ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási miniszter úr írásban feltett kérdésemre büszkén említi az esélyegyenlőség fokozott érvényre jutását az oktatási törvény módosítása után. A helyzet sajnos korántsem ilyen rózsás, hiszen az évek óta reformra váró szociális támogatási rendszer visszásságai egyre nyilvánvalóbbak. Az elmúlt évek egyik valóban jó kezdeményezése volt az Útravaló-ösztöndíjprogram elindítása; nem is tartott sokáig a virágzása. Ebben a tanévben diákok százai, de talán nem túlzok, ha ezrei értesültek arról, hogy forráshiány miatt utasították el a pályázatukat. Olyan középiskolába felvételt nyert diákok is elestek ettől a lehetőségtől, akik az általános iskolában végigcsinálták a programot, amelynek neve: Út a középiskolába. A rászoruló diákok, családok ezreit alázza meg az önök által felállított ellentmondásos rendszer, amely a szociális alapon járó támogatásokra való jogosultságot, illetve több pályázaton való részvétel feltételeit határozza meg.
A gyermekvédelmi kedvezmény szociálliberális módon való beépítése a családi pótlékba hátrányos helyzetű gyermekek ezreinek okoz még nagyobb lemaradást társaihoz képest. Mit jelent ez a hétköznapi életben? A szociálisan rászoruló családok rendszeres gyermekvédelmi támogatása a szülők beleegyezése esetén évekig az iskolákhoz került, ami garancia volt arra, hogy az érintett tanulók napi háromszori étkezéshez jutottak. Most viszont, mire a térítési díjak beszedésére kerül a sor, a családok jövedelmét rég elvitték az egekig emelt közműdíjak. De említhetjük itt azt az igencsak érdekes helyzetet is, amely az árvasághoz köthető ellátások körül kialakult. Valamilyen érdekes okból ugyanis önök hátrányosan megkülönböztetik azokat a szülőket és gyermekeiket, akik a házastárs halála miatt nevelik egyedül gyermekeiket. Ezek a családok ugyanis az összes létező szociális alapú támogatásból, de még az Útravaló-ösztöndíjprogramból is kiesnek.
(23.10)
Az amúgy igen alacsony árvasági segély arra ugyanis éppen elég, hogy a család egy főre jutó jövedelmébe beszámítva a gyermekvédelmi kedvezményhez szükséges szint fölé tolja a család jövedelmét. Ugyanakkor szinte valamennyi kedvezmény igénybevételéhez a gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság az irányadó, valamint ha a család hitelt szeretne felvenni, már nem számítják be a család jövedelmébe az árvasági segélyt.
Elgondolkodtató az árvasági segély mértéke is. A törvény ugyanis nem tesz különbséget aközött, hogy valaki egyik vagy esetleg mindkét szülőjét elveszíti, mind a két esetben azonos összegű árvasági segélyre jogosult. Ön is beláthatja, tisztelt államtitkár úr, hogy ez távol áll a méltányosság fogalmától. Hol itt az esélyegyenlőség?
Tisztelt Államtitkár Úr! Tudja-e ön, hogy ebben a tanévben a hátrányos helyzetű felső tagozatos és középiskolás diákok 10-15 százaléka már nem ebédel az iskolákban, mert a térítési díj befizetéséig a számlák és a tartozások felemésztik az elszegényedett családok jövedelmét? Mit mond majd az államtitkár úr annak a mezőberényi, engem fogadóórámon megkereső, három árva gyermekét egyedül nevelő, munkanélküli anyának, akinek jövedelme paradox módon már meghaladja az ingyenes tankönyvellátáshoz és a kedvezményes étkezéshez, az Útravaló-ösztöndíjprogramhoz, de még a szociális segélyhez szükséges határt is.
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem