HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örömmel hallgattam államtitkár úr szavait, de némi ellentmondást vélek felfedezni az Írószövetség elnöke állítása és az ön szavai között. Az előbb itt már szó volt arról, hogy a rádióból szerzünk információkat. Pénteken délután hallgattam egy ilyen műsort, amiben az Írószövetség elnöke arról panaszkodott, hogy ezek a szerződések a mai napig nincsenek aláírva, és bizonytalan az Írószövetség jövője. Ez egy több mint ezer tagot számláló, 61 éves szervezet, kultúrdiplomáciai feladatokat is ellát, hiszen jegyzik a világ jelentős irodalmi szövetségei.
Erősítsen meg viszontválaszában, államtitkár úr, hogy a pénzt megkapják, hogy a munkatársakat nem kell elbocsátani, hogy a több mint százezer könyvet tartalmazó könyvtárat nem kell becsukni, és hogy az írószervezet - mint a sok irodalmi ihletésű szervezet közül a legrangosabb - a következő esztendőben is, remélhetőleg jobb körülmények között, de működni tud.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem