DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon megtisztelő, hogy a miniszter úr személyesen foglalkozott az interpellációmmal, és válaszolt rá. Ez ritka, amikor miniszter urat itt láthatjuk, ez külön öröm számomra. Bizonyára érzi a kérdésben lévő súlyos, de legalábbis jelentős feladat- és hatásköri problémát.
Miniszter úr, azt én is tudom, hogy ismeri a vidéket, tud beszélni a parasztemberekkel, és ismert tényeket sorolt fel az elmúlt időszakból, tehát bizonyos értelemben elfogadta az én helyzetértékelésemet is, ami a vidék hanyatlásával kapcsolatos.
Beszélt a forrásokról és az uniós források jövőjéről, és ez nagyon szép, ezt sokszor hallottuk, de a parasztember azt mondja erre - ugye, miniszter úr, ismeri ezt a dolgot -, hogy majd meglátjuk. Amit eddig láttunk, az nem volt elegendő, és jó lett volna, ha miniszter úr egy kicsit kitér a válaszadásban arra, hogy miért nem lépett fel az egyéb romboló intézkedések ellen.
Éppen ezért arra kérem a túloldalon lévő vidéki képviselőtársaimat, most kivételesen legalább a tartózkodó gombot nyomják meg, hogy közösen kidolgozhassunk egy javaslatot a minisztérium vidékfejlesztéssel kapcsolatos részletes feladataira (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert - még egy mondat - a kormányrendelet nem határozza meg pontosan a feladatokat.
Köszönöm, a választ nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem