IVÁNCSIK IMRE

Teljes szövegű keresés

IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nincsen semmilyen ellentmondás a miniszter úr és az én válaszaim között, hiszen ahogy ön is idézte, pontosan azt mondta a miniszter úr, amit ön mondott. Én szeretném még ezt megtoldani azzal, amit november 16-án a miniszter úr a Klubrádióban nyilatkozott egy kérdésre válaszolva. “Két és fél hónapig foglalkoztam az üggyel, egyáltalán nem tartottam teljesen világosnak és megnyugtatónak. Több jogi szakértőt megkérdeztem, hogy az ő álláspontjuk szerint nekem mint honvédelmi miniszternek milyen mozgásterem van. Megállapították, hogy mivel minden formai és jogi követelménynek megfelelt a rendfokozat visszaadására vonatkozó döntés, azt nekem kötelességem továbbítani.”
Az a kifejezés, amit én használtam a múltkori válaszomban - amelyet ön helyesen idézett, ennek megfelelően “a miniszter mérlegelést követően továbbította a köztársasági elnökhöz ezt a javaslatot” -, erre a miniszteri eljárásra vonatkozott.
A miniszter azt tekintette át és azt gondolta át, hogy mivel ő is aggályosnak tartotta magát a fölterjesztést, van-e egyáltalán lehetősége a folyamatot megállítani, van-e módja jogszerűen fölülbírálni a bizottság indítványát, és nem továbbítani a köztársasági elnökhöz a javaslatot. Ennek a mérlegelésnek volt az a teljesen egyértelmű végeredménye, hogy nincs ilyen lehetősége.
Az imént, mielőtt a válaszra sor kerülhetett volna, a miniszter úr mutatott nekem egy szó szerinti leiratot az ön által is hivatkozott nyilatkozatból. Abban pontosan az ellenkezője szerepel. József Péter azt nyilatkozta a rádióban, hogy a miniszternek nincs ilyen jogosítványa a mostani szabályok szerint. Tehát nincsen tulajdonképpen semmilyen ellentmondás a nyilatkozataink között, mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el a miniszter úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem