RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ

Teljes szövegű keresés

RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ
RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Még csak néhány napja, hogy mi Borsod megyében birtokba vehettük a 37-es főút Gesztely-Hernádkak elágazásig tartó, újonnan megépült, több mint 8 kilométer hosszú, kétszer kétsávos szakaszát, de máris érezzük ennek a jótékony hatását.
Az itt élő emberek és a gazdasági szereplők az erőfeszítések elismerése mellett egyre erőteljesebben igénylik, hogy az útfejlesztés ugyanilyen műszaki tartalommal folytatódjon, egészen az országhatárig. Erre reményt nyújtott az a tény, hogy a Közop-programban a 37-es főút fejlesztése célként fogalmazódik meg. Információink szerint azonban a projekt műszaki tartalma csak a burkolaterősítést és az előzősávok megépítését tartalmazza.
A másik közútfejlesztéssel kapcsolatos kérdés az úgynevezett 39-es főút megvalósíthatósága. Ez az út az M30-as gyorsforgalmi utat kapcsolná össze, Encs térségéből indulva, az M3-as autópályával Tiszavasvári közelében. Többféle javaslat készült, amellyel kapcsolatban véleményünk szerint azt a fejlesztést kell támogatni és megvalósítani, amely a legjobban szolgálja az érintett térség igényét és gazdasági szerepét. Ennek véleményünk szerint leginkább a Taktaközön áthaladó nyomvonal felel meg.
E témát legutóbbi ülésén tárgyalta a többcélú kistérségi társulás is, és szintén ezt az álláspontot képviselte. Megvalósítása esetén négy hátrányos helyzetű kistérség: Encs, Abaújhegyköz, Szerencs és Tokaj fejlődését segítené elő. Ezen fejlesztés szolgálhatja egyben Tokaj tehermentesítését is, úgy, hogy a tervezett úgy egyik ága - Tokaj alatti bekötéssel - megoldaná a város tranzitforgalomtól történő mentesítését.
Kérdésem: számíthatunk-e és mikor a 37-es számú főközlekedési út négynyomsávosítására, egészen Sátoraljaújhelyig? És mikor várható a Tokajt elkerülő, valamint a Taktaközt is feltáró út és egy új Tisza-híd megépítése?
Várom válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem