DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A minisztérium feladatát a 162/2006. (VII. 28.) számú kormányrendelet írja elő. Ebben számos más feladat mellett szerepel a miniszter agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége körében, hogy “közreműködik a rurális térségekkel és a kistelepülésekkel kapcsolatos politika kialakításában” - a 7. § g) pontja. Nem látom annak nyomát, hogy a minisztérium hogyan felel meg ennek a feladatának.
Az utóbbi időben hetente vettem részt olyan konferencián, találkozón, amely a faluról, a vidékről szólt, így azt is tapasztaltam, hogy a vidéken élők és a vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek is hiányolják a minisztérium ez irányú aktivitását. A kormány intézkedései a vidék életének minden színterén negatívan érvényesülnek. Talán már nincs is olyan vidék az országban, ahol ne zártak volna be kis- és középvállalkozói tej- vagy húsüzemet. A helyi út- és infrastrukturális beruházások, felújítások elmaradása már nemcsak nekünk, ott élőknek tűnik fel, hanem a világbanki szakértőknek is. Az intézmények leépítése, bezárása, az iskola, a posta, a vasút megszűnése és általában a települések, önkormányzatok ellehetetlenítése nem szolgálja a vidék fejlesztését és versenyképességét.
A minisztérium feladata lett volna, hogy ezeken a területeken is érvényesítse a vidékfejlesztés érdekeit. Bizonyára nehéz megküzdeni a pénzügyi és gazdasági érdekcsoportokkal, tárcákkal. Talán a kormányülésen mondják a miniszter úrnak, hogy az iskola, a közlekedés, az egészségügy nem tartozik a kompetenciájába. Lehet, hogy szorosan véve szakmailag ez így van, de ezen területek fontos részei a kistelepülésekkel kapcsolatos politika kialakításának. Így már az FVM is felelős az idevonatkozó kormányzati döntésekért. A vidékfejlesztésért is felelős miniszterként legalább azt el kellett volna érnie, tisztelt miniszter úr, hogy a kormány vidéket is érintő döntései előtt hatástanulmányokat készítsen arra vonatkozóan, hogyan érinti a vidék életét a döntés. Nem ismerünk ilyen hatástanulmányt. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen hatással lesznek a vidékre az úgynevezett reformok.
Nemcsak én hiányolom ezeket az elemzéseket, de az Állami Számvevőszék elnöke szerint sem gondolkodik a kormány társadalmi összefüggésekben, és hiányoznak a hatástanulmányok a törvényjavaslatok mögül. Az FVM-nek joga van, sőt kötelessége is a vidék érdekében fellépni. Nem tudom és kérdezem, mi az oka annak, hogy nem tesz, nem akar vagy nem tud megfelelő módon eleget tenni a minisztérium véleményem szerint rendeletben megfogalmazott feladatának.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem