HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormányzati struktúrát illetően a kormányváltást követően az idén májusban egy lényegi kérdésben komoly irányváltásra került sor. Ez az elképzelés arra épül, hogy az egyes minisztériumokon belül a politikai és szakmai irányítást egy kézben összpontosítja; ez az államtitkári tisztség.
A rendszerváltáskor az MDF vezette Antall-kormány javaslata alapján alakult ki az az igazgatási és politikai szerepeket elkülönítő struktúra, amely abból indult ki, hogy a politikai államtitkár mint a miniszter politikai helyettese, elsősorban az Országgyűlésben és a minisztérium külső kapcsolataiban segíti a minisztert. A politikai államtitkár ciklusfüggő, politikai funkciót töltött be. Emellett pedig a legmagasabb rangú szakmai vezető a minisztériumon belül a közigazgatási államtitkár volt. Mint a minisztérium első igazgatási szakembere, felelőssége alapvetően a szakapparátus irányítására terjedt ki.
A politikai és a közigazgatási államtitkár egyenrangúságát fejezte ki az a szabály, amely szerint a politikai államtitkár a közigazgatási államtitkár részére utasítást általában nem adhatott, kivéve, ha a minisztert helyettesítő jogkörében járt el.
A kormány ezt egyik első intézkedésével megváltoztatta, holott ez a vezetői hatáskörmegosztás tizenhat évig jól működött. A médiában egyre többet hallani arról, hogy a kormány foglalkozik a közigazgatási államtitkárságok visszaállításával.
Erre tekintettel szeretném kérdezni: igaz-e, hogy a kormány valóban vissza akarja hozni a közigazgatási államtitkárságokat? Okozott-e működési zavarokat a minisztériumok munkájában a tisztség megszűnése? Mi áll a döntés hátterében? Mennyibe került az államtitkári rendszer felszámolása, és mennyibe fog kerülni az államtitkárságok újbóli felállítása? Ha a kormány egyszer belátja, hogy ez rossz döntés volt, és az államtitkárságokat valóban visszaállítják, akkor levonja-e a konzekvenciákat?
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem