ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr azt kérdezte kérdésének címében, hogy számolás vagy leszámolás. Egyik sem, elszámolás, képviselő úr, hiszen az udvari költőt a független értelmiségitől az is megkülönbözteti, hogy tiszta viszonyokat, átlátható viszonyokat szeretne. Ez vonatkozik a művészetben működő társadalmi szervezetekre is, hiszen ez úgy van, ahogy a képviselő úr mondja; nemcsak egyetlen, írókat képviselő szervezet van, hanem több, jelentősnek tekinthető ilyen szervezet létezik, közülük az egyik, bár valóban történelmében jelentős szervezet az Írószövetség.
Ami az idei támogatást illeti, ezen a területen a minisztériumnál támadtak nehézségek; nem valamifajta politikai szándékból, hanem elsősorban azért, mert a két minisztérium összevonásával megváltoztak a gazdálkodásra vonatkozó szabályok is, és ennek következtében a már korábban kialkudott, megbeszélt szerződéseket újra kellett kötni, újra kellett fogalmazni. Ez időt vett igénybe, de azt kell mondanom, hogy elnézést kérünk az érintettektől, nem volt olyan szándékunk, hogy ezzel kellemetlen helyzetet idézzünk elő; azonban november végén, tehát három héttel ezelőtt sor került a szerződések végleges megkötésére, és tudomásom szerint a pénz kiutalására is, tehát ehhez hozzájutnak az érintett szövetségek.
Ami a jövő évet illeti, arra törekszünk, hogy felgyorsítsuk a folyamatot, és az első félévben mindenképpen hozzájuthassanak a 2007. évi támogatáshoz is a kultúrában érdekelt, érintett társadalmi szervezetek. Nem árt talán arra is emlékeztetni, hogy a tárca két évvel ezelőtt kísérletet tett arra, hogy az irodalmi kerekasztal keretében hosszabb távon is rendezze az irodalommal foglalkozó társadalmi szervezetek helyzetét, támogatását, azonban ez a kezdeményezésünk meghiúsult.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem