmány hiányzó költségvetési fejezetének megalkotásával. Ugyanakkor az egyensúly megteremtésének valódi eszköze a költségek, a kiadások csökkentése, a párhuzamos struktúrák és kapacitások megszüntetése, az átláthatatlan háttérintézmény-hálózatnak a piacra engedése (Sic!), szigorú költségvetési fegyelem és gazdálkodás, a reformok, a nagy elosztórendszerek reformjainak folytatása, az átalakítás megkezdése az egészségügyben. Úgy gondolom, jelen pillanatban megvan ehhez az a szükséges reformhangulat, van társadalmi igény a megújulás segítésére. Rövid távon azonban ez nem biztosítja a teljes forrásszükségletet a mindenkori kormányzat számára, szükséges a bevételeket megőrizni, bizonyos mértékben érdemben növelni. Ezért van az, hogy a kormányprogram elhalasztani, a ciklus végére időzíteni javasolja a törvénybe foglalt adó- és járulékcsökkentési program legtöbb elemét, jó részét.
Mi ennek az ellentételezése? Mi az egyensúly? Mi van a mérleg másik serpenyőjében? Az Unióból ugyanezen időszak alatt rendkívül sok fejlesztési forrás, forrásbőség ér el bennünket. Most jött el igazából Széchenyi kora, és úgy gondoljuk, hogy mi tudjuk vállalni az ezzel járó felelősséget, tudjuk vállalni az ezzel járó átmeneti terheket, tudjuk vállalni az ezzel járó munkát, és reméljük, senki sem fogja elvitatni majd az eredményét sem tőlünk.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
