DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A történet ismét hétköznapi. Dolgozóinknak munkába állásuk előtt, mint mindenhol, alkalmassági vizsgálaton kell megjelenni a jogszabályban leírt feltételeknek megfelelően. Természetesen tüdőszűrőn is meg kell jelenniük.
Milyen megoldások vannak a tüdőszűrőt illetően, például régiónkban? Nincs egységes, szabályozott rendszer. Van olyan hely, ahol 1000 forint fizetendő, s van olyan is, ahol 3000. Van olyan, ahol 300, mert egészségügyi dolgozók vagyunk, de csak beutalóval vehető igénybe a szolgáltatás, és van olyan is, ahol a munkáltatónak számlázzák ki később a vizsgálat díját. Összességében tehát káosz van.
Lelki szemeim előtt megjelenik a nyereségérdekelt biztosítók világa. Különböző helyeken a különböző biztosítók versengenek a betegekért. Kérem, a betegnek fogalma sincs arról, hogy a másik városban mennyibe is kerül a szolgáltatás!
(15.30)
Vagy hiába tudja meg, hogy ott olcsóbb, biztosan nem megy át, hiszen összességében úgy drágább és kényelmetlenebb is. Marad minden a régiben, csupán több pénzt vesznek ki most már legálisan az egészségügyből, több pénzt vesznek ki a beteg zsebéből.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ugye eljutunk egyszer oda, hogy egyértelmű szabályokat alkotnak, és ezzel rendet teremtenek az összevisszaságban? Ugye meghatározzák végre, hogy ki adhat tüdőszűrőre beutalót? Ugye szabályozzák végre, hogy mikor mennyi vizitdíjat és kinek kell fizetni a tüdőszűrésért?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem