LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engem már kevés dolog képes könnyekig meghatni, de ahogy a jobboldal rendszeresen a baloldaliak lelki üdvéért aggódik, és utat mutat nekünk, hogy egy aprócska miniszterelnök-váltással hogyan nyernénk bebocsátást a mennyország kapuján, ez most is meghatott. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Természetesen, komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, a demokráciában az ellenzéknek az a dolga, hogy ha hibát lát a kormányzat működésében, azt tegye szóvá. Vannak is hibák. Ez el is hangzott, meg is jelent ebben az értékelésben, amiben nemcsak kommunikációs bajokról esett szó, arról, hogy az irányt helyesen választottuk meg, de bizony a hogyanra már nem mindig jó választ adtunk, többet bukdácsoltunk ezen az úton, talán több karcolást okoztunk és kaptunk is, mint ami elkerülhetetlen lett volna.
Ha ezeket a hibákat teszik szóvá parlamenti kollégáim, azt teszik, ami a dolguk. Más kérdés, hogy ilyenkor sokat levon a kritika erejéből, ha kiderül, ők maguk ugyanezeket a hibákat vaskosabban követik el, ha például úgy kritizálják a minisztereknek odaítélt jutalmat, amit helyesen és szerencsére nem vettek fel, hogy közben azt kell olvasnom az újságban, a Békés Megyei Közgyűlés fideszes elnöke alig két hónapi áldásos működés után 900 ezer forint jutalmat szavaztatott meg magának (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások ugyanott: Pfúj! Hú!), és hogy ne legyen egyedül elmarasztalható, 850 ezer forintot a saját helyettesének. Nem ez a lényeg persze, nem ez teszi tönkre sem Békés megyét, sem az országot, de hozzátartozik ahhoz, hogy hiteles párbeszédet folytassunk.
Ami a párbeszédet illeti, én értem, hogy önök azt mondják, szívesen beszélgetnek velünk, mindnyájunkkal, azt az egy csúnya miniszterelnököt valahogy takarítsuk el a színről, olyan pici udvariassági gesztus ez önök szerint, mint amikor az ember virágot visz vendégségbe. Nem is értem, miért nem hajlunk rá! Nem először fordul ez elő Közép-Kelet-Európa történetében. Valamikor a ’20-as években Lengyelországban egy Narutowicz nevű baloldali államfőt választották meg, iszonyatos cirkusz tört ki, az utcán barikádokat emeltek, követelték a lemondását, elmondták, hogy nem igazi lengyel, és a beiktatására, talán ez is ismerős valahonnan, a parlamentbe nem is jöttek el az ellenzéki frakciók, csak egy, azaz egy legényt küldtek a gátra, hogy kellőképpen szidalmazza az államfőt. Ismerős a történet. Nyilván úgy illene, hogy ne csak Narutowicz államfő nevét mondjam, hanem a kivonulók nevét is, de milyen fájdalom, azt nem örökítette meg a történelem. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Ezzel együtt hangzott itt el valódi kérdés is, amin szívesen gondolkodom párttársaimmal és önökkel együtt is. Baloldali-e ez az útirány, amit választottunk? Jó szívvel szavazhatunk akár ma, név szerint is, a választott irányt megvalósító törvényekről. Nos, nem tudok baloldalibb értéket, mint a szolidaritáson alapuló ellátórendszerek működőképességének fenntartása. Ez baloldali és egyben össztársadalmi érték. Van-e baloldalibb cél annál, mint hogy az is számíthasson tisztes nyugdíjra, aki maga nem tud pénzt félretenni idős korára? Ha ez baloldali cél, akkor viszont fenntarthatóvá kell tenni a nyugdíjrendszert. Van-e baloldalibb cél annál, mint hogy annak is jusson rendes egészségügyi ellátás, aki nem tud magánorvost megfizetni? Ha ez baloldali cél, akkor ehhez mérten kell alakítani az egészségügy szerkezetét. Van-e baloldalibb cél annál, hogy az iskoláztatott gyerek diplomája abban a családban is érjen valamit és nyújtson lehetőséget az elhelyezkedésre, ahol nincs protekció, és ahol nincs pénzük a gyereket harmincéves koráig eltartani? Ha ez baloldali cél, akkor vállalnunk kell az eszközt is hozzá, a felsőoktatás reformját.
Mi ezt tesszük. Persze, ahogy elhangzott, és ahogy én is elismertem már, van, amiben hibáztunk. Talán nem is csak a módszerek, és végképp nem csak a kommunikáció tekintetében, a szövetségesek keresésében is. Többen jöhetnének velünk ezen az úton az érintett szakmákból, ha világosan és épelméjűen elmagyarázzuk és megbeszéljük, miről van szó. Épelméjű magyarázat kell a reformelitizmus helyett. Épelméjű magyarázat, ami azt mondja, hogy a normális menet helyreállításáról van szó, hogy arról van szó, hogy a szavak azt jelentsék, amit jelenteniük kell. A nyugdíj a nyugállomány díját, a társadalombiztosítás meg valódi biztosítást. A világot helyrezökkenteni néha csak sok változással lehetséges. Mi ezt vállaljuk, ezt csináljuk tovább.
Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)
