KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, képviselő úr. Néhány héttel ezelőtt az Európai Unió Bizottságában is pont ez volt a kérdés, hogy Unión belül, tehát Schengenen belül, ahol már igazából nincsen határállomás, tehát a szállítmányozók, a szállítók önbevallási rendszeren keresztül működtetik a szállítást, azon körülmények között hogyan lehet biztosítani, hogy az adott telephelyre vagy az adott országba ne szállítsanak be szemetet, hulladékot, veszélyes anyagot és így tovább. Meggyőződésem, hogy ez az együttműködésen alapul, több országra kiterjedő, a szomszédos országokra kiterjedő vámszerveknek és környezetvédelmi szervezetek együttműködésén.
Ezt kívánjuk a jövőben erősíteni, és számítunk a civil szervezetekre és a jó érzésű emberekre, hogy a környezetükben nem tűrik az ilyen jellegű szennyezést, és tájékoztatják a hatóságokat, ha ilyen előfordul.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem