DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon tetszett a címválasztás, hogy “pénzt vagy életet”. Szerintem ez a jelenlegi rendszerről szól azzal, hogy hálapénzt vagy életet. Ezt szeretnénk átalakítani. Végighallgattam a kérdéseit Békés megyével kapcsolatban. Olyan, mintha nem ugyanazt a törvényt olvasnánk. Ez a törvény régiókról beszél, regionális kapacitásokról és regionális elosztásokról. (Domokos László: Az alkotmány nem ismeri ezt!) Erre a szemléletre kellene áttérnünk.
Egyébként, ha már a régióban maradunk és visszaosztunk megyére, ott ugye a gyulai Pándy Kálmán Kórház került be a kiemelt kórházak körébe. Ez a kórház 815 aktív és 458 krónikus ágyon fog a jövőben is betegeket ellátni. Az, hogy mi lesz a többi kórházzal, nemcsak a megyében, hanem a régióban, mint már elmondtam az előző válaszomban, a regionális egészségügyi tanácson múlik. A regionális egészségügyi tanácsnak egyébként lesz lehetősége ágyakat, kapacitásokat felosztani - a kiemelt kórházaknak is -, ebben a régióban 2142 darab aktív és 1756 darab krónikus ágy válik feloszthatóvá mindazon intézmények, mindazon kórházak között, amelyek nem kerültek be a kiemelt körbe.
Volt még egy megjegyzése, amikor Békés megye ellátásáról beszélt, hogy Békés megyének nincsen klinikája. Igen, Békés megyében nincsen orvosegyetem, mint ahogy más megyékben, sőt más régiókban sincsen. Ez nem jelenti azt, hogy ha egy régiónak nincsen klinikája és nincsen orvostudományi egyeteme, oda orvostudományi egyetemet kell építenünk. Ez sem a szándékunk.
Tisztelettel kérem a képviselő asszonyt és valamennyi képviselőt, hogy támogassák, hogy megszüntessük ezt a “hálapénzt vagy életet” rendszert, és ehelyett egy valódi, biztosítási alapú egészségügyi ellátórendszert hozhassunk létre azért, hogy Békés megye lakóinak is sokkal jobb legyen az ellátása, mint ma.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages