ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 5., 6., 7., 12., 13., 14., 17., 19., 20., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 30., 32., 34., 36., 38., 39. és 57. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 2., 4., 5., 8., 12. és 19 pontjaiban szereplő javaslatokat.
Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 209 igen szavazattal, 149 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványokról döntünk. A kiegészítő ajánlás 3. és 26. pontjairól szavazunk Lakos Imre javaslata szerint, amelyben a 2. § (1) bekezdésében a törvény 18. § (8) bekezdésének kiegészítését javasolja. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 330 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 11., 16. és 21. pontjaiban szereplő indítványokat előterjesztője visszavonta.
Most a kiegészítő ajánlás 7. pontjáról szavazunk Podolák György és Szántó János indítványa alapján. Az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 358 igen szavazattal, 4 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a kiegészítő ajánlás 9. pontját teszem fel szavazásra, ugyancsak Podolák György és Szántó János indítványa szerint. Az előterjesztő támogatja, a Szabad Demokraták Szövetsége külön kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 200 igen szavazattal, 160 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 22. pontjáról döntünk most, amelyet Czomba Sándor terjesztett elő. Az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 350 igen szavazattal, 11 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el.
Most azokról a javaslatokról döntünk, amelyekről még a Házszabály értelmében dönteni lehet.
Az ajánlás 4. pontjában Szabó Éva a 2. § (1) bekezdésében a törvény 18. § (8) bekezdésében a tanfolyami képzésben részt vevő vizsgabiztosi szerepre vonatkozó szabályt módosítja.
A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 4 igen szavazattal, 358 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.
Az ajánlás 8., 15. és 44. pontjában Fónagy János a mozgássérült-igazolvány jogosulatlan használatára vonatkozó szankciókkal és felelősségi szabályokkal egészíti ki a javaslatot.
A bizottságok nem támogatják. És önök, tisztelt képviselőtársaim? (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 163 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett utasította el.
Az ajánlás 9. pontjában Szabó Éva a 4. § (1) bekezdésének elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. És önök?
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 5 igen szavazattal, 357 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.
Az ajánlás 18. pontjában Katona Kálmán a 6. §-ban a közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárást módosítja. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 163 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 25. pontjában Szabó Éva a 8. §-ban a törvény 24. § (4) bekezdését módosítja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 3 igen szavazattal, 358 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A kiegészítő ajánlás 14. pontjában a környezetvédelmi bizottság a 11. § (4) bekezdésében a törvény 29. § (11) bekezdésének elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 163 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 33. pontjában V. Németh Zsolt és Fónagy János, valamint Szabó Éva a 15. § (1) bekezdésében a 33. § (1) bekezdés b) pontja b) alpontja elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. És a tisztelt Országgyűlés?
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 163 igen szavazattal, 199 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
(17.50)
Az ajánlás 35. pontjában Fónagy János a 17. §-ban a törvény 33/B. § kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 165 igen szavazattal, 197 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.
Az ajánlás 37. pontjában Czomba Sándor a 20. § (2) bekezdésében a törvény 39. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 155 igen szavazattal, 210 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 40. pontjában Szabó Éva a 23. § elhagyását javasolja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 3 igen szavazattal, 361 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 42. és 43. pontjaiban Lakos Imre a 25. §-ban a törvény 48. § (3) bekezdését egészíti ki. A bizottságok támogatják. És önök, tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 180 igen szavazattal, 183 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 46. pontjában szereplő indítványt visszavonta előterjesztője.
A 47. pontban szereplő indítványt ugyancsak visszavonta az előterjesztője.
A 48. pontban Katanics Sándor és Laboda Gábor a 39. § (1) bekezdésében a törvény 66/A. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. A honvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 13 igen szavazattal, 351 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 49. pontjában Katanics Sándor és Laboda Gábor a 39. § (2) bekezdésében a törvény 66/A. § (2) bekezdésének módosítását javasolják. A honvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök?
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 20 igen szavazattal, 341 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Az ajánlás 52. pontjában Katona Kálmán az 59. § (1) bekezdés h) pontját módosítja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 16 igen szavazattal, 350 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
A kiegészítő ajánlás 29. pontjában a gazdasági bizottság az 59. §-t kívánja módosítani. A költségvetési bizottság támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 200 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 164 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító indítványról, amelyről kellett volna, de nem határozott a tisztelt Országgyűlés. (Nincs ilyen jelzés.) Nincsen. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem