VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz be kívánja nyújtani a költségvetési tanács felállításáról szóló javaslatát. Nem először történik ez meg, de abban reménykedünk, hogy az elmúlt hónapok eseményei is, éppen az a helyzet, amiről a miniszterelnök úr itt a napirend előtt beszélt, megerősíti önökben azt a gondolatot, hogy egy ilyen tanács felállítására szükség lenne, szükség van.
Hiszen ma már világos, hogy az elmúlt évek felelőtlen, költekező gazdaságpolitikájának az árát az embereknek kell a hétköznapokban megfizetni. Ez azt jelentette az elmúlt években, hogy a parlament elfogadott egy költségvetést, és azt a kormány rendszeresen nem tartotta be, nem tartotta ehhez magát. Gondoljunk csak erre az esztendőre, amikor a tervezett 7 százalék alatti hiány helyett 10 százalék fölötti hiány alakult ki, több száz milliárd forinttal növelve ebben az esztendőben a hiányt és így az államadósság mértékét is. Az államadósság tekintetében ez a felelőtlen gazdaságpolitika azt okozza, hogy 2007-re az államadósság öt év alatt meg fog duplázódni, azaz öt év alatt sikerült azt a hiánynagyságot elérni, amit egyébként az ország 2002-ig elért. Ebből a szempontból tehát szükség van egy ilyen tanács felállítására.
A költségvetési tanács lehetőség szerint ellenőrizni, véleményezni tudná azt a parlamenti anyagot, amit a parlamenti képviselők megkapnak, az ő véleményükkel együtt lehetne tárgyalni ezt az anyagot, és szükség volna arra is, ha már a konvergenciatanács sikeresen befejezte a működését, hogy a költségvetési tanács tartsa magát ahhoz a forgatókönyvhöz, amely az ország szempontjából reményeink szerint minél kisebb terhekkel elérhető közelségbe hozza az euró bevezetését. Ez a tanács tehát segíthet abban, hogy az emberek ne adóteher-növekedést, ne járulékteher-növekedést éljenek meg a következő hónapokban, hanem lehetőség szerint ez a teher csökkenjen, ezért kérjük önöket, hogy támogassák ezt a javaslatot.
Köszönöm, elnök asszony. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem