DR. GÁL ZOLTÁN
DR. GÁL ZOLTÁN
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Alig több mint egy hét múlva, december 21-én Magyarország teljes jogú tagja lesz a schengeni egyezménynek. Erről az eseményről az elmúlt években, különösen az utóbbi hónapokban sok szó esett. Egyszerre olvashattunk vagy hallhattunk magasztos eszmefuttatásokat és aggályoskodó véleményeket. Ahogy az életben általában lenni szokott, mindkét hangulatnak van alapja. Igen, lehet és kell is emelkedetten emlékeztetni magunkat arra, hogy december 21-től Magyarország jelentős részén, pontosan: Szlovénia, Ausztria és Szlovákia felé nincs többé határ. Igen, ilyen egyszerűen, nincs határ. Nincs határ abban az értelemben, hogy nincsenek hatóságok, amelyek megszabhatják, mikor, hogyan mehetünk az említett országokba. Több száz kilométeren a szó legszorosabb értelmében a határ jelképes vonallá változik.
Elégedettek és büszkék lehetünk erre. Elégedettek és büszkék, mert egy közös nemzeti cél megvalósításának jelentős lépésén leszünk túl. Elégedettek és büszkék, mert mindez közös és folyamatos erőfeszítésünk, együttes akaratunk eredménye. A vasfüggöny átvágásától, a keletnémet menekültek kiengedésétől, a páneurópai piknik megszervezésétől, a 2000-ben elfogadott schengeni akcióterv választási ciklusokon áthúzódó, következetes végrehajtásától a szükséges törvények elfogadásáig, a rendőrség és a határőrség integrációjának elhatározásáig húzódik azoknak az eseményeknek és döntéseknek a sora, amelyekből közös akaratról és képességről tettünk tanúbizonyságot, és amelyek december 21-éhez vezettek.
Közös siker, legyen hát közös az ünnep is! Tudjuk jól, hogy a határok nélküli Európa és benne a schengeni egyezmény létrejötte nehéz, sokfajta érdek által vezérelt folyamat. Joggal mondhatjuk azonban, hogy az elmúlt szűk két évtizedben a magyar politika mindig a jó oldalon állt. Történelmi tapasztalatainkból, a szomszédos országokban élő magyarság sorsából, gazdasági érdekeinkből, geopolitikai helyzetünkből eredően elemi érdekünk a határok nélküli Európa eszmeiségének fenntartása és folyamatos erősítése. Közös elhatározásból ezt tettük a múltban, és ezt kell tennünk a jövőben is.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogy említettem, van azonban alapjuk az “igen, de” típusú véleményeknek is. Van alapjuk, mert tudjuk, hogy a határellenőrzés megszüntetése hordoz magában bizonyos biztonsági kockázatot, a nem Schengen-tag országokban élő honfitársaink egy része is aggodalommal tekint az új helyzetre, továbbá nehéz ma még megmondani, hogy Schengen-tagságunk milyen hatással lesz az illegális migrációra, és az úgynevezett külső határok jelentős részének biztosítása szintén komoly erőfeszítéseket követel az országtól. Mindezek reális problémák, amelyeket meg kell oldanunk. Rajtunk múlik azonban, hogyan élünk ezzel a történelminek okkal nevezhető lehetőséggel, hogyan tudjuk kihasználni a határnélküliséget gazdasági téren, térségfejlesztési céljainkban, a turizmus bővítésében és főleg emberi, kulturális kapcsolataink gyarapításában.
Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül engedjenek meg két rövid, némi szubjektív érzéseket is tartalmazó megjegyzést. Az egyik arra vonatkozik, ahogy az előbb itt bizonyítani próbáltam, december 21-e közös erőfeszítésünk eredménye. Mégis, úgy gondolom, külön meg kell említeni azt a szervezetet, amely döntő részt vállalt abban, hogy ez az esemény bekövetkezik. Meg kell köszönnünk a határőrség személyi állományának azokat az erőfeszítéseket, amelyeket évek óta tett, és amelyek eredményeként elsőként tudtunk eleget tenni a magas követelményeknek. A másik, és ez tényleg szubjektív megjegyzés, hogy talán jó néhányan vagyunk ebben az országban, akikben mindig volt valamifajta gyomorszorító idegesség, a határt akár belülről, akár kívülről közelítvén.
(8.10)
Úgy hiszem, hogy december 21-től erre már nem lesz okunk. Egy 450 milliós közösség szabad tagjaiként miénk a kontinens, sőt kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy miénk a világ. Éljünk vele, és örüljünk neki!
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
