PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Én a Donáth László képviselőtársam által beadott két módosító javaslat mellett szeretnék érvelni itt, a tisztelt Ház falai között. Ezt a két módosító javaslatot csak az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság támogatta.
Ha megnézzük a Donáth képviselő úr által beadott módosítási javaslatokat, egy olyan fontos módosítást kíván a 2008. évet megalapozó törvény módosításáról szóló T/4009. számú törvényjavaslatban módosítani, amely az egyházak támogatását, finanszírozását kívánja egy kicsit rendezni.
Amint képviselőtársaim nagyon jól tudják, az egyházak finanszírozásáról két törvény szól, az 1 százalékos törvény 1996 óta, és van az egyház-finanszírozási törvény, ez egy másik törvény. Nemrégiben módosítottuk az 1 százalékos törvényt, és most folynak a tárgyalások az egyház-finanszírozási törvény módosításáról, és közben ezen törvényjavaslat kapcsán beérkezett egy olyan módosító javaslat, amely alapvetően megváltoztatja az egyházak 1 százalékos finanszírozási támogatását.
A vatikáni szerződés keretében attól függetlenül, hogy az egyházak mekkora 1 százalékos kampánnyal mennyi pénzt gyűjtöttek össze, az annak idején történt megállapodás alapján az állam ezt 0,5 százalékra kerekítette fel, majd a polgári kormány idején ezt a 0,5 százalékos szabályt a polgári kormány 0,9 százalékra emelte fel. Ezzel az egyházaknak a támogatását biztosította és kívánta megemelni, amellyel elismerte, hogy az egyház rengeteg állami feladatot vállal át.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ha megnézzük a kormány által beterjesztett módosítási javaslatot, amely az eredeti törvényben található, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezt a 0,9-es szabályt szünteti meg a benyújtott törvénymódosítás, és ahelyett egy olyan szabály lép életbe, hogy amennyi támogatási összeget összeszednek az egyházak, ezt duplázza meg tulajdonképpen a költségvetés. Ha valaki megnézi az elmúlt évek számait, akkor azt tapasztalja, hogy 0,32, 0,34, 0,33, tehát mondjuk, átlagosan - vegyük a legmagasabb számot - 0,34 százalékot tudtak összeszedni az egyházak.
Amennyiben a jelenlegi törvény kerül elfogadásra, akkor ez 0,68-at fog hozni, nem 2008-ban, hanem 2009-ben, hiszen az 1 százalékos felajánlás mindig egy egyéves csúszással következik be. Tehát ez azt jelenti, hogy a törvény elfogadása 2009-ben az egyházaknak körülbelül 3-3,5 milliárd forintos veszteséget fog okozni.
(19.30)
Azt el se tudom képzelni a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként, hogy az egyházak honnét fogják ezt a pluszforrást előteremteni. Én azért azt gondolom, hogy a Donáth László MSZP-s képviselőtársam által benyújtott módosítási javaslat, amely arra tesz javaslatot, hogy egy 0,5-es szabály lépjen be, aminek az volna a lényege, hogy a civil szervezetekhez hasonlóan az egyházak is minimum 0,5 százalékos támogatásban tudjanak részesülni, egy korrekt, nagyon elegáns és más törvényeknek is megfelelő módosítási javaslat. Ezért nem értem azt, hogy miért csak az emberi jogi bizottság támogatta ezt a módosítási javaslatot, hiszen - a Pénzügyminisztérium államtitkárának is mondom, és ő ezt nagyon jól tudja - ez a módosítási javaslat, amelyet Donáth képviselő úr benyújtott, az államnak egy fillérjébe sem kerül, azt is tudja, hogy az egyházak ezt szeretnék, az egyházak ezt nagyon jó megoldásnak találják.
Ezért én mindenféleképpen azt javasolom a képviselőtársaimnak, hogy miután ez pénzbe nem kerül a költségvetés számára, miután ez a jogszabály-módosítás a nemzeti civil alapprogram törvényével párhuzamosan ugyanúgy 0,5-re emelné a minimális támogatási összeget, támogassák Donáth képviselő úr benyújtott módosítási javaslatát. Én azt gondolom, hogy amennyiben esetleg pontosítást igényel ez a módosítási javaslat, ahogy ezt a bizottsági ülésen Donáth képviselő úr jelezte, ezt meg is fogja tenni. De én az MDF képviselőcsoportja nevében azt tudom mondani, szerintünk szakmailag ez a módosítási javaslat megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket mindenki, aki ehhez a témához ért, gondol.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem