DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ellenzék következetességének következtében úgy érzem magam, mint az egyszeri nyúl a viccben, aki hol azért kap verést, mert volt rajta sapka, hol pedig azért, mert nem. Azt tudom mondani, hogy minden projektet nem tudunk megnyerni, való igaz. Megtettünk mindent annak érdekében… (Pettkó András: Ezer ember munkájáról van szó!) Így van, ezer ember munkájáról van szó. Akkor sem tudunk megnyerni minden projektet. A Lenovo a belső piac nagyságára való hivatkozással választott egy másik országot. Magyarország belső piacát pedig sajnos e pillanatban még a kormánynak sem áll módjában növelni.
Azt is látni kell, hogy az IBM-re vonatkozóan, Székesfehérvárra vonatkozóan valóban a világpiaci trendeknek megfelelően elvitte Magyarországról Ázsiába a merevlemez összeszerelését, ezzel párhuzamosan azonban modernebb ágazatokban tevékenységeket telepített hazánkba. Jelenleg több foglalkoztatottja van, mint a bezárt merevlemezgyártás előtt, folyamatosan Székesfehérváron nyújt például informatikai szolgáltatásokat számos európai ország multinacionális cégének, itteni alkalmazotti létszáma a legújabb bővítés eredményeként eléri az ötszáz főt. Gyártótevékenységet is - más városban ugyan - több mint ezer fővel növelt a cég.
Tény, hogy Székesfehérváron és környékén országos viszonylatban nagyon alacsony a munkanélküliség éppen a folyamatosan érkező új beruházásoknak köszönhetően. Csak Székesfehérváron például több mint 2300 munkahely megteremtésével segítette a kormány ezt a térséget, a fejlesztéseket végrehajtó cégek között ott volt olyan nemzetközi vállalat, mint az Alcoa vagy a Denzo. Jelenleg tárgyalás alatt lévő projektjeink vannak Fejér megyében összesen 120 milliárd forint értékű beruházás mellett, több mint 3300 új munkahelyről.
Tájékoztatom a képviselő urat, hogy bár a Lenovót nem sikerült Magyarországra csábítanunk, azért más elektronikai gyártócégek döntöttek Magyarország mellett: a Samsung, a Nokia, az Elcotec, a Foxconn és a Flextronics is bővít Magyarországon. Azt tudom mondani, a következetesség a kormányra jellemző. A következetesség egyértelműen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a megtérülő beruházási ajánlatok után a cégek kezébe helyezi a döntés lehetőségét.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem